Visszatérhet a SEGA magyar vonatkozású klasszikusa
A kiadó december végén benyújtott védjegyei alapján szinte biztosra vehető, hogy valamilyen formában ismét vízbe ugrik az Ecco the Dolphin.
A kiadó december végén benyújtott védjegyei alapján szinte biztosra vehető, hogy valamilyen formában ismét vízbe ugrik az Ecco the Dolphin.
A Ubisoft ugyan sosem tagadta, hogy a Massive Entertainment nyílt világú Star Wars-játéka alulteljesített a kasszáknál, egy új jelentés azonban tovább súlyosbította a helyzetet.
Ahogy azt a volt CD Projekt RED tagok által alapított Rebel Wolves már jó ideje leleplezte, tegnap végre élesedett a The Blood of Dawnwalker első kedvcsinálója.
A tudatos táplálkozás és az egészséges életmód egyre inkább az életünk része lesz. Az emberek jobban odafigyelnek arra, hogy milyen ételeket fogyasztanak, és milyen tápanyagokat visznek be szervezetükbe. Szerencsére manapság már a technika is a segítségünkre van ebben, hiszen számos mobilapplikáció létezik, mely a sportot, a tápanyagbevitelt, a diétákat is egyszerűbbé teszi.
A WEF idén is kiadott egy jelentést a munkahelyek jövőjéről és eszerint az AI már inkább elveszi a munkát, mintsem új pozíciókat teremt.
Az Alien: Romulus már Blu-ray-en is beszerezhető, az egyik legszembetűnőbb CGI-karakteren pedig próbáltak változtatni.
A Logitech tulajdonában lévő Streamlabs egy olyan AI-asszisztenst fejleszt, amely minden élő-adás során jelen lehet segítségképp.
Az MSI egyik promóciós anyagában 16 helyett 24 GB VRAM szerepel az RTX 5080 dobozán.
Ha az utolsó pillanatban nem történik valami változtatás, akkor január 19-től a TikTok kivonul az USA-ból és az app nem lesz letölthető.
Henry visszatérését rengeteg portál fogadta felettébb pozitív kritikákkal.
Az Nvidia mellett az AMD is szépen halad saját felskálázó technológiáival.
A Sony a késleltetéssel kapcsolatos problémákat szeretné így megoldani.
Az RTX 5090 a Wukong-ban a DLSS 4 engedélyezése nélkül már a stabil 30 FPS elérésével is meg kell, hogy küzdjön.
Hihetetlenül ambiciózus és összetett projekt elevenedik meg a szemünk előtt.
Vadonatúj túlélőhorror készül, ami az első videók alapján roppant mód rá fog menni a külsőségekre – de nagy baj ez?
A Half-Life 3 rajongók GTA-s holdfáziselemzős sebességre kapcsoltak.
A CD Projekt RED vezérigazgatója mindenkit megnyugtatott, hogy számos olyan veterán erősíti még a csapat kötelékét, aki részt vett Geralt utolsó kalandjának fejlesztésében.
A Windows Central munkatársa, Jez Corden szerint többek között a Senua's Saga: Hellblade 2 és a Gears of War: Ultimate Edition is PS5-re látogat 2025-ben.
A CI Games globális marketingigazgatója nemrég teljesen egyértelművé tette, hogy a vállalat semmilyen társadalmi vagy politikai üzenetet nem kíván lenyomni a játékosok torkán.
Közel nyolc percen át mozog a Rebellion posztapokaliptikus túlélőjátéka, ami olyan, mintha a Fallout az Egyesült Királyságban futott volna össze a S.T.A.L.K.E.R.-rel.
A belsős tesztelésre szánt változatból még mozgóképes anyag is született, így annak törléséig bárki megnézheti, miként festett a program tavaly novemberben.
Számos nagyszerűnek ígérkező horrorfilm landol idén a mozikban – persze ismét elő fognak kerülni olyan rejtett gyöngyszemek is, amik elkerülik a nagyobb figyelmet.
A Mafia következő része visszavisz minket a kezdetekhez, de mi mindent tudunk pontosan a közelgő új epizódról?
Hiányoznak az éjszakai versenyek, de már unod a Need for Speed sorozatot? Akkor ezt neked találták ki!