Dombokon, hegyeken vághatunk át az Expeditions: A MudRunner Game-ben
Megjelenési dátumot kapott a játék, amelyben a környezet jelenti majd a legnagyobb kihívást – és mi ennek csak örülni tudunk!
Megjelenési dátumot kapott a játék, amelyben a környezet jelenti majd a legnagyobb kihívást – és mi ennek csak örülni tudunk!
Szinte naponta kerül elő valamiféle részlet a trailerből – most épp a Red Dead Redemption 2-re találtak utalást.
Már többször is felmerült, hogy a Halo: The Master Chief Collection mintájára a Microsoft másik zászlóshajója is felújított formában térhet vissza, amit most ismét megerősített valaki.
Az Arkane új koncepció-rajzokat adott ki a várva-várt játékhoz és az egyik alapján a Penge 2-ből ismerős helyekre is ellátogathatunk.
Egy kis horror mindig jöhet, nem? Most a legújabb vérfagyasztó produkcióra nyerhettek páros jegyet!
Az 500 000 négyzetméteres központ a videojátékokkal foglalkozó cégek regionális központja kíván lenni.
Grandiózus kedvcsináló érkezett a Bandai Namco januárban érkező verekedős játékához, amelyből kiderül, mekkorát változott a világ Kazuya Mishima uralma alatt.
A hackertámadás miatt kikerült adatok alapján megeshet, hogy a leginkább a Sony animációs filmjeiből ismert világban játszódhat az Insomniac multiplayer projektje.
Sem Steamen, sem pedig a PlayStation és az Xbox digitális áruházában nem lehet többé megvenni a The Crew-t, hamarosan pedig a szerverek is elsötétülnek.
A God of War Ragnarök írója, Orion Walker szerint a jövőben bőven kapunk még sztori-kontentet a játékhoz.
Filmadaptációt kap a Death Stranding és most kiderült, hogy melyik stúdiótól érkezik – jobb helyre nem is kerülhetett volna!
Csak idő kérdése volt, hogy bejelentsék: készül a hivatalos játékadaptáció a nagysikerű dél-koreai sorozat alapján.
A rendező szerint többnyire holt feleslegesek és semmi érdemleges szerepük nincs az adott produkcióban.
A Sony végre felfedte, hogy mely címek fognak bekerülni a PS Plus Extra és Premium katalógusába, a listán pedig szerepel néhány impozáns alkotás.
Végre megkapta első kedvcsinálóját a Jack Black nevével fémjelzett animációs franchise következő fejezete, amelyben egy alakváltó kaméleon rondít bele a gondtalan mindennapokba.
Jövőre szinte teljesen megújul a Ubisoft nagysikerű online lövöldéje, így azoknak is érdemes lesz újra belépniük, akik esetleg már elfordultak a játéktól.
Szokás szerint a PlayStation és az Xbox tulajdonosok is megtekinthetik, hogy mely alkotásokba fektették a legtöbb időt és energiát.
Hiába jön elő elég sokszor az online sportfogadással kapcsolatos weboldalakon a value bet kifejezés, sokan még mindig nincsenek tisztában a fogalmával. Ezért is készültünk ma egy rövid, de annál velősebb írással, amelyben ezt a definíciót boncolgatjuk.
A túlórák, a stimuláló szerek és a mesterséges fények miatt a normál bioritmusunk manapság már teljesen eltolódott, amelynek következtében egyre kevesebb időt szánunk a pihentető alvásra.
Miután az Entertainment Software Association bejelentette, hogy lehúzza a rolót minden idők legnagyobb videójátékos rendezvénye, természetesen mindenki a múlt felé fordult.
Nagy izgalommal látogattunk el Közép-Európa legrégebbi videójátékos szakmai rendezvényére, ahol Brian Fargo mellett Alekszej Leonyidovics Pazsitnov is jelen volt.
Maguk az alkotók, Matt és Ross Duffer erősítették meg, hogy hiába készülnek új produkciók a széria világában, a közkedvelt szereplőktől bizony búcsút kell vennünk.
A Skyrim Together Reborn felett bábáskodó csapat bejelentette, hogy nem készít hasonló modifikációt az idén debütált sci-fihez, ám később bárki befejezheti a projektet.
A botrányosan indult játék mögött álló stúdió lehúzza a rolót – négy napig bírták a sav-tengert, amit kaptak.