A párizsi olimpia miatt vajon melyik játéknak lőtt ki a népszerűsége?
Az egyik Assassin's Creed-játék népszerűsége nagyon megugrott.
Az egyik Assassin's Creed-játék népszerűsége nagyon megugrott.
A Fallout sztárja egy felettébb érdekes adaptációban tűnik fel.
Elizabeth Banks nemcsak producerként, de rendezőként is visszatérhet.
A szebb napokat is látott cég vezérigazgatója bejelentette, hogy mennyi alkalmazottól fognak megválni az elkövetkezendő hónapokban – a szám sajnos szabad szemmel is jól látható.
Három csapat nagy fölénnyel jutott a playoffba, de végül a negyedik hely sem forgott veszélyben, dacára a BEE vereségének.
Tom Warren szerint csak 2025 elején láthat napvilágot az Obsidian Entertainment berkeiben formálódó Avowed, ennek azonban semmi köze sincs az RPG állapotához.
Természetesen ezen a héten is bekopogott a Free Play Days, így három játékot is ingyen nyüstölhetnek az Xbox Game Pass előfizetők.
Egy bennfentes szerint már ősz elején megérkezik a Bethesda közepes fogadtatásban részesült sci-fi szerepjátékának első kiegészítője, melynek a Va'ruun ház áll a középpontjában.
A Microsoft felfedte, hogy mivel készül a nyár legnagyobb videójátékos eseményére, a felhozatal láttán pedig egyből kedvünk támadt Köln felé venni az irányt.
A nyár utolsó hónapjában valósággal el lesznek kényeztetve a Prime előfizetők, mivel több mint 20 PC-s játék landolhat ingyen a kosárban.
A The Hollywood Reporter exkluzív beszámolója újabb három színészről rántotta le a leplet, köztük egy olyannal, akit mindenki szívesen fogad majd.
A jövő héten Vince Vaughn is saját csillagot kap Hollywoodban.
A sorozat mögött a Batman: The Animated Series alkotója áll.
Az XYZ Films megosztotta Megan Fox új filmjének előzetesét és bizony nem is néz ki rosszul. Meg az előzetes sem!
Különleges film született a Longlegs – A rém képében, amiben még Nicolas Cage is élete leghátborzongatóbb alakítását nyújtja.
A Rockstar Games korábbi fejlesztője szerint a csapat AI-alapú technológiát használ – legalábbis ő ezt hallotta.
A Katamarira és Donut County-ra emlékeztető kalandban egy medve a főszereplő.
Videó készült az elégedetlenkedő mozilátogatóról, aki visszatérítést követelt.
Végre megkaptuk a hivatalos PC-s gépigényt a hamarosan érkező játékhoz.
Kiderült, hogy mennyi helyet követel magának a Ubisoft nyílt világú akció-kalandjátéka – senkinek sem kell nagytakarítást végeznie Kay Vess története miatt.
Európai polgári kezdeményezés indult a videójátékok elérhetőségével kapcsolatban, melynek lényege, hogy a kiadók ne vehessék el tőlünk a már megvásárolt címeket.
Az Electronic Arts vezérigazgatója, Andrew Wilson szerint a széria soron következő darabja lesz az egyik legambiciózusabb projekt a cég történetében.
Ahogy azt korábban már megszellőztették, a Microsoft valóban tegnap jelentette be a Sky Cipher Special Edition névre keresztelt vezérlőt, ami nem a színe miatt számít különlegesnek.
A NEXON ingyenesen játszható looter shooterébe is beköszöntött a nyár, méghozzá sokat mutató új öltözékek formájában.