[Filmkritika] Deadpool & Rozsomák – Sírni fogsz, olyan jó!
Nyolc évvel az első rész után a történelem ismétli önmagát: a szuperhős-műfajnak ismét Wade Wilsonra van szüksége. És meg is kapja. Kamatostul.
Nyolc évvel az első rész után a történelem ismétli önmagát: a szuperhős-műfajnak ismét Wade Wilsonra van szüksége. És meg is kapja. Kamatostul.
Fede Alvarez nemcsak az Alien-filmek, de a játékok nagy rajongója is.
A Microsoft hivatalosan is megerősítette azt, amit már jóideje pletykáltak a neten: jön az MW 3 a Game Pass-be.
A streaming-háborúban a Netflix hatalmas előnnyel vezet továbbra is.
Ahogy azt a Microsoft már tavaly augusztusban bejelentette, július végén bezárja kapuit a legnépszerűbb Xbox konzol digitális áruháza, ahol most gombokért szerezhetünk be kiváló játékokat.
A BioWare megosztotta, mely színészek fogják megszólaltatni az akció-RPG főbb karaktereit – minden résztvevő bizonyított már korábban.
Az évtizedek során rengeteg kiváló helyszínt raktak le az asztalra a játékvilág nagyjai, ezek közül emelnénk ki a kedvenceinket.
Előzetesen csodálható meg a Fortnite A Karib-tenger kalózai crossovere, mely már javában zajlik.
A '90-es évek egyik legnagyobb slágerfilmjének folytatása nem csak a minőség tekintetében okozott meglepetést, hanem bevétel-ügyileg is.
Daniel Espinosa elmondta, hogy mégsem kellett volna épp neki megrendeznie ezt a filmet, de az idő kerekét már nem tudja visszapörgetni.
Az Assassin's Creed Shadows megjelenése még odébb van, addig még sokan állíthatnak sokmindent.
A League of Legends-széria alapján készült animációs sorozat második, egyben utolsó szezonjához friss ízelítő érkezett.
Egy vállalkozás indulásakor még minden feladat ellátható egyedül is, hiszen csak pár e-mailt kell megválaszolni, küldeni néhány számlát, és foglalkozni azzal a néhány delikvenssel, aki vásárol nálunk. Az ügyfelek számának növekedésével azonban mind a fontos tevékenységek, mind pedig az adminisztráció ellátása nehézkes lehet. A technika fejlettségének köszönhetően azonban ma már számos feladat automatizáltan is kivitelezhető. Nézzük most meg, mit is jelent pontosan a marketing automatizálása és milyen előnyei vannak!
A Ubisoft legutóbbi pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy minden eddigiél többet költött a cég a nyár végén érkező akció-kalandjáték marketingjére.
A Warframe felett bábáskodó Digital Extremes vezérigazgatója szerint a nagy cégeknek jobban kellene bízniuk az ilyen jellegű címekben, mielőtt behajítják őket a fiókba.
Újabb forrás értekezett arról, hogy napokon belül a Game Pass-be kerülhet a Sledgehammer Games által fejlesztett Call of Duty felvonás.
A streaming szolgáltató legutóbbi eredménybeszámolójából megtudhattuk, hogy továbbra is rengeteg videójáték készül a háttérben, melyek zöme saját IP-n alapul.
Kevin Feige korábban két rendezőt is visszautasított, bár még a franchise-hoz visszatérő testvérpár jövőbeli MCU-s munkássága sincs kőbe vésve.
A Bethesda Game Studios nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy tagjai szakszervezetbe tömörültek, ezzel is megerősítve az alkalmazottak jogait.
A Circa listába szedte, hogy melyek voltak a legtöbbet eladott alkotások a tengerentúlon az elmúlt évtizedekben – a legtöbb klasszikus bizony kimaradt a felsorolásból.
A Netflix a részvényeseknek írt levelében megerősíti, hogy a sorozat videojáték-adaptációja még 2024-ben piacra kerül.
Chris Stuckmann filmjét már nagyon várja a szakma és a rajongók egyaránt – most végre közelebb került a világpremierhez.
Néhány napon belül megérkezik a Dead by Daylight vadonatúj játékmódja, ami teljesen újraírja a szabályokat.
Mivel Ridley Scott általában nem zavartatja magát, ha a történelmi tények elferdítéséről van szó, szakértők is kielemezték a zeneválasztás miatt nagy vihart kavart képsorokat.