Ismét egy ősrégi témát dolgozhat fel újra a Nosferatu rendezőjének következő filmje
A nemrég felröppent pletykákkal ellentétben Robert Eggers új rendezése nem egy '80-as évekbeli klasszikus fantasy remake-je lesz.
A nemrég felröppent pletykákkal ellentétben Robert Eggers új rendezése nem egy '80-as évekbeli klasszikus fantasy remake-je lesz.
Az EA elárulta, hogy csökkentenie kellett a márciussal záruló pénzügyi évre vonatkozó várakozásait, ebben pedig az EA Sports FC 25 mellett a BioWare RPG-je is nagy szerepet játszott.
Az 1984-es kultfilm nemrég kapott egy modern feldolgozást, azonban ez annyira brutálisra sikeredett, hogy mindezidáig egy forgalmazó sem volt hajlandó beállni mögé.
Egy felmérésből kiderült, hogy a fejlesztők többsége továbbra is a PC-s piacot részesíti előnyben és elsősorban ezt részesítik előnyben.
A Galaxy AI belép a multimodális korszakba, és új mércét állít a mesterséges intelligenciával rendelkező telefonok képességei terén: kiemelt hangsúllyal a kontextusérzékelésre és a személyre szabható élményekre.
Hiába a Vaják szépséges színésznője, a játék megbukott és a fejlesztőcsapat összes tervben lévő projektje is ment a kukába.
Folytatjuk gépítő sorozatunkat, a processzor után következzen az alaplap kiválasztásának mikéntje!
A népszerű verekedős játék-sorozat legutóbbi epizódja elérte az 5 milliós mérföldkövet, és a széria atyja kijelentése arra enged következtetni, hogy messze még a stuff pályafutásának vége.
Bár az Nvidia legújabb kártyái közül egyértelműen az RTX 5090-re van rápörögve mindenki, sanszos, hogy hamarosan újabbakat jelenthetnek be.
Az alkotást eredetileg minisorozatnak tervezték, azonban ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más történeteket is elmeséljenek ebben a világban.
A Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? is egyre másra aratja a sikereket, a múlt hétvégén pedig egy újabb hazai alkotás csatlakozott a top 10-hez.
A Warhorse Studios egy rövidke videóval leplezte le az autentikus középkori élményt kínáló RPG további tartalmait – három DLC-vel is bővül Henry históriája.
A Gamekultnak az Xbox Developer Direct előtt sikerült ellőnie a prezentáció egyik legnagyobb meglepetését, így már tudjuk, mikor érkezik az id Software FPS-e.
A pizza feltehetően a világ legnépszerűbb étele, amelyet szinte a világ minden eldugott szegletében ismernek és szeretnek. Fentiek fényében nem csoda, hogy egyre többen próbálják meg otthon is elkészíteni ezt az ikonikus fogást.
Hiába jelenik meg napokon belül az RTX 50-es széria, mi még emlékszünk a régi időkre, mikor ez a kártya is menőnek számított.
Végre kész az új gép, bekapcsolod, pörgetnéd maxon a STALKER 2-t, de akad. Könnyen lehet, hogy a bottleneck a hibás.
Örülhetnek a Grand Theft Auto rajongók, hiszen napokon belül landol az ambiciózus mod.
Az Nvidia elhozhatja régebbi GPU-kra is az átdolgozott képkocka-generáló technológiát, aminek nagyon sokan örülnének.
Az ausztrál színész visszatérése parádésra sikerült Rozsomákként, és állítólag Kevin Feige több évre tervez vele.
A sokszor bizonyított informátor, eXtas1s öt olyan jól ismert Xbox játékot is felsorolt, ami tiszteletét teheti a Nintendo nemrég bemutatott konzolján – vége az exkluzivitás korának?
Ismét öregebb lett egy évvel a világ egyik legnagyobb hatású túlélőhorrorja, ennek apropóján pedig előrángattunk néhány apró infót az internet bugyraiból.
Még mindig sokan azt gondolják, hogy az égbolt kémlelése vagy a számok titkainak megfejtése valami kuruzslás, idegenkednek tőle. Míg mások csupán a csillagok megfelelő állásában bíznak, ami majd hirtelen megoldja a problémáikat.
A Különválás (Severance) második szezonja már elkezdődött és eddig minden kritika az egekbe dicsérte.
Az id Software mindig is élen járt abban, hogy forradalmi megoldásokat vezetnek be a játékaikban – ez az új DOOM-ban sem lesz másképp.