Az orosz Gaijin Entertainment F2P MMO-játékának gépparkja egyre komolyabb formát ölt, a repcsik után a szárazföldi erők garázsa is hízik. Az év elején a szövetségesek haderejének amerikai oldala mutatkozott be, a mai bejelentés alapján pedig az év végén bedübörögnek a brit birodalom lánctalpasai, közel kétszáz darabra növelve a történelmi hitelességű arzenált.

A  srácok természetesen most is a lehető legpontosabban igyekeznek lemodellezni a játékba kerülő vasakat, ami több hónapnyi kutatómunkát jelent, hiszen néhány tank félszáz variációban lelhető fel, és ugyanennyi fejlesztést. A normandiai partraszállás egyik hőse, a legendás Churchill több változatban is bekerült a kínálatba, amelyből ma a népszerű Mk. III-as verziót leplezték le a srácok, a háború utáni korszak ikonikus páncélosa, a Centurion Mk.III és az A34 Comet közepes cirkáló társaságában. Minderről az angolul tudók a fejlesztői blogban részletesen is olvashatnak, az alanti galériában pedig meggusztálhatjátok a frissen leleplezett jószágokat.

A britek tehát az év végén lépnek be a háborúba, csatlakozva a szovjet, német és amerikai haderőkhöz.  

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!