Lelkileg rettentő megterhelő volt az új Ördögűző forgatása
Az ördögűző: A hívő már két főszereplőt is felvonultat, azonban az eredeti film megszállt kislánya, Linda Blair is visszatért a stábba.
Az ördögűző: A hívő már két főszereplőt is felvonultat, azonban az eredeti film megszállt kislánya, Linda Blair is visszatért a stábba.
Újabb Xiaomi sajtóeseményre kaptunk meghívót: a kínai techcég magyar képviselete bemutatta a gyártó legújabb készülékeit, a 13T sorozatot és pár viselhető eszközt.
Eredetileg másik karakter állt volna a középpontjában Martin Scorsese új filmjének, azonban az Oscar-díjas színész új ötlettel állt elő.
A The Last Case of Benedict Fox végre kilép az exkluzivitásból és ellátogat PS5-re – méghozzá nem is oly soká!
November elején érkezik az Öt éjjel Freddy Pizzázójában, de most már biztos, hogy az alkotók több részt is terveznek.
Ha úgy döntesz, hogy hátat fordítasz az új szövetségeseidnek a DLC-ben, akkor ne reméld, hogy tárt karokkal várnak vissza.
Előállt egy csoport, akik azzal fenyegetőznek, hogy eladják az ellopott adatokat – a Sonynak sürgősen lépnie kell az ügyben.
Beolvadt a Magyar E-sport Szövetségbe (HUNESZ) a korábbi Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES), így egyesültek a hazai e-sport szervezetei.
Cal Kestis ismét visszatér, mivel az őt alakító Cameron Monaghan megerősítette, hogy készül a következő rész.
Justin Roiland-ot lecserélték ugyan a sorozatban, viszont a friss előzetes alapján ez aligha fog feltűnni bárkinek is.
A Sicario 3. része a film producerei szerint továbbra is készül és máris remek ötleteik vannak a sztorit illetően.
Dacára annak, hogy a Rockstar Games világsikerű játékának vajmi kevés köze van a fantasyhez, Icuno Hideaki szerint elég nagy hatással volt a fejlesztésre.
Néhány nappal ezelőtt jelent meg a Starbreeze Studios bankrablós kooperatív lövöldéje, ám a szerverek miatt lényegében játszhatatlan a program, ami a steames értékeléseken is meglátszik.
Kamija Hideki jövő hónapban fogja otthagyni a többek között általa alapított PlatinumGames fedélzetét, a videójátékok világától azonban nem fog eltávolodni.
Felfedték az Undying nevezetű zombis túlélőjáték megjelenési dátumát, és egy friss (és igen drámai) előzetest is kaptunk.
A héten még Szeged, Kecskemét, Szekszárd és Pécs vár, jövő hétre már felkészül Szolnok és Békéscsaba!
Egy új szivárgás arra utal, hogy a Ubisoft készülő játéka PC-n megkapja a Denuvo-támogatást, ami nem kifejezetten jó hír.
Megye? Zsákos? Egy új A Gyűrűk Ura-játék készül, amely a Megye hobbitjaira fókuszál és egyedülálló élményt ígér.
A Quantic Dream megerősítette, hogy lényegében bárki meghalhat a legújabb játékukban, ami ezúttal a Star Wars világába visz.
45 000 évvel ezelőtti borzalmak szabadulnak el a készülő The Origin című horrorfilmben, amiből most megjöttek az első képek.
A Resident Evil 5 egyik ikonikus jelenetére utal vissza a Separate Ways, de csak a legnagyobb fanoknak tűnt fel elsőre.
Mindfulness – a többség már hallotta ugyan ezt a szót, de sokan nincsenek tisztában a jelentésével, valamiféle elvont vallásos, spirituális dolognak vélik. Holott egy olyan módszerről van szó, aminek az alkalmazását valamilyen módon bárki be tudja illeszteni a hétköznapjaiba, ezáltal tudatosabb kiegyensúlyozottabb életvitelt alakíthat ki.
A Final Fantasy 7 Rebirth két lemezen jön, és akkora tárhelyigénye van, hogy még most is csak pislogunk.
Megérkezett végre a várva-várt spinoff-sorozat, amely az 1970-es évekbe és Winston fiatalkorába kalauzolja el a nézőket – de vajon igaza van a lehúzó kritikáknak?