Kiszivárgott a Steam következő vásárának az időpontja
Úgy tűnik, nem kell sokat várnunk a Steam következő vásárára, legalábbis a frissen kiszivárgott időpont kellemesen közelinek mondható.
Úgy tűnik, nem kell sokat várnunk a Steam következő vásárára, legalábbis a frissen kiszivárgott időpont kellemesen közelinek mondható.
A Nioh 2 nyílt bétája véget ért tavaly, most pedig a Team Ninja azt is elárulta nekünk, miken változtattak a visszajelzések alapján.
Függetlenségüket azonban nem adják fel, csupán tőkebefektetésben részesültek, és továbbra is az a céljuk, hogy kiadóvá váljanak.
A Death Stranding muzsikáját szolgáltató együttes, a Low Roar nem tudott róla, hogy mihez is kell a Sonynak a zenéjük.
A League of Legends kompetitív része jelenleg téli álmát alussza, azonban nem marad ez sokáig így: még a héten élesedik a 10. szezon.
Nem mindennapi oldaláról mutatkozik be a Media Molecule és a Sony játékkészítő játéka, a februárban megjelenő Dreams.
Hosszas várakozás és számtalan ütős előzetes után végre korai hozzáférésbe került az utóbbi évek egyik leghátborzongatóbb, legütösebb multiplayer játéka.
Az persze már más kérdés, hogy ezek közül mennyi érdemes a figyelemre és mennyire lehet ráaggatni az ipari hulladék jelzőt.
Van az úgy, hogy minden összeáll, minden egybe ér, hogy elkészüljön a nagy mű. Illetve létezik ennek egy negatív verziója is. Mint például a Ju-onból született Grudge.
A [soon, only the ocean] című alkotásnak különös jelentőséget ad az Ausztráliában tomboló tűzvész...
Ha még mindig játszanál a 2018-ban megjelent NBA játékkal, akkor jobb, ha még most lezavarod az online meccseket.
Javában dübörög a PS Store januári vására, melynek keretein belül nem egy remek címet is leáraztak. Mutatjuk is, mire érdemes lecsapni!
A Dino Crisis rajongói remake-et jegyző Team Arklay kiadott egy új videót, amiben megcsodálhatjuk a szóban forgó játékot.
A Steamen most ingyenesen kipróbálhatjuk egy hétvége erejéig a tavaly novemberben megjelent Gridet.
A STALKER 2 munkatársai elmondták, hogy az Epic motorját használják, egyben leszögezték, hogy ezzel nem utalnak semmilyen exkluzivitásra.
Nodzsima Kazusige reagált a közelmúlt szivárgásaira a Final Fantasy 7 kapcsán, melyek szerinte mindent elrontanak.
November 12. óta elérhető a Disney streamingszolgáltatása Észak-Amerikában és Hollandiában. Az év első napján feltöltöttek egy videót az idei újdonságaikról.
Vince Zampellát nevezték ki a fejlesztőcsapat élére.
A God of War direktora, Cory Barlog a Playstation UK tweetjére reagálva mondta el, hogy szerinte melyik az évtized legjobb játéka.
Ueda Fumito stúdiója, a genDESIGN közzétett egy teaser képet.
A Vaják iránt már karácsony alatt is brutálisan nagy volt az érdeklődés, de a Netflix sorozata tovább erősödött az év utolsó napjaiban.
Lezárult a Steam Awards, melynek során összesen nyolc kategóriában osztottak díjat a Valve digitális áruházának felhasználói.
A Beat Saber egy nagyszerű ritmusjáték, melyben zenére apríthatunk kockákat, és természetesen a Vaják sorozat dala sem hiányozhat belőle.
Syd Meadnek olyan filmek látványvilágát köszönhetjük, mint a Szárnyas Fejvadász és a Star Trek, a művész azonban most távozott közülünk.