• Törölték a Disco Elysium önálló kiegészítőjét
  • Amely Project X7 néven készült
  • A döntés után leépítések is lesznek a ZA/UM csapatánál
  • Így már csak két program készül a stúdió berkeiben

A 2019-ben PC-re, majd 2021-ben konzolokra is megjelent CRPG, a Disco Elysium egy szempillantás alatt vált klasszikussá, amellett ugyanis, hogy a kritikusok odáig voltak érte, a közösség is nagyon szerette, köszönhetően egyedi megjelenésének és komplex szerepjátékos mechanikáinak. Mivel ismét eléggé felkapott lett ez a műfaj (elég csak a Baldur's Gate 3 elképesztő sikereire gondolni), nem meglepő, hogy a ZA/UM csapata sem akarja elengedni a rendkívül egyedi látványvilággal megáldott alkotást, sajnos azonban ezt a stúdiót is utolérték az iparban tapasztalható gazdasági nehézségek, ennek pedig egy önálló kiegészítő látta kárát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A GLHF írt arról nemrég a forrásaira hivatkozva, hogy a stúdió kénytelen volt törölni a Disco Elysium Project X7 kódnéven készült expanzióját, amely a cég elnöke, Ed Tomaszewski szerint "egy-két évre volt a befejezéstől". A ZA/UM vezérigazgatójának, Ilmar Kompusnak a vállalathoz intézett állítólagos üzenetéből az is kiderül, hogy a döntés sajnos elbocsátásokat von maga után – 24 alkalmazottnak, tehát nagyjából a brigád 25%-ának kell majd új állás után néznie, kiknek nagy része természetesen a szóban forgó alkotáson dolgozott. Már csak azért is szükség van a belsős átszervezésre, hogy a két másik projekt (C4, M0) fejlesztése zökkenőmentesen folytatódhasson tovább, attól tehát nem kell tartani, hogy esetleg lehúzza a rolót a számos tehetséget tömörítő gárda. Az Insider Gaming egyébként megkereste a ZA/UM-ot, hogy erősítse meg a fejleményeket, de a cikk írásakor még nem kapott választ a portál.