A Tencent állítólag nem is egy, hanem mindjárt két Palworld-klónt fejleszt
A Palworld a januári megjelenése óta több millió példányban kelt el, ezért nem meglepő, hogy sokan irigykednek a sikereire.
A Palworld a januári megjelenése óta több millió példányban kelt el, ezért nem meglepő, hogy sokan irigykednek a sikereire.
Hívd össze a haverokat, készüljetek fel és küzdjetek meg együtt a kétmillió forintos nyereményalap legnagyobb szeletéért!
Megérkezett a Kinds of Kindness első előzetese, amiben igazi sztárparádét láthatunk – és egy mutatós Ford Mustangot.
Az Xbox Insider program résztvevői már egér és billentyűzet segítségével is átadhatják magukat az önfeledt szórakozásnak, bár egyelőre csak néhány játék esetében.
George Lazenby után most Pierce Brosnan is azt mondta, hogy a Ha/Ver és a Bosszúállók: Ultron kora színésze gond nélkül képes lenne felvenni James Bond szerepét.
Tovább menetel az Országos Gaming Expo, ezúttal a Dunántúl egyik legfontosabb gazdasági, kulturális, oktatási és sportközpontját véve célba.
A Rockstar Games nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy a Red Dead Redemption játszhatóvá vált a szolgáltatás keretében.
Még a hivatalos leleplezés előtt szivárgott egy nagyot a NetEase 6v6 küzdelmeket kínáló alkotása, ami a jelek szerint külső nézetet használ.
Az elismert producer, Jerry Bruckheimer a Screen Rantnek mesélt arról, hogy a Top Gun: Mavericket is jegyző Joseph Kosinskinek már van egy történet a fejében.
Dél-Korea után most Ausztráliában is megkapta a korhatárbesorolást a Massive Entertainment műhelyében készülő Star Wars Outlaws, ami alapján nem lehet túl messze a megjelenés.
A 29 éves Noland Arbaugh rendkívül örül annak, hogy az úttörő technológiának hála végre ismét segítség nélkül hódolhat a hobbijának.
Még A 3-test-probléma sem volt képes letaszítani az Úriembereket a Netflix trónjáról, bár tény, hogy David Benioff, D.B. Weiss és Alexander Woo sci-fijének csak négy napja volt bizonyítani.
Az HBO cáfolta a tegnap felröppent pletykát, miszerint napjaink egyik legfelkapottabb színésze alig néhány héttel a forgatás megkezdése után végzett a The Last of Us második évadával.
Godzilla és Kong kénytelenek egyesíteni erőiket, egy még nagyobb fenyegetéssel szemben!
Videós formában is megemlékezünk 2004 egyik legjobb FPS-éről, ami kikövezte az utat a Ubisoft sikerszériája előtt.
Az X-Men '97 után nagyon magasan van az a bizonyos léc, viszont a Disney+-ra érkező zombi-szuperhősök talán meg tudják ugrani.
Előzetest kapott a Mind Body Spirit, amiben a főszereplő felfedezi, hogy sokkal hajlékonyabb, mint azt gondolta volna.
Valós helyszíneken alapuló térképekkel érkezik a játék, amiben a túlélést a permadeath-rendszer is nehezíti.
Az alkotók megcsinálnák, viszont kérdés, hogy a Netflix miként fog dönteni az új sikersorozat sorsáról.
Hamarosan megkapja teljes előzetesét a Tales of the Shire, amiben a Megyében piknikezhetünk és haverkodhatunk Frodóékkal.
A Stellar Blade demóját követelte a nép és meg is kapják: a múltkori fiaskó után végre ismét letölthetővé válik.
Mi sem nagyon értjük, de a Rotten Tomatoes-oldalon jelenleg 100%-os értékeléssel áll a folytatás, miközben az elődje mindössze 3%-kal nyitott.
A The Spider Within: A Spider-Verse Story holnap debütál, most pedig megjött hozzá az első kedvcsináló előzetes.
Will Smith és Martin Lawrence ismét visszatérnek, méghozzá egy minden eddiginél látványosabb felvonásban.