Demon’s Souls – Két generációval később (x)
A Demon’s Souls olyan formában tért vissza a Sony újgenerációs konzolján, hogy csak keressük az állunkat.
A Demon’s Souls olyan formában tért vissza a Sony újgenerációs konzolján, hogy csak keressük az állunkat.
Nincs háború, se világvége, sőt Godzilla sem jön eltaposni a veteményest. Hát miféle városépítő játék ez? Puzzle-alapú…
Kiderült, milyen hardverre lesz szükség a májusban megjelenő játék futtatásához PC-n.
A Dragon Age 4 csendben fejlődik a Bioware falai között, a fejlesztők pedig egy újabb koncepciórajzzal adtak erről tanúbizonyságot.
Ezen a héten sem maradhattok PS Store ajánló nélkül. Az elmúlt napokban ezek a játékok kerültek fel a Sony magyar áruházába.
A rendező megerősítette, hogy az idén szeptemberben debütáló alkotás címe Resident Evil: Welcome to Raccoon City lesz.
Minden eddiginél többen döntöttek úgy a mostani hétvégén, hogy inkább otthon maradnak és játszanak.
A filmeket gyártó cég hivatalosan bejelentette, hogy már dolgoznak az Ace Ventura és egy másik legendás franchise folytatásán.
Ma pont egy éve, hogy megjelent a Doom Eternal, így ideje felidézni, hogy 2016-ban miként támadt fel a '90-es évek legendás FPS szériája.
Még egy látványos előzetest kapott a március végén mozikba és HBO Maxra érkező Godzilla Kong ellen.
A PS5 egyik legegyedibb nyitócímének alkotóival készítettünk exkluzív interjút, a játék fejlesztésének körülményeiről, illetve a jövőben várható új tartalmakról.
A fejlesztők csúszásban vannak a Warcraft 3: Reforged frissítéseivel kapcsolatban, ezért is hallgatnak róluk.
Megérkezett az Indiegala legújabb ingyenes játéka, mely egy rendkívül aranyos platformer-kaland, a The Purring Quest.
Novemberben járt nálunk az Armata Strigoi alapjátéka, melyben a farkasemberek csapnak össze a vámpírokkal, most pedig a szexi szukkubuszok csábítanak vissza minket a kiegészítővel.
A Marvel’s Avengers játékosszáma mostanában elég alacsony, azonban a fejlesztők nem terveznek üzletmodellt váltani a közeljövőben.
Ikonikus szerepben tér vissza Matthew McConaughey. Az HBO sorozatot készít a Brigance-trilógia harmadik regényéből.
Ma debütál A nagy pénzrablás készítőjének gengszterszériája és a Formula 1: Hajsza a túlélésért harmadik évadja a Netflix műsorán.
Közeledik a Disney filmjének a premierje. A történet lényegét ragadja meg a Szörnyella de Frász születését bemutató tévészpot.
A digitális áruház következő ajándéka a Creature in the Well lesz.
Erőszak, drogok és orgia az űrben – újabb elborult előzetest kapott a Csúcshatás rendezőjének sci-fije, a Voyagers.
Korhatár-besorolást kapott a játék az újgenerációs konzolokra.
Szomorú hírt kaptak a rajongók. Chris Evans után Kevin Feige, a Marvel elnöke is nyilatkozott Amerika Kapitány visszatérésével kapcsolatban.
Megérkezett a multiplayer akciójáték harmadik karakterbemutatója.
A PS5-re és PC-re készülő játékot mostantól Forspoken néven kell keresni.