Bannolt a Valve egy fejlesztőstúdiót a Steamről, méghozzá a csapat problémás neve miatt
A Valve nemrég lecsapott egy indie stúdióra, és kihajította őket a Steamről, méghozzá a csapat problémás névválasztása miatt.
A Valve nemrég lecsapott egy indie stúdióra, és kihajította őket a Steamről, méghozzá a csapat problémás névválasztása miatt.
Amikor a járvány nem mindenkit érint: megérkezett az év első, eredetileg moziba szánt horrorfilmje, A boszorkány stílusát idéző Elátkozottak.
Az Everspace 2 nemrég elérhetővé vált korai hozzáférésben, a fejlesztők pedig elárulták, milyen extra tartalmakra számíthatunk idén.
Jövő hét kedden, azaz 23-án, érkezik a Persona 5 Strikers, a játék pedig most megkapta meglehetősen pörgős utolsó előzetesét is.
Alig pár napja, hogy a Valheim eladásai átlépték a 2 milliós álomhatárt, és máris egy újabb jelentős mérföldkőről számoltak be a készítők.
Ma debütál a Netflix nagyszabású disztópikus sorozata és egy Rosamund Pike főszereplésével készült fekete komédia.
A Blizzard állítólag a BlizzConon bejelenti a Diablo 2 Remake érkezését, most pedig egy bennfentes a játék első részleteivel is előállt.
Gengszterek, exploitation, fekete humor – egy hónap múlva debütál Álex Pina netflixes sorozata, a Túl a vörös kanapén.
Nemrég jelent meg a Little Nightmares 2, mely szép kritikai siker lett, de a Tarsier a felvásárlása után már nem dolgozhat a szérián.
Márciusban érkezik az It Takes Two, melynek a készítője egy interjúban kijelentette, fizet azoknak, akik ráunnak az alkotására.
David Bowie zenéjével érkezik az HBO GO-ra a kíméletlen őszinteségű tinisorozat. Dinamikus előzetest kapott A végállomás gyermekei.
Már magyar felirattal is látható az HBO GO steampunk elemekkel átszőtt szuperhősös sorozata, a The Nevers ütős előzetese.
Hiába halasztották későbbre, így is csak digitális formában tudják megtartani.
A Samsung pár hete mutatta be zászlóshajó sorozatának legújabb generációját, a Galaxy S21-et, mi pedig már le is teszteltük mindhárom készüléket.
Adományozz egy aranyos kis versenyjátékon keresztül!
Mától ingyen látható az amerikai történelem egyik leghírhedtebb politikai eseményét sztárszínészek főszereplésével feldolgozó film.
Az összes nagy szériáját kiszervezheti a Konami.
A Milestone csapata bejelentette, hogy nem sokkal a világbajnokság kezdetét követően jön a MotoGP 21.
Visszatér a filmvászonra a családok kedvence, Paddington maci. A StudioCanal készítői nagy bejelentést tettek a folytatásról.
Ambiciózus terveket vázolt fel a Bungie.
A járvány hatalmas tökönrúgás a gazdaságnak, de mi lesz a bimbózó szerelmekkel?
Hollywoodi színészcsillaggal a főszerepben készítettek Obamáék játékfilmet 9/11-ről, ami már premierdátumot is kapott.
Kiderült, mit húzhatunk be ingyen a jövő héten.
Folytatódik a harc a nyolclábúak ellen.