Mégis befuthat idén az Andor második évada?
A Luthen Raelt alakító Stellan Skarsgard a GamesRadarnak adott némi kis infómorzsát a premierrel kapcsolatban, ám pontos napot értelemszerűen nem tudott mondani.
A Luthen Raelt alakító Stellan Skarsgard a GamesRadarnak adott némi kis infómorzsát a premierrel kapcsolatban, ám pontos napot értelemszerűen nem tudott mondani.
David Benioff és D.B. Weiss mozifilmekkel akarták lezárni a szériát, viszont az HBO erre nem adott engedélyt.
A harmadik epizód tavaly igen sokaknál kicsapta a biztosítékot – Nick Offerman most ország-világ előtt reagált ezekre.
A színész arról beszélt a Deadline-nak a SAG Awards-on elért győzelme után, hogy milyen elkötelezett stábbal dolgozhat együtt az adaptáció következő felvonásán.
John Carpenter klasszikusa több elemében is hatott a negyedik szezonra, de a lezárásban egy minden eddiginél egyértelműbb utalás került elő.
A tervek szerint az új Harry Potter-sorozat 10 éven át fog futni – legalábbis ez az alkotók elsődleges szándéka vele.
A legutóbbi felvonás sikere után az HBO ismételten Issa López kezébe adja a gyeplőt, hogy levezényelje a soron következő felvonást.
Végre nyilvánosságra hozták a The Boys 4. évadának premierdátumát, méghozzá a sorozathoz passzoló módon.
A Collider beszámolója alapján nyár elején debütálhat az egyik legizgalmasabb Star Wars-sorozatnak ígérkező The Acolyte, amely időközben a zeneszerzőjét is megtalálta.
Fel is mentek szépen a redditre, hogy megvitasák a Night Country jobb, de inkább rosszabb tulajdonságait.
Ismét előkerült egy mesterséges intelligencia által készített dal, viszont most a kőkemény rock és a cuki animék világa mosódott össze.
Megkapta utolsó előzetesét a Nickelodeon díjnyertes animációs sorozatának élőszereplős feldolgozása, amely február 22-én fog debütálni a streaming szolgáltató kínálatában.
A Deadline erősítette meg, hogy Jonathan van Tulleken ülhet az Amazon limitált sorozatának rendezői székébe – legalábbis az első két epizód esetében.
Korábban is tudtuk, hogy élőszereplős Spider-Man Noir sorozat készül az Amazonnál, de most jött egy fontos frissítés.
A Peacock-ra érkezik a borzalmas gyilkosságokat bemutató széria, méghozzá a Dr. Death alkotójától.
Megkezdődött a forgatás, a szereplők között pedig ott van Patrick Schwarzenegger és Lisa is a BLACKPINK-ből.
A fejlesztőknek el kellett kaszálniuk a Project X7 néven készülő alkotást, a döntés pedig sajnos elbocsátásokat is von maga után.
Harmadik évadához közeledik az utóbbi évek egyik legjobb sorozata, és úgy néz ki, nem is kell várnunk a heti egy epizódra.
Az Adult Swim új animációs sorozatában senkinek sincs kegyelem – és erről immár a hazai nézők is megbizonyosodhatnak!
Kikerült a reddit-re egy fotó, amely egy kulcsfontosságú helyszínt mutat be a második játékból.
A Disney+-ra érkezik a három éve várt animációs-sorozat – most kiderült, hogy már egyáltalán nem kell sokat várni rá.
Isabela Merced szerint az Abbyt alakító színésznő az egyik legnagyobb tehetség, akivel eddig együtt dolgozhatott, de Craig Mazinről is csak szuperlatívuszokban beszélt.
Stephen Amell lesz a Suits: L.A. címet viselő mellékág főszereplője, kinek karaktere eléggé hasonlítani fog a Gabriel Macht által játszott Harvey Specterre.
A Night Country befurakodott a legnézettebb sorozatok közé itthon – még a Halo-t és a Reachert is maga mögé utasította.