A mai naptól megváltozik a PlayStation Trophy rendszere, PS5-ön további újítás várható
A Sony változásokat jelentett be a Trófeák kapcsán.
A Sony változásokat jelentett be a Trófeák kapcsán.
Nem kell sokat várni a korábban belengetett leleplezésre.
Befutott az egy hónap múlva debütáló kiegészítő legújabb trailere.
A Microids és a Syberia fejlesztői nagyon elkezdtek utalgatni arra, hogy már nagyban készül a népszerű játéksorozat negyedik része.
Hétvégén kezdődik a Call of Duty: Black Ops Cold War bétája, a fejlesztők pedig összeszedték nekünk, mire érdemes számítani ettől.
Ma jelenik meg a Mafia: Definitive Edition első frissítése, mely néhány hiba kijavításán túl meghozta a fekete-fehér noir módot is.
A Warframe fejlesztői nemrég bejelentették, hogy a next gen konzolok tiszteletére alaposan fel fogják újítani a játék kinézetét.
A Baldur’s Gate 3 tegnap debütált korai hozzáférésű verziójában akadnak hibák, de a fejlesztők már dolgoznak a legégetőbb problémákon.
Tegnap kezdődött a Frostpunk társasjáték Kickstarter kampánya, a kért pénzt pedig természetesen már össze is dobták a rajongók.
A GOG tematikus vására az erős hangulattal megáldott címekre fókuszál, ennek hála pedig egy sor remek játékra lehet lecsapni olcsón.
A vizsgát is rendező Bergendy Péter ezúttal horrorfilmmel jelentkezik. Befutott az első, igen hatásos előzetes a filmhez.
Nem minden film premierjét halasztják el: előbb debütál a Keanu Reeves főszereplésével készülő Mátrix 4 – jelentette be a Warner Bros.
Lassan már csak egy hónap van hátra a PS5 debütálásáig, a Sony pedig ennek örömére videóban mutatta be, mi minden lapul a konzolban.
Újabb képek érkeztek a Vaják második évadáról, melyek ezúttal az igencsak megviselt kinézetű Yenneferre koncentrálnak.
A battle royale játékokat általában nem az összetett sztorijukért szeretjük, de lehet, a PUBG alkotói megpróbálnak változtatni ezen.
Ha egy kiváló, erőteljes tabletre vágysz, akkor a Samsung Galaxy Tab S7+-nál keresve sem igen találhatsz jobbat – legyen az munka vagy hétköznapi használat.
Néhány hét múlva már játszhatunk is vele három platformon.
Geraltként már bizonyított, de egy másik ikonikus videojáték-karakterként is szívesen látnák sokan a színészt.
Már most kipróbálhatjátok az október végén érkező játékot.
Új kedvcsinálót kapott a játék, amely akciódús körítéssel meséli el a The Legend of Zelda: Breath of the Wild előzményét.
Születésnapot ünnepel a börtönépítős szimulátor.
Egy borzasztóan tehetséges művész és egy borzasztóan tehetséges játéktervező találkozásából már-már elkerülhetetlen volt, hogy jó dolog szülessen, a Scythe pedig ennek maximálisan eleget tett. Megnéztük az ikonikus stratégiai játék első két nagyobb kiegészítőjét, melyek új frakciókkal, új egységtípussal és a végjátékot felforgató szabályokkal bővítik Jamey Stegmaier játékát!
Bombasztikus kedvcsinálót kapott a novemberben megjelenő RPG.
A Dűne és a The Batman után újabb komoly filmes csúszást jelentettek be, ezúttal a Jurassic World: Világuralom kapcsán.