Lenyűgöző világot ígér az Assassin's Creed Shadows kiszivárgott fejlesztői naplója
Idő előtt élesedett a Ubisoft akció-RPG-jének következő videója, amelyben a változó évszakokról, a felfedezésről és az animációkról beszélnek a fejlesztők.
Idő előtt élesedett a Ubisoft akció-RPG-jének következő videója, amelyben a változó évszakokról, a felfedezésről és az animációkról beszélnek a fejlesztők.
A Concord fejlesztése állítólag 400 millió dollárba került, ami brutálisan nagy összegnek számít még a Sonytól is.
The Defiant címmel érkezik az új AAA-játék, amihez már videót is villantottak!
A hivatalos árak ugyan még váratnak magukra, de addig is, amíg megérkeznek, érdemes számításba venni az alábbiakat.
Aki kifizette az extra árat a spéci kiadásért, az már tolhatja a játékot – és belefuthat szép kövér bugokba.
Egy Time Ghost című videóval mutatták be, hogy mire képes a Unity 6 engine.
A Like a Dragon sorozat mögött álló egyik fejlesztő szerint kevesebb érdemi folytatást kapunk, mivel a többség inkább rebootot készít.
Éjfélkor érdemes lesz lecsekkolni a Sony YouTube-csatornáját, hiszen fontos bejelentésekre számíthatunk!
A Square Enix legendás fejlesztője szerint a játékosok nem akarnak ronda főhősként kalandozni.
Befutott A platform folytatásának legújabb előzetese – és ez a film bizony tényleg veszettül véres lesz!
Benjamin Barfoot horrorfilmje személyes traumákból építkezik.
A Rocksteady Studios visszatérhet a klasszikus formulához – és ez a rész már PlayStation-exkluzív lehet.
A rendező állítólag már tárgyalásokat folytat arról, hogy a fedélzetre léphessen a Sony jóvoltából.
Ridley Scott közelgő filmje megkapta legújabb előzetesét, amit ismét a látványos összecsapásokra hegyeztek ki.
Changhan Kim szerint a játékmenet okolható azért, hogy nem ért el nagyobb sikereket a Dead Space szellemi örökösének szánt produkció.
Az autó tisztán tartása olyan feladat, amit hajlamosak vagyunk halogatni. Mindannyian ismerjük az érzést: az autó egyre koszosabb, de az időhiány, kapkodás miatt csak toljuk a feladatot magunk előtt.
A BioWare felfedte, hogy mennyi szabadidőt kell feláldozni a komplett végigjátszás oltárán – az Inquisitionnél kisebb, az Originsnél azonban nagyobb a mutató.
A Bloomberg meglehetősen terjedelmes jelentése felfedte, hogy mennyit fizet a techóriás azért, hogy a third-party játékok bekerüljenek az előfizetéses szolgáltatás kínálatába.
Egy többször is bizonyított bennfentes szerint az Assassin's Creed Invictus a Mediatonic mókás alkotásának formulájával igyekszik felkavarni a franchise állóvizét.
Jelen pillanatban a Vegyes plecsni virít a Santa Monica Studio sikercímének Steam adatlapján, melynek hátterében a kötelezővé tett PlayStation Network áll.
A Windows Central jelentése szerint a techóriás nem csupán az Xbox Series konzolok utódján ügyködik, de a sokat pletykált handheld masina is alakulóban van.
A Naughty Dog ugyan végzett a sorozattal, viszont ez nem vette el a rajongók kedvét, akik nagyon szeretnének már egy vadonatúj részt.
Az Anvil motor új Atmos-technológiája olyan időjárási effekteket fog generálni, ami hatalmas kihatással lesz a játékmenetre.
Úgy tűnik, most már a négy fal között sem életbiztosítás a volán mögé pattanni!