Gamescom 2023
Természetesen 2023-ban is megrendezésre kerül a Gamescom, amelyen hatalmas bejelentésekre lehet számítani.
Természetesen 2023-ban is megrendezésre kerül a Gamescom, amelyen hatalmas bejelentésekre lehet számítani.
A fejlesztőcsapat visszatér a Dishonored-korszakához és próbálnak inkább a jól ismert úton járni.
A Christian Bale főszereplésével készült, 2000-ben bemutatott film végre hivatalos adaptációt kap.
A Feardemic az IGN-nel együttműködve idén is elhozza a horror-rajongók legizgalmasabb eseményét.
Három hátborzongató, fekete-fehér poszter debütált a The Exorcist: Believer című, közelgő horrorfilmhez.
Kiderült a hosszú évekig készült adaptáció megjelenési dátuma, amelyben olyan ismert színészek álltak a kamerák elé, mint Cate Blanchett, Kevin Hart és Jamie Lee Curtis.
Természetesen TikTokon terjed az a trend, hogy az úgynevezett tartalomgyártók nem játékos karakterként tevékenykednek a kamera előtt, az új őrület pedig felettébb jövedelmező.
A Deadline értesülései szerint a stáb csupán hetekre volt attól, hogy befejezettnek tekintse a forgatást, ám végül nem tehettek pontot a munkálatok végére.
Az Xbox alelnökének posztjából ugyan nem derül ki egyértelműen, hogy a FromSoftware díjnyertes alkotásával gyarapodik a szolgáltatás, de egyáltalán nem zárható ki ez a lehetőség.
Több forrás is azt állítja, hogy a Warner Bros. fontolóra vette a szóban forgó filmek csúsztatását, mivel a színészi gárda nélkül kevésbé lenne sikeres a marketing.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a vártnál hamarabb érkezik a franchise legújabb fejezete, amelyben maga a Kirakós gyilkos lesz csalás áldozata.
72 esztendős lenne egy olyan ember, akinek rengeteget köszönhetek, akire mélységesen felnézek, és akinek a hiánya még így, lassan tíz évvel a távozása után is rettenetesen fájó.
Magát a játékot ugyan nem tartalmazza a Secret Agent Gear Collection, de többek között egy mutatós szoborral, egy képregénnyel és egy litográfiával is gazdagodhatnak a rajongók.
A San Diego Comic Conon új videót kapott az Insomniac Games októberben érkező játéka, emellett pedig egy tematikus PS5-ről is lerántották a leplet.
Az Army of Darkness: Forever végre megadja a rajongóknak a lehetőséget, hogy lássák, mi lett volna, ha Ash 100 évvel később ébred fel.
A Lionsgate és a BuzzFeed egy vadonatúj horrorfilmmel hozza el a vászonra a Dear David creepypasta sztoriját.
Az Overwatch 2 a jövő hónapban érkezik a Steamre, és ezután is felkerülnek Blizzard-játékok a Valve szolgáltatására.
Vadonatúj King Kong videojáték érkezik idén ősszel, de lehet mindenki jobban járnak, ha ezt felfalná egy T-Rex.
Ha odakinn perzsel a Nap, akkor nincs is jobb annál, mint a hűvös szobában idegen világokban kalandozni!
Among Us a The Walking Dead világában? A Skybound Games és az Other Ocean Interactive éppen ilyesmin dolgoznak!
Több spinoffot is kapott már James Wan modern-klasszikusa, de úgy néz ki, a gyászoló asszony nem a lore része.
Az Oppenheimer és a Barbie világát összemossák egy AI-által készített filmelőzetesben, amelyet bárki megnézhet!
A rendezőnek még soha nem kellett intim jeleneteket forgatnia korábban, legújabb filmjének azonban elemi részét képezik ezek a snittek, így muszáj volt felkészülnie a feladatra.
Egészen augusztus 16-ig tart a Summer Sale, melynek keretében kazalnyi AAA-játék kerülhet a kosárba féláron, de a legújabb nagyágyúkon is spórolhatunk egy keveset.