Maximumra pörgeti az akciót a The Ministry of Ungentlemanly Warfare első előzetese
Henry Cavill nácivadászokból álló csapatot toboroz Guy Ritchie új filmjében, aminek végre befutott az első előzetese.
Henry Cavill nácivadászokból álló csapatot toboroz Guy Ritchie új filmjében, aminek végre befutott az első előzetese.
Steven Yeun távozása után Ayo Edebiri jelentette be, hogy otthagyja a Marvel készülő produkcióját.
A négyszeres Emmy-díjas művész fogja feldolgozni Thomas Vinterberg 2020-as sikerfilmjét, amelyben Mads Mikkelsen iszogatott a tudomány nevében.
Denis Villeneuve a Total Film legújabb számában mesélt az adaptáció második részének befejezéséről, valamint az esetleges harmadik felvonásról.
Maga James Gunn jelentette be a jó hírt, miszerint a Sárkányok háza fiatal színésznője, Milly Alcock fogja alakítani a jól ismert szuperhőst.
James Gunn elmondta, hogy a készülő filmje nem fogja szorosan érinteni a Krypton bolygón történt eseményeket.
A 2000-es évek egyik legjobb és legötletesebb filmje a 2003-as Kontroll, a 20. születésnap alkalmából pedig egy fiktív trailer látott napvilágot a folytatáshoz.
Már most kultfilmként emlegetik a Motorosok című drámát, ami hozzánk nyáron fog eljutni a mozikba.
Tavasszal érkezik a mozikba az új Szellemirtók-film, ami most megkapta az új, minden eddiginél látványosabb előzetesét.
Jennifer Kent a Sundance Filmfesztivál során árulta el, hogy mivel foglalkozik jelenleg, miközben arról is mesélt, honnan indult a tíz esztendős klasszikus.
Befutott a Universal és az Illumination nyáron érkező animációs filmjének legelső kedvcsinálója, amelyben Will Ferrell és Sofía Vergara gonosz karakterét is láthatjuk.
A közelgő ausztrál horrorfilm megkapta első teljes előzetesét és a látottak alapján bizony nagyon durva alkotással lehet dolgunk.
A The Nightingale és a The Last Voyage of the Demeter színésznőjével érkezik az IFC legújabb, hátborzongató horrorja.
Rövid klip érkezett a Godzilla Minus One fekete-fehér verziójából, ami legalább annyira szórakoztatónak tűnik, mint az eredeti változat.
A Deadline értesülései alapján hamarosan elkezdődhetnek a Daniel Craig nevével fémjelzett széria következő részének munkálatai.
Maga James Gunn öntött tiszta vizet a pohárba annak kapcsán, hogy benne lesz-e a sötét lovag a DCU legelső mozifilmjében.
A NEON-tól érkezik az Immaculate, amely egy igazán kemény természetfeletti horrornak ígérkezik – megjött az első előzetes hozzá.
Jared Leto és Evan Peters mellé Gillian Anderson is bekerült a filmbe, de eddig még nem fedték fel, hogy melyik karaktert fogja alakítani.
48 nap múlva, 2024. március 14-től látható a magyar mozikban a Most vagy soha! című nagyszabású történelmi film, amely elénk tárja a magyar történelmet megváltoztató eseményeket.
Megérkeztek az első képsorok Dev Patel 2018-ban bejelentett rendezői debütálásából, ami jól láthatóan nagy kanállal merít a Keanu Reeves nevével fémjelzett franchise-ból.
35 évvel ezelőtt kezdtek együtt dolgozni és még mindig folytatják – most épp a Netflixre készül az Animals.
Az Aggro Dr1ft már most rendkívül egyedinek néz ki – a Spring Breakers rendezőjétől mondjuk nem is vártunk kevesebbet.
A Ríviai Geraltot és Supermant alakító színész a Collidernek árulta el, hogy hamarosan kezdetét veszi az edzés, emellett pedig a Prime Videóra készülő Warhammer-projekt is jól halad.
A Willie gőzhajó immár közkincs, szóval szabadon felhasználható – érkezik is belőle több horrorfilm!