• Már a Left 4 Dead karakterei is bekerültek a Zombie Army 4-be
  • Ráadásul teljesen ingyenesen
  • A bővítésre a harmadik szezonbérlet megünneplése kapcsán került sor

Úgy tűnik, ez az év a Left 4 Dead jegyében telik majd. Hogy mást ne mondjunk, idén ősszel érkezik a klasszikus kooperatív lövöldék szellemi utódjának kikiáltott Back 4 Blood (amit ráadásul az a Turtle Rock Studios jegyez, aminek már az eredeti Left 4 Deadet is köszönhettünk), ez azonban még közel sem minden, mint az nemrég kiderült.

A napokban ugyanis befutott a Zombie Army 4 harmadik szezonbérlete, ezt megünnepelendő pedig a fejlesztők egy ingyenes frissítést is kiadtak a játékhoz, melyben az első Left 4 Dead négy ikonikus főszereplője, Bill, Francis, Louis és Zoey lapul. Igaz, a karaktereket egy kicsit átalakították, hogy modernebbül fessenek, de azért így is gond nélkül fel lehet ismerni mindenkit.