Több látványos folytatást is kaphat A kaszkadőr
Ryan Gosling új filmje még nem is jelent meg a mozikba, de többek szerint már most biztos, hogy folytatni fogják.
Ryan Gosling új filmje még nem is jelent meg a mozikba, de többek szerint már most biztos, hogy folytatni fogják.
Egy újabb sci-fi túlélőhorror készülget, aminek különlegessége, hogy kooperatív-módban is neki lehet esni.
Nemrég ért véget a Marvel különleges sorozatának második szezonja, de már meg is kaptuk az első, meglehetősen mozgalmas képkockákat a következő felvonásból.
Nagyon úgy fest, hogy a rendező ezúttal is tisztelegni fog néhány valódi filmklasszikus előtt.
Újfent swatting áldozata lett a játék egyik főszereplőjét megszólaltató Ned Luke, ám ezúttal nem sikerült a poénosnak semmiképp sem nevezhető tréfa.
A debütálás után ugyan a plafont verdeste az új mód játékosszáma, időközben azonban jelentősen megcsappant az érdeklődés, mivel vannak, akik unalmasnak tartják az endgame-et.
Miután 2023-at összegeztük, immáron csak előre figyelve megnézzük, mi mindent hoz 2024, milyen videójátékok megjelenését figyeljük izgatottan.
Életének 75. évében távozott a színész, akit olyan filmekben láthattunk, mint A hálószobában, A Grand Budapest Hotel, a Batman: Kezdődik! és a Szerelmes Shakespeare.
Összegeztük az évet, a PC Guru tesztjeit, majd a legmagasabb (és legalacsonyabb) értékeléseket sorra véve megszülettek listáink.
2024-ben érkezik az X és a Pearl után a MaXXXine, amiben ismét Mia Goth lesz a főszereplő.
A tavalyi év sokat emlegetett GTA-klónját adja ingyen az Epic, viszont az ajánlat csak egyetlen napig érvényes.
Megannyi kérdés után a színész végre tisztázta, hogy visszatér-e még valaha a messzi-messzi galaxisba.
Wes Ball elárulta, hogy egészen Mel Gibson 2006-os klasszikusáig nyúltak vissza inspirációért A majmok bolygója: A birodalom esetében.
Nem kellett sokat várni rá, hogy a GTA 5 szerkesztői módjában valaki megcsinálja a Rockstar oly népszerű videóját.
Többen is kifejezték a nemtetszésüket a Battle Pass miatt, amit szerintük elég nehéz teljesíteni, mivel rengeteg időt igényel az egyes szintek elérése.
Miután kiderült, hogy nyolc egyjátékos toldalék végezte a kukában a GTA Online sikerei miatt, néhányan úgy döntöttek, hogy hozzá sem nyúlnak a 6. rész többjátékos módjához.
Utolsó állomásához érkezett az áruház ünnepi ajándékozása, a legújabb ingyenjáték pedig messze nem egy könnyen emészthető darab, cserébe garantáltan emlékezetes marad.
2024-ben már ténylegesen elkezdődik a széria következő fejezetének forgatása, melyben a címszereplő végre visszatér a szülőbolygójára.
Egy ismert informátor számolt be róla, hogy már készül a platformer új epizódja a Microsoft berkeiben, pontos részletek azonban még nem ismertek a projektről.
Összegeztük az évet, a PC Guru tesztjeit, majd a legmagasabb (és legalacsonyabb) értékeléseket sorra véve megszülettek listáink.
Nem kevesebb, mint nyolc bővítményt terveztek a Grand Theft Auto 5-höz és az egyik különösen érdekes.
A Saber Interactive-től érkező túlélőhorror egy meghatározó játékból táplálkozik, ami mindenképp jó ajánlólevél neki.
A kiszivárgott információk felfedik, hogy mely projekteket kukázta a stúdió – a Bully 2 és az Agent is köztük van.
A Kedvencek temetője előzményfilmjének rendezője dolgozik az új változaton, amely sokkal közelebb fog állni az eredeti regényhez.