Spártaiak, mi a mesterségetek? – Előzménysorozatot kap a 300
Készül az előzménysorozat és ha a Warneren múlik, akkor Zack Snydert is visszacsábítják a rendezői székbe.
Készül az előzménysorozat és ha a Warneren múlik, akkor Zack Snydert is visszacsábítják a rendezői székbe.
Végre megkaptuk az első rövid előzetest a filmből, a látottak alapján pedig ismét egy méltó adaptáció elé nézhetünk.
2014-ben jelent meg a Ubisoft hatalmas hype közepette beharangozott open-world játéka, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Készül az AZ előzménysorozata Welcome To Derry címmel és a gyilkos bohóc szerepében ismét a népszerű színész tűnik fel.
Jon Turteltaub rendező elárulta, hogy már elkezdték írni a forgatókönyvet és több mint valószínű, hogy a harmadik rész tényleg összejön.
A Bloober Team által fejlesztett Silent Hill 2 remake két mellékszereplője is igencsak máshogy néz ki az eredetihez képest.
Véget ért a forgatás, érkeznek szépen a képek – először láthatjuk például James karakterét élőszereplős formában.
Nincs már messze a The Final Shape megjelenése, most pedig kiderült, hogy PC-n bőven kell neki majd a hely.
Egy mesterséges intelligenciára szakosodott cég olyan streaming-platformot akar indítani, amin mi magunk alkothatunk sorozatokat.
Júniusban viszont új Metal Gear Solid 3 Remake trailerre számíthatunk!
Single-player játékhoz PlayStation Network felhasználói fiók? Ajjajj...
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen.
Origins alcímmel érkezik az Omega Force nagy múltú sorozatának következő felvonása, amely a stúdió vezetője szerint visszatér a franchise gyökereihez.
A Delta 1 Esports Café Budapesten, a Lechner Ödön Fasor 1. alatt várja az érdeklődőket.
A Grinding Gear Games ARPG-je is tiszteletét tette a State of Play-en, a konzolos verziók bemutatása mellett pedig arra is fény derült, hogy mikor indul a kaland.
A filmes kedvcsináló mellett a Firewalk Studios multiplayer FPS-ének játékmenetét is megcsodálhattuk, ami bizony elég sok közös vonást mutat a Blizzard hero shooterével.
Ahogy az már korábban is sejthető volt, nem csupán PC-re fog megjelenni a NetEase Games hero shootere, amely egy zárt bétát is kap júliusban.
A már jó előre sejthető címek mellett természetesen újdonságok is voltak a legutóbbi State of Play során, melyek közül a Tipsworks Studio akció-RPG-je tűnik az egyik legjobbnak.
Vadiúj képsorok érkeztek a világhírű szörnyvadászós franchise jövőre érkező felvonásához, amely egy homokviharokkal sújtott vidékre kalauzolja a játékosokat.
Az előzetes várakozásokhoz híven bemutatkozott a Team Asobi eddigi legambiciózusabb projektje, amely több mint 80 pályával és számos utalással várja az ismert robot kedvelőit.
A 2022-es Gamescom óta először mutatta meg magát az Everstone Studios nyílt világú akció-RPG-je, amely PC-n és PS5-ön is szeretettel várja a stílus szerelmeseit.
Rövid, de velős kedvcsinálót kapott a Survios idén érkező horrorjátéka, amely sosem lehet majd tudni, honnan érkezik a xenomorph.
Hidegrázós előzetest kapott a Ballistic Moon Unreal Engine 5-tel készülő felújítása, melyben megcsodálhatjuk a korábban nem látott részleteket és animációkat.
Bejöttek a néhány nappal ezelőtti szivárgások: a legutóbbi State of Play során valóban bejelentésre került a Santa Monica Studio díjnyertes játékának PC-s változata.