Az Esernyő Akadémia utolsó évada rövidebb lesz a megszokottnál
Kiderült, hogy hány epizódra számíthatunk a negyedik felvonásban – ezúttal kevesebb idő jut a világ megmentésére.
Kiderült, hogy hány epizódra számíthatunk a negyedik felvonásban – ezúttal kevesebb idő jut a világ megmentésére.
Intő jel a Max és a Discovery+ egyesülése előtt: az elmúlt héten tucatnyi produkció került ki előbbi kínálatából a tengerentúlon.
A második évad után nem kell sokat várni a harmadik felvonásra sem. Hivatalos bejelentést tett a Showtime elnöke.
Ugyan a DC ikonjának szerepét végül mégsem kapja vissza, de úgy fest megvalósulhat egy másik álma.
A Vikingek soha nem adják fel, még ha ezúttal Skandinávia fjordjain túlra is kénytelenek szökni. Előzetesen a Valhalla új évadja.
Neves és visszatérő alkotók dolgoznak A Gyűrűk Ura sorozat második évadján, amiben számos új karakter is felbukkan majd.
A sorozat egyik kulcsszereplője elárulta, hogy soha nem nézte meg a fantasy-sorozat vitatott, 2019-ben sugárzott utolsó évadát.
A színész újra összeáll Dennis Lehane-nel egy újabb Apple TV+ alkotáshoz, ahol viszont minden eddiginél forróbb lesz a helyzet.
Az utóbbi időben a szolgáltatás kínálatából jó pár közkedvelt tartalom távozott, és ezek lehetnek a következők.
Rhea Seehorn elmondta, hogy szeretne minél több közös projektet a nagysikerű sorozat stábjával, köztük természetesen Bob Odenkirkkel.
Nem kell már sokáig várni, a Disney+ heteken belül műsorra tűzi A Rossz Osztag következő évadját. Magyar előzetes érkezett.
A Netflix nagysikerű sorozatának színfalai mögé enged mókás betekintést a legújabb videó.
Lauren Hissrich szerint nem igazak azok a vádak, miszerint ő, vagy az írói stáb gúnyolódna Sapkowski munkáin.
Az ázsiai produkciók áttörését jelzi többek közt az Alice határországban sikere. Magyar előzetest kapott az új évad.
Flanagan hivatalosan bejelentette, hogy adaptálja Stephen King Clint Eastwood-westernek és A Gyűrűk Ura inspirálta regénysorozatát.
Feszült és elgondolkodtató thriller-dráma sorozat landolt a Disney+-on, Steve Carell és Domhnall Gleeson nagyszerű alakításával.
Az Uralkodó is szerepel majd a folytatásban. Bemutatójához közeledve hosszú előzetest kapott a Rossz Osztag második évadja.
Folytatódik a repülőgép-szerencsétlenséget szenvedő középiskolások hátborzongató története. Premierdátumot kapott a Yellowjackets új évadja.
A Vaják univerzum bölcsőjéhez tér vissza A vér eredete. Magyar előzetest kapott a karácsonykor debütáló előzménysorozat.
A kék sündisznó legújabb sorozatát már azelőtt láthatjuk, hogy a szolgáltató kínálatába kerülne.
M. Night Shyamalan sorozatának 4. évadja a korábbi évadok eseményeire épít, és egy akciódús befejezést ígér.
A netflixes Tim Burton sorozat minden szempontból hatalmas sikernek tűnik. Már csak három produkció áll előtte az örökranglistán.
Már korábban kiderült, hogy ki lesz Matt Murdock fő ellenfele a visszatérő Daredevil sorozatban. Most új színészek csatlakoztak a produkcióhoz.
Még ha játszottál is a játékokkal, lesznek olyan pillanatok az adaptációban, amelyek meglepnek majd.