Késik a Sonic Mania, új videón a Sonic Forces
2017 jó év lesz a kék süni rajongóinak, ugyanis idén két Sonic játék is megjelenik. Az egyik nyáron, a másik télen.
2017 jó év lesz a kék süni rajongóinak, ugyanis idén két Sonic játék is megjelenik. Az egyik nyáron, a másik télen.
A boltok kifogytak a Nintendo Switch-ből, a kereslet hatalmas, így a Nintendo úgy döntött, hogy év végéig megduplázza a konzol gyártását.
A PS3 2006-ban mutatkozott be a felkelő nap országában, Japánban, de a Sony hamarosan abbahagyja a legendás konzol gyártását.
Közeleg a Shadow of War, a Gyűrűk Ura világa pedig tele van képernyőre adaptálható jelenetekkel. Ezek közül szemezgetünk.
Az Eurostat adatai riasztó képet festenek az uniós polgárok digitális életéről. A magyarok a lista utolsó harmadában állnak.
A játék teljesítménye olykor botladozik konzolokon, de a látvány legalább igazán szép. Remélhetőleg egy update korrigálja majd a dolgot.
Az Nvidia új előzetese megmutatja, hogy miért érdemes egy erős Nvidia kártyával felszerelt számítógépen játszani a Mass Effect: Andromédát.
Az Prey játékmenetével most alaposan megismerkedhetünk, mivel az új mozgóképes anyag fél óránál is többet mutat meg a sci-fi témájú programból.
A Titanfall 2-t jegyző Respawn elárulta, hogy dolgoznak a jövőbeli tartalmakon, és a közösséggel történő kommunikáción is javítanának.
A Juvty Worlds úgy döntött, szabadon hozzáférhetővé teszi a Wild Terra Online-t egy nyílt tesztelés erejéig.
A Mass Effect: Andromeda EA Accessen és Origin Accessen elérhető próbaváltozata is tartalmazza az első napi javítást.
Az Egyesült Államokban PS4-en, Xbox One-on és összesítve is a For Honor és a Resident Evil 7 volt a legnépszerűbb.
Megjelent az 1998-as klasszikus FPS-játék, a Turok 2: Seeds of Evil felújított változata a Steamen.
A Quake Champions egy újabb karakterét ismerhetjük meg a legújabb videóban, akivel minden ellenfelünket letarolhatjuk.
A Hitman márciusi frissítése rengeteg hibát kijavít, plusz hozott egy új Elusive Targetet, és ez még nem minden, ami e hónapban a 47-es ügynökre vár.
Több mint 2,5 millió példány kelt el a Horizon: Zero Dawnból, miközben a Guerrilla Games már a sztori bővítésén dolgozik.
Tüzes figurával, név szerint Firestormmal bővült a májusban érkező Injustice 2 hőseinek, vagy inkább antihőseinek listája.
A Capcom végre elárulta, hogy miért néz ki másiképp a DLC-ben visszatérő Chris Redfield a Resident Evil 7-ben korábbi megjelenéseihez képest.
A Prey legújabb videójában megismerhetjük az ellenfél, a Typhon néhány alfaját az alakváltó Mimictől a legveszélyesebb Telepath-ig.
A Flying Wild Hog fejlesztői nem a levegőbe beszéltek, amikor ingyenes DLC-ket ígértek, már itt is a harmadik frissítés első fele.
A Microsoft előre közölte, hogy az új processzorcsaládokat nem fogják támogatni a Windows régebbi verziói, de erre nem számítottunk.
Egyelőre nyilván nem lehet vele játszani, de a megjelenés előtt kis szerencsével bárki betárazhat magának egy Un'Goro témájú paklit.
A csapból is a Mass Effect: Andromeda folyik: teljesen elárasztotta az internetet. Most megnézhetitek, hogy milyen a játék PlayStation 4 Prón.
A Blizzard még tavaly vette fel a kesztyűt a csalásokat készítő és áruló Bossland ellen, egy pert már megnyert, de még nincs vége.