Hétvégén már otthon nézheted meg a The Apprentice – A Trump-sztorit
Az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányfilmje végre felkerül a Max kínálatába.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányfilmje végre felkerül a Max kínálatába.
A Sony vadonatúj kontrollerrel áll elő, amelyet a méltán népszerű The Last of Us ihletett – videót is kaptunk!
Noha már két konzolgenerációval előrébb járunk, a Sony most mégis kiadott egy frissítést a PS3-hoz.
A Metroid Dread mögött álló fejlesztőcsapat most egy sokkal látványosabb akciójátékot hoz el.
Matt Reeves filmje egyfajta rebootként is felfogható volt, viszont csak a streaming-premier után derült ki, hogy több easter egget is rejt.
Kedd óta 25%-os vám van a kanadai és mexikói importtermékekre, ez pedig a lemezes játékok piacát is nagyban befolyásolhatja.
Az ajánlott fogyasztói ár csak az első szállítmányokra vonatkozik, ami azt jelenti, hogy sokkal drágábban lehet majd hozzájutni egy RX 9070-hez.
Nem akármilyen kezdeményezés indult a Sony masináival kapcsolatban.
Az általában kifejezetten jól értesült Jez Corden szerint csalódni fognak azok, akik teljes GoW élményt várnak a felújításoktól, a többjátékos mókát ugyanis nem tartalmazza a csomag.
A Hazelight Studios legújabb alkotása a kritikusokat már lenyűgözte, vajon minket is le fog?
Elképesztően jó fogadtatásban részesítette a szakma a Hazelight Studios kooperatív alkotását, olyannyira, hogy a BioWare RPG-je óta nem volt példa ilyen magas pontszámokra.
A nehéz helyzetben lévő kiadó felfedte, mikortól lehet letölteni a március 20-án érkező Assassin's Creed Shadowst – a zöldek tábora már most rábökhet a preloadra.
Az Insider Gamingnek nyilatkozó források szerint a stúdió már csak a nevében létezik, mivel szinte az összes alkalmazottat kirúgták az elmúlt néhány hónapban.
Randy Pitchford aktívan szokott kommunikálni a játékosokkal - feltéve, hogy azok nem negatívak.
Bambi: The Reckoning címmel vadonatúj trash-horror közeleg, ami most megkapta teljes előzetesét – és ez nagyon beteg lesz!
Befutott az RTX 50-es generáció utolsó (hivatalosan is bejelentett) tagjának magyar árazása.
A Disney őrületes akciót indított, ami Magyarországon is elérhető!
A Sony meghirdette PlayStation béta teszteri programját, nem csak PS-re!
A GSC Game World néhány órával ezelőtt jelentette be a jó hírt, miszerint már 6 millió játékos veszett el az anomáliák tengerében.
Nem kevesebb mint 11 kategóriában jelölték a Ninja Theory lelket marcangoló utazását, de az Astro Bot és a Still Wakes the Deep alkotóinak is nagy esélyük van a díjesőre.
A Microsoft lerántotta a leplet a tavasz első érkezőiről – az újdonságok mellett visszatérők is vannak a kínálatban.
Újabb olyan színész csatlakozott a jól ismert arcokat felvonultató stábhoz, kinek karaktere nem élte túl a gyilkosok ámokfutását.
Megannyi pletykát és utalást követően az Activision végre hivatalosan is elismerte, hogy két újabb klasszikus kap remake-et, a felújításra pedig már csak néhány hónapot kell várnunk.
A számítógép bekapcsolása után hozzá vagyunk szokva, hogy előbb, vagy utóbb betölt a Windows. Nemrég viszont hiba csúszott a gépezetbe.