Óriási siker volt az Aliens: Colonial Marines
A Sega nagyon jól teljesített az első negyedévben, legnagyobb sikereit pedig Sonicnak és az idegeneknek köszönheti.
A Sega nagyon jól teljesített az első negyedévben, legnagyobb sikereit pedig Sonicnak és az idegeneknek köszönheti.
Az Electronic Arts nem cicózott, rögtön beregisztrált egy sor doménnevet, nehogy kifogyjunk a háborús FPS-ekből.
Nagyon úgy tűnik, hogy a TimeGate záros határidőn belül le fogja húzni a rolót, a stúdió ugyanis elbocsátotta valamennyi fejlesztőjét.
A PlayStation Blogra felkerült egy videó, amin megcsodálhatjuk, hogyan fog kinézni a Black Flag PlayStation 4-en.
A látszat ellenére a Silicon Knights nem szűnt meg. A cég pénzügyi vezetője szerint még nagyon is élnek, s dolgoznak valamin.
Új androidos konzol, új ajánlattal: havi 7 dollárért korlátlan mennyiségű mobiljátékkal játszhatunk a televíziónkon.
A Diablo III legutóbbi frissítésében talált hibával az aranyunk megduplázható. A Blizzard már lekapcsolta az aukciósházat.
A Capcom bejelentette: a jövő héten minden érintett platformra meg fog jelenni a Resident Evil: Revelations demója.
Majdnem hét teljes percnyi ízelítőt kaptunk a Volition elborult akciójátékából, az augusztusi Saints Row IV-ből.
A hétvégén PC-n ingyenesen játszható a Black Ops II multiplayer módja, illetve most akciósan be is lehet szerezni a programot.
A Total War: Rome II végre napra pontos megjelenési dátumot kapott, és megtudtuk, mi várható a gyűjtői kiadásban.
A játékfejlesztők néha jó szándéktól vezérelve is képesek rossz döntéseket hozni. Összeszedtük a legveszélyesebbeket.
Alig jelentették be, máris új részletek derültek ki az új Wolfensteinről. Mi több, megjöttek az első képek is.
Az Ubisoft Reflections titokban egy új játékot készít boszorkánykonyhájában, amit az idei E3-on szándékozik bemutatni.
A The Sims atyja a Game Horizon konferencián beszélt jövendőbeli játékáról, ami a játékosok életét venné alapul.
Újabb fantasztikusnak ígérkező horrorjátékot jelentettek be. A The Forestben ráadásul a puszta túlélésért is küzdeni kell.
A japán gyártó 2013-as üzleti éve folyamatos csökkenést hozott, de 2014 a PS4 éve lehet, és ez reménnyel tölti fel a céget.
A horrorfilmek egyik nagymestere, John Carpenter szeretné megfilmesíteni az első Dead Space játékot, ugyanis szerinte ebből egy remek film készülhetne.
Ezúttal (is) a kontrollerrel volt gond, de június 25-én már TÉNYLEG mindenki hozzájuthat a géphez.
És persze megint a játékrészlegen: a gigantikus médiabirodalomnak a Disney Interactive az Achilles-sarka.
A Sony újfent biztosított minket arról, hogy nem kell folyamatos internetkapcsolat a PlayStation 4-hez, sőt ez eszükbe sem jutott.
A HD-grafikával ellátott Larry-játék végre tényleg megjelenik, sőt, már a hónap végén kezünk között tudhatjuk.
Jövő hét szerdán kiderül, hogy mit tartogat a jövő a Gran Turismo-sorozat számára -- a fejlesztők valamilyen bejelentést tesznek.
Az Activision-Blizzard a vártnál jobban zárta a pénzügyi negyedévét, de óvatosan közelítik meg az év hátralévő részét, részben a csökkenő WoW-előfizetők miatt.