• Bejelentették a WWE 2K Battlegrounds érkezését
  • A játék egy árkád pankráció szimulátor lesz stilizált grafikával és szupererőkkel
  • Melyet a Saber Interactive készít Patrick Gilmore felügyelete alatt

Azt, hogy a WWE 2K20 leszereplése után idén nem lesz WWE 2K21, maga a WWE erősítette meg nekünk nem is olyan rég, most pedig a 2K megmutatta, hogy mit terveznek az elkaszált program helyére. Ez pedig nem más, mint a WWE 2K Battlegrounds, mely egyértelműen árkád irányba viszi el a sorozatot, ez már a bejelentő traileréből is nagyon szépen látszik.

wwe-2k-battlegrounds-the-rock-02.jpg

A Saber Interactive gondozásában készülő játék komikus grafikával és szándékosan túltolt akciióval érkezik majd, a hivatalos sajtóközlemény szerint a mókára és szórakoztatásra fókuszálva a realizmus helyett. Ráadásul ez nem csak egy egyszeri mellékhajtás lesz, hanem a 2K a közlemény szövege szerint ebben az irányban képzeli el a WWE-sorozat jövőjét is. Ti mit szóltok hozzá?