Egy elemző szerint a Microsoft akár a Netflixet is megveheti
Merésznek tűnik ugyan a kijelentés, de a szakértő két indokkal is alá tudja támasztani állítását.
Merésznek tűnik ugyan a kijelentés, de a szakértő két indokkal is alá tudja támasztani állítását.
Lance Reddick arról beszélt, hogy az esetleges második évadban el tudná képzelni a korábbi adaptációk kulcsfiguráját.
A nemrég saját, független kis stúdiót is alapított alkotó korábbi munkái után ismét kitett magáért.
A regényen alapuló komédiában ráadásul a teljes családja is szerepel majd.
A tavaly nagy sikernek örvendő rendezvény idén újra elstartol, előzetesek garmadáját eresztve a rajongókra.
A Netflix is megpróbál olyan mozgóképes adaptációt készíteni, ami kielégíti a Resident Evil rajongóinak szigorú elvárásait.
A Netflix és a Riot minden bizonnyal elégedett lehet az idei Emmy-jelöltek listáját átböngészve.
A Psyonix őrült, kocsikkal focizós alkotásának kínálata James Bond még egy ikonikus autójával bővült.
A Square Enix egy új előzetes kíséretében felfedte, hogy mikor számíthatunk új stratégiai szerepjátékának érkezésére.
A John Wick alkotói 18-as karikás, lehengerlően véres és dinamikus akcióhorror-szatírával jelentkeznek a Netflixen. Előzetesen a Nappali műszak.
A Netflix új hamarosan landoló sorozatában Albert Wesker gyilkos pszichopatából családapává változott.
A Netflix tévésorozatán alapuló játék megkapta első előzetesét, amiben – igen, kitaláltátok – a zombiké a főszerep.
Mike Flanagan bejelentette, hogy befejeződött az Edgar Allan Poe története alapján készült sorozatnak forgatása.
Egy interjúban derült fény a kiadó korábbi elképzeléseire.
A Netflix horror-sorozatának új videója négy videojátékos utalást is tartalmaz, amelyeket a régi rajongók biztosan értékelni fognak.
Két év után jelentkezik filmmel Johnny Depp. A szolgáltató finanszírozza Pierre Richard közreműködésével készült francia produkciót.
A nyár java még hátra van, és iskolakezdésre is elég izgalmas produkciót tartogat a legnagyobb streamingszolgáltató.
Átfogó megállapodást kötött a Netflix és a Duffer testvérek. Fejlesztés alatt a testvérsorozat és egy Stephen King adaptáció.
A Microids bejelentette az ősszel érkező Asterix & Obelix XXXL: The Ram From Hiberniát.
Már csak néhány napig lesz újonnan elérhető az Unreal Engine 5 képességeit prezentáló demó, a The Matrix Awakens.
Steve Blackman, a netflixes sorozat showrunnere elárulta, hogy a képregények mely jelenetei voltak túl drágák ahhoz, hogy a sorozatba kerüljenek.
Júniusban elárasztják a legnépszerűbb streamingszolgáltatót a japán gyártású animék. Előzetest kapott több produkció.
A Square Enix ma új információkat osztott meg a Final Fantasy 14 Online 6.2-es, Buried Memory című, közelgő frissítéséről.
A Netflixen fog futni a Cyberpunk: Edgerunners című anime sorozat, amelynek most megnézhetjük az intróját.