PS5 Pro: megéri? Nem éri meg? – Mi már kipróbáltuk a legújabb PlayStationt
Közel egy hete már, hogy a PS5 Prón játszom esténként és habár merész azt állítanom, hogy hibátlan a konzol, mégis el tudott varázsolni tudásával és páratlan látványával.
Közel egy hete már, hogy a PS5 Prón játszom esténként és habár merész azt állítanom, hogy hibátlan a konzol, mégis el tudott varázsolni tudásával és páratlan látványával.
A Metal Gear Solid-széria és a Death Stranding atyja második alkalommal is lőtt egy közös képet a Testről és lélekről rendezőjével.
A Bethesda felfedte, milyen javításokat és módosításokat kínál a mostani update, aminek az Xbox Series X tulajok fognak a leginkább örülni.
Thomas Mahler egyáltalán nincs jó véleménnyel a BioWare akció-RPG-jének szkripjéről, szerinte ugyanis a szövegnek mindig szívből jövőnek kell lennie.
Egy ismert adatbányász szerint a Blizzard hamarosan bejelentheti a klasszikus RPS remaster verzióját.
Noha már jó ideje bejelentették, hogy érkezik a tavalyi év sikerjátékának folytatása, most már abban is biztosak lehetünk, hogy elkezdődtek a tényleges munkálatok.
A szépséges Isabelle Fuhrman ismét eljátssza ikonikus szerepét, ugyanis Az árva harmadik felvonása hivatalosan is zöld utat kapott.
A rendező hiába teremtett meg két nagy sci-fi klasszikust is, azok jogi értelemben nem hozzá tartoznak.
Noha a The Coalition egy előzménysztorit heggeszt, a hatodik felvonás sokáig volt a tervezőasztalon.
A Heirloom, a Hideout és az Extraction a Season 1 részeként csatlakoznak a kínálathoz.
Az Xbox-változat után nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan bejelenthetik a PlayStation-verziót is.
Egy történész szerint a Gladiátor 2 cápás jelenete létre sem jöhetett volna a valóságban, mert a rómaiak nem ismerték a cápákat.
Egy bennfentes informátor szerint a Marvelnél megszületett a döntés a filmmel kapcsolatban.
A Capcom egyelőre igyekszik titokban tartani a legtöbb részletet a Resident Evil 9-ről, viszont most napvilágot látott több felettébb érdekes részlet.
Az Ohiói Állami Egyetem professzora közzétett egy tanulmányt, amiből kiderül, hogy a játékosok ezeket a női karaktereket részesítik előnyben.
Különleges koncepcióval megáldva érkezett Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe-trilógia) legújabb filmje, de a kasszáknál már most elhasalt.
A nyolcvanas évek egyik legnagyobb kultuszfilmjéhez hiába akar hozzányúlni Hollywood, az alkotók nem állnak kötélnek. Egyelőre.
A 2019-es sikerfilm második része szégyenletesen a földbe állt, ugyanakkor egyre több művész áll ki mellette.
A középkori RPG felett ügyködő Warhorse Studios egy X posztban számolt be a szerepjáték által elért legújabb mérföldkőről – van miért büszkének lenniük az alkotóknak.
A CD Projekt RED új álláshirdetése alapján könnyen lehet, hogy újabb The Witcher vagy Cyberpunk 2077 sorozatokat és filmeket kapunk a jövőben.
A SteamDB adatai alapján a játékosokat nem különösebben érdekli Aloy első kalandjának felújított változata, helyette inkább az alapművel múlatják az időt.
Kiderült, hogy mely címek kaptak helyet a Golden Joystick Awards 2024 Ultimate Game of the Year kategóriájában – többek között a BioWare akció-RPG-jére is szavazhatnak a játékosok.
Az évtizedek során rengeteg kiváló helyszínt raktak le az asztalra a játékvilág nagyjai, ezek közül emelnénk ki a kedvenceinket.
A Massive Entertainment akció-kalandjátékának új kreatívigazgatója szerint a negyedik frissítés számos ponton javít az élményen – a lövöldözés és a lopakodás hívei is örülhetnek.