Már most borítékolható a Dying Light: The Beast sikere
A Techland elmondása alapján egyik korábbi felvonást sem övezte akkora érdeklődés, mint az első rész főszereplőjével érkező The Beastet.
A Techland elmondása alapján egyik korábbi felvonást sem övezte akkora érdeklődés, mint az első rész főszereplőjével érkező The Beastet.
Frissült egy nagyot a GSC Game World FPS-ének gépigénye, ami így még a korábbinál is nagyobb lett – maximális beállítások esetén már csúcskategóriás komponensek kellenek.
Az NVIDIA új promóciójának köszönhetően most akár ingyen is bezsákolhatjuk a The Great Circle-t, ehhez azonban a kosárba kell dobnunk egy új GPU-t.
Tovább gyűrűzik a The Crew eltüntetését övező botrány, két, magát átverve érző vásárló ugyanis úgy döntött, perre megy a kiadó korábbi döntése miatt.
Méretes frissítést kapott a katasztrofális állapotban megjelent Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition, ami így már tényleg kiszolgálja a rajongói igényeket.
A Shift Up legutóbbi negyedéves jelentéséből megtudhattuk, melyik évben számíthatunk a PC-s verzió érkezésére, amelyhez felettébb nagy reményeket fűz a csapat.
Úgy tűnik azoknak lesz igaza, akik a PS5 Pro miatt árcsökkenésre számítottak az alapkonzollal kapcsolatban.
Jövőre érkezik a sorozat, amiben kedvenc bolygónk lakói kerülnek veszélybe.
A Steam legújabb frissítése bizonyos számítógépekre már nem jutott el.
Végre kilépett a béta-tesztelés fázisából az NVIDIA App, ami rengeteg hasznos lehetőséget ad a játékosok kezébe.
A Marvel Jézus és a legrosszabb Rozsomák végre a Disney+ felületére is megérkezett!
Szerencsére nem jött be azok számítása, akik a PlayStation 5 Pro-val akartak nyerészkedni.
Már most belekóstolhatunk, milyen is lesz az Andor 2. évada!
Már elérhető Steamen a Project Borealis: Prologue nevet viselő ingyenes demo, ami a hófödte Ravenholmban igyekszik megmutatni az Unreal Engine 5 erejét.
Végre kiderült, hogy melyik napon érkezik a várva várt kollaboráció, amely közelebb hozza egymáshoz a Shift Up és a Platinum Games játékait.
A tegnapi utalást követően csakhamar kiderült, hogy a nagysikerű Spyro Reignited Trilogy végre felkerül a Microsoft előfizetéses szolgáltatásának digitális polcaira.
A CD Projekt RED új álláshirdetése alapján olyan szakembert keres a stúdió, akinek van némi tapasztalata a multiplayer élmények terén.
Az évtizedek során rengeteg kiváló helyszínt raktak le az asztalra a játékvilág nagyjai, ezek közül emelnénk ki a kedvenceinket.
Az Xbox tulajok számára már elérhető a pre-load funkció, melynek köszönhetően a debütálás előtt lecsoroghat a GSC Game World posztapokaliptikus FPS-e.
A Variety értesülései szerint a rengetegszer bizonyított brit művész, Mark Rylance áll a kívánságlista élén, ám egyelőre még nem érdemes elkezdeni reménykedni.
A Ubisoft idei Star Wars játéka eléggé mellément, azonban most egy rangos jelölést mégis behúzott magának.
A technológiai innovációk bizony a ruhaiparban is éreztetik a hatásaikat. Még az olyan kiegészítők is praktikusabbá tehetők egyes találmányoknak köszönhetően, mint amilyen egy zokni.
A lítium-ion akkumulátorok az életünk láthatatlan és mindennapi hősei. Az okostelefon, a laptop vagy akár az elektromos jármű energiaforrásai is lehetnek, hiszen számos előnyös vonásuk arra predesztinálja ezeket az akkukat, hogy ahol csak lehet, alkalmazzák őket.
Az Indiana Jones and the Great Circle megjelenéséig kevesebb mint egy hónap van hátra!