Most már a DOOM: The Dark Ages is woke-nak számít?
Miután kiderült, hogy az id Software sorozatának új részében alaposan testre tudjuk szabni a nehézséget, többen is hangot adtak a nemtetszésüknek – ezekre reagált most a rendező.
Miután kiderült, hogy az id Software sorozatának új részében alaposan testre tudjuk szabni a nehézséget, többen is hangot adtak a nemtetszésüknek – ezekre reagált most a rendező.
Mat Piscatella jelentéséből megtudhattuk, hogy a Warhorse Studios RPG-je volt az előző hónap egyik legnépszerűbb játéka Amerikában, többszörösen is lekörözve az elődjét.
Mat Piscatella megosztotta a februárra vonatkozó videójátékos adatokat, így kiderült, miként teljesítenek a tengerentúlon a Sony és a Microsoft masinái.
A The Wrap számolt be róla elsőként, hogy a Percy Jackson és az olimposziak showrunnerei hozzák tető alá a népszerű tinisorozat új verzióját.
A kritikusok már elmondták a véleményüket a Disney új élőszereplős adaptációjáról, a pontszámok alapján pedig nem lett túl acélos Rachel Zegler és Gal Gadot mozija.
A szigetország kormánya többek között Yasuke szentélyrombolásáról is értekezett nemrég, néhányan attól tartanak, hogy egyesek utánozni kezdik a videóban látottakat.
Hamarosan elérhetetlenné válnak, de a jó hír az, hogy még nem késő kipróbálni őket.
A vállalat programjának hála tömérdek mennyiségű kis költségvetésű játék valósult meg.
Az Assassin's Creed Shadows több elemében is kiemelkedőt nyújt, viszont az egyik karakter magasan kiemelkedik az átlagból.
A Ubisoft Toronto igyekszik megőrizni és továbbvinni a régi epizódok örökségét.
Az Assassin's Creed Shadows látványvilág terén is jókora ugrást jelent a szériában – kijött a Digital Foundry elemző-videója.
Kellemes csalódás ért bennünket annak láttán, hogy mire lesz szükségünk a játék futtatásához.
Ha az Apple Music mellett döntesz, akkor több mint 100 millió dal közül válogathatsz – most akár 3 hónapig teljesen ingyen!
El sem tudjuk képzelni, hogy mi járhatott azok fejében, akik erre rábólintottak.
Nicholas Prosper az egyesült királyságbeli Luton nevű városkában élt családjával.
Már csak egyet kell aludni az Assassin's Creed Shadows megjelenéséig - vagy annyit se?
Carl Erik Rinsch kedden lett letartóztatva, a vád szerint 11 millió dollárt csalt ki a Netflixtől és elverte az összes pénzt.
A The Fourth Curtain podcastjének köszönhetően megtudhattuk, hogy évekkel ezelőtt tervben volt a Marvel videójátékos univerzum, a Disney azonban túl komplikáltnak találta.
A The Sims-széria legnagyobb kihívójának tartott életszimulátor játékigazgatója elárulta, hányféleképpen haraphatnak fűbe a karaktereink.
Nem mindenkinek nyerte el a tetszését az Orbifold Studios alkotásának demója, a stúdió vezetője szerint azonban semmi ok a pánikra, mivel szabadon módosítható a program.
A Unity legújabb jelentésének köszönhetően megtudhattuk, hogy a játékiparban dolgozók zöme szerint a mesterséges intelligencia sokat segíthet a munkálatok során.
A Microsoft lerántotta a leplet arról a tíz alkotásról, amely március végén búcsút int az előfizetéses szolgáltatásnak – a Yakuza-szériát már nem érdemes elkezdeni pótolni.
Az ígéretekhez híven befutott a Ghoul Within frissítés a Bethesda live-service alkotásához, így végre megtudhatjuk, milyen csodás a ghoulok élete.
Ahogy az várható volt, befutott a Patch 1.3 a GSC Game World egyre jobb állapotban lévő posztapokaliptikus FPS-éhez.