Nem mindenkinek osztanak majd lapot a Bosszúállók 5-6-ban
A negyedik fázis kezdete óta rengeteg karakterrel találkozhattunk az MCU-ban, így Kevin Feige szerint lesznek majd, akik kimaradnak.
A negyedik fázis kezdete óta rengeteg karakterrel találkozhattunk az MCU-ban, így Kevin Feige szerint lesznek majd, akik kimaradnak.
Kevin Feige elmondta, hogy rengetegen vannak, akik egyszerűen nem értik, hogy két külön cégről van szó.
Nem csupán Xboxon, de Steamen is belekóstolhatunk a Behaviour Interactive aszimmetrikus horrorjátékába, aminek az árából is sikerült lefaragni egy nagy szeletet.
A BioWare remek híreket közölt az ősszel érkező akció-RPG steames verziója kapcsán – azok is örülhetnek, akik a Valve hordozható PC-jén kívánják megmenteni a világot.
Szokás szerint ezúttal sem maradt el a sokak által jól ismert Free Play Days, melynek keretében négy remek játékot próbálhatnak ki az Xbox Game Pass előfizetők.
Miután Tom Cruise Maverick szerepében ismét leuralta az eget, a stúdió újabb folytatást akar, amiről a színész kollégája osztott meg bíztató infókat.
Miután a SAG-AFTRA és a cégek közötti hosszas egyeztetések nem vezettek eredményre, annak tagjai munkabeszüntetéssel lépnek fel az AI szabályozása érdekében.
Matt Reeves rendező új lehetőségeket keresett Batman világában, ám erre nem mindenki volt vevő.
A játékmenettel együtt megérkeztek az idei hangzatos újítások is.
5 évnyi fejlesztés, és a Fallout 4 next-gen frissítése által okozott propblémák után végre itt a Fallout: London!
Az Epic ismét több ezer forintnyi jóságot szór ránk, csak aztán nehogy lemaradjatok!
Nicolas Cage élete leghátborzongatóbb alakítását nyújtja az idei év legnagyobb horror-meglepetésében – viszont a Longlegs más miatt is emlékezetes marad.
Úgy néz ki, Batman egy másik legendás ellenfele is feltűnik majd Todd Phillips Joker-filmjének a folytatásában.
Hősök és antihősök, főellenségek küzdenek vállvetve önmaguk variánsai ellen - dióhéjban ez a Marvel Rivals. Vagy sokkal több?
Néhány évtizeddel ezelőtt még egészen más mértékegységet használtak egy játék nehézségének megállapításához, így összeszedtünk néhány igazán izzasztó címet.
A lehengerlő látvánnyal megáldott szimulátor 17. világfrissítése az Egyesült Királyságot és Írországot varázsolja szebbé, még élvezetesebbé téve ezzel a repülést.
A 2022-es elismert dán pszichológiai horror thriller idén amerikai remake-et kap, a friss trailerben pedig ismét vágni lehet a feszültséget.
A generatív AI-szoftverek egyre több helyre szivárognak be, ez pedig többnyire azzal jár, hogy az emberi munkaerőre már nincs többé szükség.
Egy új jelentés szerint a Call of Duty: Modern Warfare 3-ban AI által generált skint is lehetett találni – amit meg is vettek.
Az utóbbi időben több pletyka is szárnyra kelt arról, hogy Robert Downey Jr. és Chris Evans újra feltűnhet az MCU-ban, Kevin Feige pedig megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba.
Vadonatúj frissítést adott ki a Sony a PS5-konzolokhoz, amely egy hasznos funkciót is magával hozott.
Rengetegen kattantak rá a Marvel szuperhősökkel megpakolt online akciójátékra – és ez a számokban is visszaköszön.
Az egész világ a nagyszájú zsoldos és az adamantium karmos mutáns közös kalandjára vár, és ez minden bizonnyal a mozikasszáknál is érezhető lesz.
Ugyan több hónap után, de az Intel végre azonosította a problémát, és nemsokára javítást is kiad hozzá.