Viszlát, Tom Holland! Bella Ramsey szívesen lenne a következő Pókember
Bella Ramsey megint kiakasztotta az internet népét azzal, hogy bevallotta: szívesen eljátszaná Pókembert.
Bella Ramsey megint kiakasztotta az internet népét azzal, hogy bevallotta: szívesen eljátszaná Pókembert.
Maga Sir Ian McKellen árulta el a közönségnek, hogy a trilógia talán legfontosabb szereplője is benne lesz az Andy Serkis rendezte spinoffban.
Ryan Reynolds már utalgatott rá, a legfrissebb jelentés szerint pedig tényleg benne lesz az Avengers: Doomsday-filmben.
A Black Mirror és a Monkey Man sztárjaival nyomasztó folk-horror közeleg.
James Gunn elárulta, miért ért véget ilyen hamar a DCU sikerfilmjének mozis pályafutása – John Cena sorozatának köszönhetjük a digitális megjelenést.
Osgood Perkins vadonatúj horrorfilmje novemberben landol a magyar mozikban – előzetes jött.
A Paramount új tulajdonosai sanszos, hogy feltámasztják az adaptációt – akár teljes reboot képében.
Jerry Bruckheimer az Entertainment Weeklynek adott interjúban beszélt arról, hogy szerinte nincs kizárva Johnny Depp visszatérése, ehhez azonban kell egy minőségi forgatókönyv.
A Charles Addams által megalkotott The Addams Family tovább él – a Wednesday mellett jön egy újabb animációs film is.
Egy évvel azután, hogy Deadpool csatlakozott az MCU-hoz, Ryan Reynolds belengette, hogy hol láthatjuk legközelebb.
Zach Cregger (Barbár, Fegyverek) éleszti újra a szebb napokat is látott filmes Resident Evil-univerzumot.
A Universal és a DreamWorks Animation menetrendjéből megtudhattuk, hogy nem jövő decemberben fog visszatérni mindenki kedvenc ogréja.
Megjöttek az első képek a Good Boy című horrorból, aminek különlegessége, hogy a főszereplője egy kutya.
A Sisu rendezője és a Black Adam írói állnak a projekt mögött.
Az Amazon vadonatúj sci-fi agymenése annyira rosszul sikerült, hogy már a világ 100 legrosszabb filmje között tanyázik.
Trónfosztásra került sor a tengerentúlon, immár nem a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala a legjövedelmezőbb film az acélemberrel a főszerepben.
A Weapons című horrorral nagyot gurító Zach Cregger az Inverse-nek beszélt arról, hogy bár imádja a Capcom játékait, esze ágában sincs az azokban látott karakterekre támaszkodni.
A Sony Pictures Entertainment megosztott néhány képkockát a forgatás első napjáról, ami alapján elég sok embernek szerzett örömet a közismert hálószövő.
Ebben a közelgő orosz akció-horrorban medvés és farkasok vesznek meg, hogy aztán jól rátámadjanak mindenkire.
Sokkal szigorúbb korhatár-besorolást kapott a folytatás – ezúttal itthon sem 16-os karikával kerül a mozikba.
Érdemes megvárni a Csupasz pisztoly legvégét – mondjuk, hogy miért!
Matt Reeves filmje megtartja a sötét, nyomasztó hangulatot, viszont sanszos, hogy Bruce-nak ezúttal segítője is akad.
A galaxis őrzői sztárja ismét rosszfiú szerepben tűnik fel a nagyvásznon.
David Zaslavnak hála megtudhattuk, hogy bár még ki sem repült a mozikból az ikonikus szuperhős, Békeharcos pedig most készül a nagy visszatérésre, Gunn már a következő DCU-film forgatókönyvén ügyködik.