Pár nap múlva elsötétülnek a Call of Duty: Warzone szerverei
Ahogy azt az Activision már júniusban elhintette, szeptember 21-én véget ér az eredeti Warzone támogatása, így a battle royale műfaj kedvelői már csak a 2.0-ban tudnak csatározni.
Ahogy azt az Activision már júniusban elhintette, szeptember 21-én véget ér az eredeti Warzone támogatása, így a battle royale műfaj kedvelői már csak a 2.0-ban tudnak csatározni.
A Guerrilla Games legújabb álláshirdetése arra enged következtetni, hogy a soron következő projektjük elég sok elemet újrahasznosít majd az első két felvonásból.
A baromfi nevelése, tartása talán az egyik legelterjedtebb állattartási forma. Viszonylag kis területre van szükségük, ez akár egy nagyobb városon belül is megoldható a kertben, de természetesen nagy mennyiségben is ugyanúgy. A tyúkoknak több olyan tulajdonságuk is van, amiket rövid időn belül tudunk hasznosítani.
A Neowiz lényegében az utolsó utáni pillanatra hagyta a bejelentést, miszerint a Carlo Collodi klasszikusát kifordító soulslike is a vitatott másolásvédelmet fogja használni.
Egyáltalán nem örülnek azok a játékosok, akik a népszerű kézikonzolra szerezték be a NetherRealm Studios verekedős játékát, a grafika ugyanis hagy némi kívánnivalót maga után.
Hétvégén ünnepelte a kerek évfordulót a Radical Entertainment klasszikusa, a rajongók pedig ismételten jelezték, hogy illene végre leporolni a családbarát GTA-t.
A földhözragadt megközelítést alkalmazó szuperhősfilm rendezője, Matt Reeves elárulta, hogy számtalanszor kellett megörökíteni az epilógust a tökéletesség jegyében.
Már napok óta forrnak az indulatok az egyik legismertebb játékmotor felett bábáskodó cég körül, ám úgy fest, sikerült meghallani a népharagot.
Hiába Kenneth Branagh stabil rendezése, a Démonok között univerzum legújabb üdvöskéjének sikerült megtartania a vezető pozícióját a jegypénztáraknál.
Harmadik verziójában jelenik meg a népszerű Horrified, a legújabb változat pedig Kratos nélkül is a teljes görög mitológia minden neves alakjának halálát okozhatja.
Bryan Fuller rendezésében érkezik egy új remake, John Carpenter szerint pedig sokkal jobb lesz, mint az eredeti – amit ő maga készített.
A Supergiant Games a tavalyi The Game Awards során jelentette be, hogy a játék az elődjéhez hasonlóan korai hozzáférésben fog megjelenni.
Már Magyarországon is kapható a világ első vezeték nélküli OLED televíziója, az LG OLED evo M, amelyet nemrégiben mutatott be az LG.
A Disney+ és a Hulu vadonatúj tévésorozata végre megkapta teljes előzetesét, és a humor mellett bizony a horror is jelen lesz benne.
Amikor játékvásárlásra kerül a sor, kétféle szülő létezik: az egyik az, aki ráhagyja a gyermekére, hadd válasszon azt, amit szeretne. A másik fajta azonban ettől sokkal tudatosabb, és igyekszik mindent számba venni, mielőtt meghozza azt a döntést, hogy mit is emel le a polcról – akár a valós üzletben, akár virtuálisan.
Az októberben érkező Shell Shocked mód minden téren igyekszik majd megnehezíteni a rettegésre vágyó játékosok életét, akik immár sehol sem lesznek biztonságban.
Kiderült, hogy nem az ismert színésznő volt az egyetlen, aki megszólaltatta a Vaeternus birodalomból származó vámpírt, a stúdió döntése pedig nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
Egy szivárogtató szerint már a béta keretein belül is megnézhetjük. mit tud a Treyarch nyílt világú mókája, erre pedig még nem volt példa a sorozat történetében.
A Tango Gameworks egy jelentős mérföldkőről számolt be nemrég a belső nézetű akció-horrorral kapcsolatban.
Valaki már összedobott egy olyan csomagot, amivel átugorható a karakterkészítő néhány ember által vitatott eleme, ám a Nexus Mods üzemeltetői nem sokáig hagyták az oldalon.
Christopher Nolan alkotása lett a világ legsikeresebb életrajzi filmje, a forgalmazónak pedig sikerült átlépnie egy óriási mérföldkövet.
Ki szeretnéd próbálni, hogy milyen lehet halottakkal kommunikálni? 110 dollárért már rendelheted is a mumifikált kezet!
Befutott a Fright Krewe első előzetese, amely mögött Eli Roth és a DreamWorks filmstúdió állnak.
A Call of Duty: Modern Warfare 3-ban lévő NPC-k másképp reagálnak attól függően, hogy milyen módon teljesíted a missziókat.