Így az év második felére szépen összegyűltek a nyílt világú játékok: augusztusban jelenik meg a Saints Row 4, azt követi szeptemberben a GTA 5, aztán pedig novemberben a Watch Dogs is befut. Mindhárom program olyan, amit nagyon lehet várni, ám talán egy kicsit nagyobb az érdeklődés a Ubisoft alkotása iránt, elvégre egy új szellemi tulajdonról beszélünk, mégpedig egy olyanról, ami már fél lábbal a következő konzolgenerációban van.

A Watch Dogs lehet az új konzolok, vagyis az Xbox One és a PS4 egyik nagy húzócíme, ám érhető, ha néhányan még óvatosan kezelik a programot, hiszen minden ígéretes ötletben ott lappang az a lehetőség, hogy a készítők valamit elbaltáznak. Az eddig látottak alapján azonban a franciák látszólag nem nyúltak mellé, a játék ugyanis minden egyes videójában remekül fest, s nincs ez másképp az új, a hackelésre épülő lehetőséget bemutató anyagban sem.

Watch Dogs -- Megjelenés: 2013. november 22. -- Gépigény: Nem ismert