Új otthonra lelhetett a He-Man – A világ ura
A Variety értesülései szerint az Amazonnál köthet ki a Netflix által visszadobott élőszereplős adaptáció, ráadásul még a büdzséből is sikerült lefaragni egy keveset.
A Variety értesülései szerint az Amazonnál köthet ki a Netflix által visszadobott élőszereplős adaptáció, ráadásul még a büdzséből is sikerült lefaragni egy keveset.
Netflix exkluzív címként látogat el mobil eszközökre a Supergiant Games díjnyertes roguelite-ja, amelyben az alvilág hercegével kell eljutnunk az istenek közé.
Naná, hogy már megint a Netflix áll a projekt mögött – megjött az első előzetes az ígéretes akciósorozathoz.
Elon Musk életrajzi-film készül Darren Aronofsky-tól, és az A24 stúdió állt be a projekt mögé.
A népszerű kártyajáték alapján készít felnőtteknek szóló animációs sorozatot a Netflix, a képsorokat elnézve pedig egy meglehetősen elborult produkciónak nézünk elébe.
A Larian Studios alapítója azt szeretné, ha jövőben több stúdió is szerencsét próbálna ebben a műfajban.
Már jó ideje tudható, hogy a The Boys ikonikus rosszfiúja is beugrik a NetherRealm Studios verekedős játékába, a széria rajongói azonban most kissé csalódottak lehetnek.
Már elérhető néhány teszt a Sledgehammer Games lövöldéjéhez, az újságírók pedig rendre rossz vagy közepes értékeléseket adtak a produkciókra, a játékosok pedig egyenesen utálják.
A NetherRealm Studios verekedős játékát választották a legjobb multiplayer címnek a Golden Joystick Awards-on, a döntéssel pedig még a legnagyobb fanok sem értenek egyet.
Megkapta az első rövid kedvcsinálóját a 2021-ben bejelentett anime sorozat, ami ugyan nem tartalmaz tényleges képkockát a produkcióból, de legalább a sztoriról lerántották a leplet.
Greta Gerwig produkciója előbb jöhet, mint azt vártuk volna – a Netflix nagyon pozitív információkat közölt.
Az Activision ideiglenesen több terepet is kivont a forgalomból, mivel a spawn-rendszer nem egészen úgy működik, ahogyan kellene.
A Take-Two Interactive második negyedéves pénzügyi beszámolójából kiderült, hogy a játékosok még öt évvel a megjelenést követően is odáig vannak a vadnyugati kalandért.
PlayStation Store-on bukkant fel, aztán gyorsan le is szedték – de persze az élelmesek gyorsan lőttek róla egy screenshotot.
A Netflix legújabb Jurassic World animációs sorozata végre megkapta a legelső kedvcsinálóját.
Hiába tár elénk remek történeteket a Rockstar Games sikerszériája, a Take-Two vezérigazgatója úgy véli, felesleges bajlódni egy esetleges adaptációval.
Tovább bővül a közkedvelt akciófim univerzuma, az új sorozat mellett ráadásul még egy anime is készül a Lionsgate műhelyében.
Végre megkapta hosszú előzetesét a Nickelodeon díjnyertes animációs sorozatának élőszereplős adaptációja, a látottak alapján pedig van okunk optimistának lenni.
A Behaviour Interactive hivatalosan is megerősítette, hogy Gyerekjáték-crossover érkezik a játékba.
A Take-Two Interactive elárulta, hogy a Grand Theft Auto szériájuk még mindig rendkívül kelendő a piacon.
Amikor a vágyról, az intimitásról beszélünk, akkor bizony nagyon ingoványos talajra lépünk, hiszen mindenkinek más tetszik, minden embernek más az ízlése. Vannak, akiket a mű dolgok hoznak lázba, ám talán még népesebb azok tábora, akik a természetesség hívei.
Bejöttek a kiszivárgott információk, a Rockstar Games végre valóban bejelentette a következő Grand Theft Auto-játékot.
A Nintendo nem húzta tovább a dolgot és végre bejelentették, hogy készül az adaptáció – sőt, megvan a rendező is!
A Dead by Daylight mögött álló csapat végre visszahozta a Stranger Things DLC-t, amiért már petíció is indult korábban.