Az Xbox Game Pass Ultimate-előfizetők számára a november leginkább várt eseménye vélhetően az Xbox Series-konzolok megjelenése mellett az előfizetős szolgáltatás brutális bővülése volt november 10-én. Ekkor az Ultimate-opciót választók konzolos könyvtárához (a PC-s előfizetőknek december 15-ig várni kell) hozzáadódott az EA saját előfizetéses szolgáltatása, az EA Play teljes könyvtára – kiegészülve egy friss érkezéssel, a tavaly megjelent Star Wars Jedi: Fallen Orderrel. Ám a jelentősebb nevek mellett vessünk egy rövid pillantást, miért is olyan fontos mérföldkő ez az addíció, és esetleg hány olyan elfeledett gyöngyszem került bele így a gyűjteményekbe, melyekhez érdemes visszatérni.

xbox-game-pass-ea-play-pcguru-2.jpg

Játszd újra – vagy próbáld ki végre, Leroy!

Az EA Play egyik legnagyobb erőssége a platformon az Xbox visszafelé kompatibilitásából adódik, melynek hála akár Xbox One-on, akár az új Xbox Series konzolon játszunk, elméletben még a legelső Xbox-ra megjelent címekből is válogathatunk. Az EA Play jelenleg az ilyen őskövületek sorából csak egyet kínál, annak teljes pompájában, méghozzá a Criterion Games 2006-os FPS mesterművét, a Blacket (bár hogy miért nem az Xbox 360-as portot, az jó kérdés…). Ugyan a játék nem öregedett kimondottan jól, de ha valaki szeretne nosztalgiázni, esetleg hozzám hasonlóan anno kimaradt a gyűjteményéből (a megjelenésekor kifejezetten irigyeltem azokat az ismerőseimet, akiknek akár PS2, akár Xbox konzolra megvolt), ez most kiváló alkalom a pótlására.

xbox-game-pass-ea-play-pcguru-3.jpg

Az Xbox 360-generáció felhozatala már jóval több elfeledett finomságot tartogat. Ilyen például az Alice: Madness Returns, mely eredeti megjelenését és langyos fogadtatását követően valóságos kultjátékká vált, de a gyűjtemény részét képezi az Army of Two első része (a többi vélhetően azért nem, mert azok nem lettek bevonva a kompatibilitási programba), valamint a néhai Visceral Games God of War-koppintása, a Dante’s Inferno, és a Suda 51 – Jamaoka Akira – Mikami Sindzsi együttműködéséből született, ám az elvárásokat sajnos alulmúló Shadows of the Damned is (melynek egy példányát 2016-ban még cirka 5-6000 forintért vadásztam le...). Ha pedig már a Visceralról van szó, a kínálat részét képezi a Dead Space-trilógia is, sőt trilógiák terén természetesen a teljes Crysis-, Dragon Age- és a klasszikus Mass Effect-sor is azonnal tölthető és játszható. 

xbox-game-pass-ea-play-pcguru-4.jpg

Full House

Egyes szériák ráadásul jóval többet kínálnak szimpla trilógiánál: a Need for Speed például a Rivalsel kezdődően a nemrég megjelent Hot Pursuit Remastered kivételével a teljes előző generációs sorral jelen van, ahogy az EA Sports rajongói is jellemzően a 2014-2015-ös részektől egészen mostanáig, legfeljebb a legfrissebb felvonás kivételével játszhatják a FIFA-, NFL-, NHL-szériákat. Ám a gyűjteményt leginkább talán a Battlefield-sorozat rajongói élvezhetik – az előfizetéssel ugyanis hozzáférhetnek a teljes, az EA által még támogatott felhozatalhoz, a Battlefield 1943-al és az első Bad Companyvel kezdődően egészen a Battlefield 5-ig. 

xbox-game-pass-ea-play-pcguru-5.jpg

Utóbbi széria kapcsán fontos felhozni a két előfizetés összevonásának talán legészrevehetőbb előnyét – a hihetetlen ugrást a multiplayer játékosok számában. Könyvtárbúvárkodás közben direkt bedobtam pár olyan multiplayer-orientált címet, melyeknek ismertem is a korábbi populációs adatait. Az első Titanfallt például tavaly már csak alig 100 hűséges játékos nyüstölte konzolon – ezzel szemben most hétvégén majdnem 600 volt online, ebből 50 a saját régiómból, és alig 10-15 másodperc várakozással máris játékban voltam, ha a népszerűbb módok közül választottam. Még ennyit sem kellett várnom a Plants vs. Zombies: Garden Warfare első részében, melyet kifejezetten azért ignoráltam már évek óta, mert a második és harmadik rész megjelenése után a játékosok számát legfeljebb pár tucatra tippeltem. A Battlefield: Bad Company első részében pedig, amivel pont tavaly év végén nosztalgiáztam, más játékosokat azonban több próbálkozás után sem találtam, most szinte azonnal akadt aktív, játékosokkal teli szoba. A játékosok szintjét tekintve pedig elég vegyes a kép, avagy van, aki csak a Game Pass összevonáskor kezdett, és felbukkannak régi játékosok is, akiket a jelek szerint vissza csábított a hirtelen népességnövekedés.

xbox-game-pass-ea-play-pcguru-6.jpg

Nyilvánvaló, hogy a Microsoft hatalmas erőkkel tervezi támogatni az Xbox Game Pass-t, melynek hála lényegében egy átlagos Netflix-előfizetés áráért férhetünk hozzá több száz, kiváló játékhoz, és bár az alap felhozatalra sem lehet rossz szavunk (konzolon a Doom Eternal október vége óta része a gyűjteménynek, de novemberben csatlakoztak olyan címek is, mint a Destiny 2 legfrissebb kiegészítője, rögtön a megjelenés napján, az alig féléves Deep Rock Galactic és a Double Fine klasszikus kalandjátékos remasterei), az EA Play bevonása tagadhatatlanul erős harci tényező. A lehetőség nemcsak arra adott, hogy számtalan régi kedvencet játsszunk újra két-három generációval modernebb konzoljainkon, de arra is, hogy pótoljuk az eredetileg esetleg kimaradt, anno csak játékmagazinokból szemezett címeket is, melyeknek más formában esetleg nem mertetek esélyt adni. Nem sok ennyire jó dealt kínál jelenleg a játékpiac – ha pedig december közepén PC-n is sor kerül az összevonásra, lehet arra is vetünk majd egy pillantást.