GTA 5 – Ezért kellett a térkép másik oldalára utazni egy-egy küldetéshez
Megfigyelted, hogy a GTA 5-ben akadnak küldetések, amiknél át kell kocsikázni a fél térképen?
Megfigyelted, hogy a GTA 5-ben akadnak küldetések, amiknél át kell kocsikázni a fél térképen?
A Bad Company első és második felvonása nagyon pozitív kritikákat kapott, viszont a harmadik részről azóta sem érkeztek hírek.
A legfrissebb belsős hírek szerint a fejlesztőcsapat belső vizsgálatot indított a Dragon Age: The Veilguard eladási adatainak kiszivárogtatója ellen.
A vizuális effektek mögött álló szakember elismerte, hogy nem lettek a legjobbak a film CGI-jelenetei.
Az Obsidian szerepjátékának rendezője elárulta, miért nem alakíthatunk ki romantikus kapcsolatot a társakkal, emellett pedig egy meglehetősen hasznos elemre is fény derült.
20 éves a Half-Life 2, amit a Valve nemcsak ingyen játékkal, hanem egy új dokumentumfilmmel is ünnepel!
A Nexon egy közösségi kérdezz-felelek során elárulta, hogy a hőn áhított fotómód sem fog kimaradni az ingyenes looter shooterből.
Összeszedtünk 16 közhelyet, melyekről a filmkészítők nem tudnak, és talán nem is akarnak leszokni.
Frissítették a szabályzatot – immár a bővítmények és a remake-ek is nyerhetnek GOTY-díjat.
A Sony legismertebb konzolja videójátékok egész armadáját szabadította a rajongókra, ezek közül szedtük össze a legjobbakat.
A Valve példamutató módon készült örök klasszikusának jubileumára.
Az Elemi ösztönből speciel egy másik képkocka is emlékezetes, de maradjunk a témánál!
20 éve jelent meg a világ egyik, ha nem a legjobb játéka!
Kiderült, hogy a várva-várt gótikus-horror rettegett vérszívóját direkt nem fogják bemutatni a premierig.
A cégek életében számos olyan feladat van, ami rendszeresen felmerül és amit kötelező a törvényi előírásokat betartva, a megfelelő módon elvégezni. Ezek közé tartozik többek között a leltározás is.
A tinyBuild tovább üti a vasat és a mozifilm mellett már nekiálltak a harmadik epizód kidolgozásának.
A mesterséges intelligenciával megspékelt gameplay-videó készült, ezúttal az egyik legjobb horrorjátékot a középpontba helyezve.
A technológiának hála manapság nem kell rögtön új szélvédőt beszerelni ha kisebb sérülés keletkezik az üvegen. Számos esetben magas hatékonysággal javítható a keletkezett kár, ám laikusként nehéz eldönteni, mennyire súlyos a keletkezett probléma.
Bár a hagyományos társasjátékok, mint a Monopoli vagy a Ki nevet a végén?, sok örömteli órát adhatnak, van idő, amikor egy kis extra izgalomra vágyunk. Ezen pillanatokban segíthetnek a különleges felnőtt társasjátékok, melyek nemcsak szórakoztatnak, hanem elmélyítik a párok közötti intimitást is. Akár évfordulót ünnepeltek, vagy csak egy közönséges hétköznap estéjét szeretnétek feldobni, ezek a játékok izgalmas lehetőségeket kínálnak a kapcsolat újrateremtésére és a monotonitás elűzésére.
Bemutatkozott a Half-Life zseniális remake-jét fejlesztő Crowbar Collective első saját ötleten alapuló lövöldéje, ami a taktika szerelmeseit kívánja megszólítani.
Idegesítő klisékkel tele a Hollywoodi padlás, de vannak megunhatatlan filmes mozzanatok is.
Számos olyan klasszikus videójáték látott napvilágot az elmúlt évtizedekben, ami mind a mai napig megállja a helyét, lássunk is néhány példát!
Egy jó bőrönd nemcsak praktikus, hanem megbízható társ is az utazások során. A megfelelő darab kiválasztása nem egyszerű feladat, hiszen számtalan szempontot érdemes figyelembe venni.
Előzetest kapott a fekete-fehér The Girl with the Needle, ami egy szörnyű gyilkossági ügyet mutat be.