Ekkor számíthatunk az HBO-s Harry Potter-sorozat érkezésére
A tervek szerint az új Harry Potter-sorozat 10 éven át fog futni – legalábbis ez az alkotók elsődleges szándéka vele.
A tervek szerint az új Harry Potter-sorozat 10 éven át fog futni – legalábbis ez az alkotók elsődleges szándéka vele.
Megérkezett a Challengers legújabb előzetese, amiben még többet láthatunk a népszerű színésznő veszélyes játszmájából.
Ingyenes kipróbálási lehetőségével sem sikerült berántania a játékosokat a Ubisoft üdvöskéjének.
Tavaly szeptemberben került szóba, hogy folytatást kaphat az Avalanche Software nagysikerű akció-RPG-je, ám szinte biztosra vehető, hogy az már csak modern gépekre fog befutni.
Megérkezett a Deadpool & Wolverine, pontosabban Deadpool & Rozsomák első szinkronos előzetese!
A cég részvényei egyenesen kilőttek, az elemzők szerint pedig az egész mögött a mesterséges intelligencia állhat.
A majmok bolygója: A birodalom őrületes embervadászatot ígér, méghozzá májustól!
Nesze semmi, fogd meg jól! – mondhatnák a Fallout-rajongók, pedig a heti ingyenjátékkal is egész szépen el lehet szórakozni.
Egy floridai seriffhelyettes lövéseket hallott, ezért azonnal tüzet nyitott a gyanusítottra. Csak később derült ki, hogy valójában egy leeső makk okozta a hangot.
A Gearbox alapítója, Randy Pitchford szerint Eli Roth mozija teljességgel független a videójátékoktól, így azok is számíthatnak újdonságokra, akik betéve ismerik a szériát.
Nem feltétlenül kell szakembert hívnunk, ha szeretnénk profi módon lerakni a mesterséges gyepet. Akár mi magunk is elvégezhetjük ezt a feladatot, ha kellő elhatározást érzünk magunkban és beszerezzük a szükséges eszközöket.
A Collider beszámolója alapján nyár elején debütálhat az egyik legizgalmasabb Star Wars-sorozatnak ígérkező The Acolyte, amely időközben a zeneszerzőjét is megtalálta.
A Variety értesülései szerint rengeteg pénzt emészt fel a Joker: Folie à Deux elkészítése, ám az előző felvonás bevételeit látva nem meglepő, hogy a stúdió szélesre nyitotta a pénztárcát.
Nem kérdés, hogy egy hatékony vállalatirányítási rendszer (ERP) óriási szerepet tölt be egy vállalkozás sikerességében. Mivel ma számtalan típus elérhető a piacon, joggal merül fel a kérdés, hogy vajon számunkra melyik lenne megfelelő. Ha nagy a raktárkészletünk, akkor olyan rugalmas és sokoldalú ERP-t célszerű választani, amelynek raktárkezelő megoldásai is vannak.
Gyönyörű koncepciórajzok kerültek elő egy lehetséges animációs-projektből, ami válasz lehet a Pókverzum-filmekre.
A Behaviour Interactive lerántotta a leplet a Chapter 31 tartalmáról, méghozzá egy igencsak rejtélyes videóval.
2400 helyett 3400 COD-pontért került fel a kínálatba a bundle, de az a legdurvább az egészben, hogy így is akadtak többen, akik megvették.
Ismét előkerült egy mesterséges intelligencia által készített dal, viszont most a kőkemény rock és a cuki animék világa mosódott össze.
A jól ismert történet egyik legfontosabb karakterét, Sarah Connort alakító Linda Hamilton ismételten megerősítette, hogy nem szándékozik visszatérni a legendás franchise-hoz.
Február végén és márciusban újra a mozikban látható az angol humor örökzöld társulatának két kultikus alkotása!
Luc Besson hozza el az ikonikus vámpír legújabb filmes kitérőjét, méghozzá igen impozáns szereposztással.
Senki sincs biztonságban az Invader első előzetesében, a látottak alapján pedig igencsak kemény horrorra számíthatunk.
Egy norvég horrorfilm készül a legendás tengeri szörnnyel, a premierdátumot pedig 2025-re tűzték ki.
Napokon belül megjelenik a Techland zombis akció-kalandjátékának minden jóval megpakolt verziója, ami már a korábban ígért lőfegyvereket is magában foglalja.