Bevállalod? Egész hétvégén ingyenes ez a hardcore open-world lövölde!
A Deadside PvP és PvE lehetőségeket is kínál, úgyhogy érdemes lehet elmerülni benne – ezen a hétvégén ráadásul teljesen ingyen.
A Deadside PvP és PvE lehetőségeket is kínál, úgyhogy érdemes lehet elmerülni benne – ezen a hétvégén ráadásul teljesen ingyen.
Már elérhető az Assassin's Creed Shadows, sőt, többen rég a végére értek – most több korábbi rész népszerűsége is megugrott.
Az anomália-keresgélős The Exit 8 filmadaptációt kap – most pedig befutott hozzá az első teljes előzetes.
A Minecraft: Bedrock Edition végre olyan újítást hozott a játék történetébe, amire már régóta vágytak a felhasználók.
Azok a fejlesztők, akik nem valamelyik nagyobb sorozaton dolgoznak, veszélyben érzik a pozíciójukat.
Természetesen idén sem maradtok Országos Gaming Expo nélkül, ahol ismét szabadjára engedhetitek a bennetek lakozó játékost!
A harmadik rész bejelentése után többen is úgy gondolták, hogy a Saber idő előtt fiókba zárja a Space Marine 2-t, a készítők azonban most világossá tették, hogy szó sincs ilyesmiről.
Az általában elég jól értesült Jeff Sneider szerint a Marvel Studios a John Wick-filmek rendezőjével, Chad Stahelskivel szeretné sínre tenni Mahershala Ali moziját.
A Bloomberg értesülései szerint a Warner Bros. kukázta a Harry Potter univerzumában játszódó akció-RPG-hez tervezett fizetős kiegészítőt.
A CD Projekt RED társ-vezérigazgatója szerint a cég alkalmazkodni fog a piaci változásokhoz, amit a szóbeszédek szerint a GTA 6 fog elindítani.
Ahogy az várható volt, megérkezett a One Battle After Another első teljes előzetese, amelyben elég magas az egy másodpercre jutó lövöldözések száma.
Lehet találni a mozikban is ijesztő horrorfilmeket manapság, de azért az igazi kincsek többnyire rejtve maradnak a nagyközönség elől.
Vadonatúj részletek derült ki a Lies of P kiegészítőjéről – felfedték azt is, hogy az alapjátékban meddig kell eljutni az eléréséhez.
A klasszikus Grand Theft Auto által inspirált és az American Fugitive csapata által készített The Precinct már itt van a sarkon.
A Windows XP alapértelmezett háttérképe volt a Bliss, avagy a magyar verzióban Lanka – biztosan emlékeztek még rá!
Ez a leányvállalat kizárólag az Assassin's Creed, a Far Cry és a Tom Clancy's Rainbow Six játékokra fog épülni.
A visszatérő Braking Point mellett a My Team játékmód is jelentős átdolgozást kap – és nincs is már olyan messze a megjelenés!
Nemrég a CD Projekt RED ügyvezető igazgatója nyilatkozott a mesterséges intelligencia használatáról.
Nem akármilyen drámára számíthatunk a tragikus körülmények között megszületett filmtől.
Az Assassin's Creed Shadows továbbra is rendkívül népszerű – a Ubisoft most megosztotta a legfrissebb játékosszám-adatokat.
Ezúttal is két játékot lehet bezsákolni teljesen ingyen – az egyiket a Zelda-rajongóknak különösen tudjuk ajánlani!
A CD Projekt RED társ-vezérigazgatója kijelentette, hogy a single-player játékok a legfontosabbak és örökre velünk maradnak.
A Fatal Fury: City of the Wolves igazi világsztárt igazolt harcosai közé.
Nemcsak a PlayStation tulajok ismerkedhetnek meg közelebbről a tavaszi vásár fogalmával, hiszen az Epic online áruházában is elindult a kihagyhatatlan akciókat kínáló Spring Sale.