A jövő héten lelép az Activision Blizzard éléről Bobby Kotick
32 év után távozik a cégtől, a Microsoft pedig további változtatásokat készül végrehajtani a belső körökben.
32 év után távozik a cégtől, a Microsoft pedig további változtatásokat készül végrehajtani a belső körökben.
A Henry Cavill főszereplésével formálódó Amazon-sorozat olyasmi lesz, amire a Warhammer-rajongók évek óta várnak.
Év végére sikerült úgy belehúzni, hogy többek között az év játéka is (legalábbis a személyes listámon biztosan az) az utolsó hetekre jelent meg.
Több stúdió és kisebb csapat is reagált arra, ami a Sony egyik legértékesebb stúdiója körül zajlott a napokban.
A Spaceman című sci-fi filmhez megérkezett az első kedvcsináló – ez alapján pedig igen filozofikus produkcióval állunk szemben.
Egy kiszivárgott dokumentum szerint a Marvel szerződést köthetett a Sonyval, amely egészen 2035-ig szól.
Nemcsak gameplay és koncepciós-rajzok szivárogtak ki a játékból, hanem a szereplőgárda is.
Liam Hemsworth főszereplésével érkezik a legújabb kőkemény akciófilm, amiben Russell Crowe is szerepel.
Előkerült néhány meglehetősen mutatós kép az Insomniac fejlesztés alatt álló játékából, melyek alapján összeakasztjuk majd a bajuszt néhány ismert figurával.
Több mozgóképes anyag is kiszivárgott az Insomniac Games új játékából, melyek bemutatják az animációkat és a harcrendszert.
Néhány helyen már napokkal a megjelenést követően leárazták a Massive Entertainment által fejlesztett Avatar: Frontiers of Pandorát, ami így nyomott áron kerülhet a fa alá.
Miután az Insomniac nem fizetett, a Rhysida nevű csoport beváltotta az ígéretét, és közzétette az ellopott adatokat – köztük a stúdió menetrendjével.
Az esküdtszék hétfőn mondta ki az ítéletet a Kangot alakító színésszel szemben, így a stúdiónak most alaposan át kell alakítani a terveit.
Hivatalosan ugyan még nem kapott zöld utat a világsikerű adaptáció második része, a Bowsert alakító Jack Blacknek azonban lenne néhány ötlete az irányt illetően.
A világhírű animációs széria showrunnere szerint már számos ötletük van a tizedik szezonnal kapcsolatban, miközben a kilencedik felvonás szkriptjei is jól állnak.
Vadiúj előzetest kapott az Echo, amelyből kiderül, hogy egy nappal korábban debütál a stúdió felnőtteknek szóló szériája.
A Jump Festa 2024 során derült ki, hogy Netflixre érkezik a világhírű manga legújabb adaptációja, méghozzá a WIT Studiótól.
Bár nem ment hatalmasat a Fort Solis, most mégis úgy néz ki, hogy több adaptáció készülhet hozzá.
A Naughty Dog megerősítette, hogy több single-player játék áll náluk fejlesztés alatt és hamarosan friss információkat közölnek róluk.
Immár iOS-en és Androidon is elérhetővé vált a horror-platformer, méghozzá 2023-hoz igazított irányítással és felhő alapú mentéssel.
Már tízmillió megtekintésnél jár a Light No Fire bejelentő előzetese, amivel olyan játékokat állított a sarokba, mint a God of War Ragnarök DLC-je és az új Monster Hunter.
December 14-e óta már Android- és iOS eszközökön is elérhetőek a hírhedt felújítások, ezúttal azonban meleg fogadtatásra leltek az újrakevert klasszikusok.
A Larian Studios vezérigazgatója, Swen Vincke arról beszélt nemrég, hogy a díjnyertes CRPG soha nem fog bekerülni a Microsoft előfizetéses szolgáltatásába, ennek pedig jó oka van.
Ha kábelt vásárolunk a számítógépünkhöz, akkor pár dologra mindenképp érdemes odafigyelnünk. Az itt felsorolt információk sokaknak egyértelműek lehetnek, viszont van, aki annyira úgy érzi, hogy nem ért a gépekhez, hogy még a legegyszerűbb dolgokban is inkább segítséget kér, minthogy valamit elrontson. Számukra nagy segítség lehet ez a cikk.