Netflix tartalmakat is hoz a The Witcher 3 újgenerációs változata
Bár a CD Projekt RED továbbra sem közölt pontos időpontot a megjelenéséről.
Bár a CD Projekt RED továbbra sem közölt pontos időpontot a megjelenéséről.
Az új State of Play előzetes leplezte le, hogy nem sokáig lesz csak a PlayStation 5 játékosok kiváltsága.
A WitcherConon a Vaják második évadának első előzetese is befutott, ami kevésbé meglepő módon Geraltra és Cirire helyezi a hangsúlyt.
Azt egy ideje tudni, hogy a Netflixnél a The Witcher: Nightmare of the Wolf is készül, most pedig kiderült, ezt mikor láthatjuk.
A Netflix nem csak azt árulta el, hogy pontosan mikor érkezik a Vaják második évada, hanem az egyes epizódok címeit is bemutatta.
Elkezdődött a WitcherCon, melynek az elő előadásán a Netflix-féle Vaják került a figyelem középpontjába.
A Resident Evil Village készítőit plágiummal vádolták a játék megjelenése után, egy friss mod azonban megoldást nyújt a problémára.
Egy ideje már hallani lehet olyan pletykákat, amik szerint megszűnik az Xbox Live Gold, most pedig egy újabb forrás erősítette ezt meg.
Tulajdonképpen elindította Mario és a Nintendo karrierjét, az egyik legismertebb játékkarakter volt, mára mégis háttérbe szorult – immár négy évtizede, hogy Donkey Kong elkezdte dobálni az ikonikus hordókat.
A Battlefield 2042 egyik játékmódjáról még nem rántotta le teljesen a leplet az EA, de azért néhány friss részlet így is kiderült róla.
A Kickstarter projekt rendkívül rövid idő alatt összekalapolta a kitűzött célt, és azóta is tovább szárnyal.
A Disney+ vadiúj animációs sorozatának hála ellátogathatunk a Moziverzum alternatív idősíkjára, ahol minden másképp történik.
Hamarosan folytatódik az összeesküvésben és gengszterizmusban a Keresztapát is lepipáló sorozat. Befutott az Utódlás magyar feliratos előzetese.
A SEGA új videót adott ki, ami bemutatja a kék tornacipőkoptató sündisznó visszatérő kalandjának új elemeit.
Korai hozzáférésben már elérhető a Predator Hunting Grounds alkotóinak új multis látomása.
Scarlett Johansson friss nyilatkozatában beszélt a Fekete Özvegyről és karakterének fejlődéséről. Valószínűleg eljött a búcsú ideje.
Nem kell sokat várnunk, hogy újra futárnak álljunk az emberiség nevében Sam Porter Bridges szerepében.
Megérkezett a magyar mozikba a részben Budapesten forgatott Fekete Özvegy. Debütál egy skandináv horror és egy Oscar-jelölt film is.
A Fallout 76 anno elég gyenge játékként rajtolt, a fejlesztők szerint azonban az azóta kiadott frissítések sokat javítottak rajta.
Újabb hét, újabb ingyenes játék az Epic Store oldalán, ráadásul ezúttal rögtön két címre is lecsaphatunk a következő napokban.
Nyomasztó pszichohorrorral készül július végén M. Night Shymalan. Két szinkronizált kedvcsináló érkezett az Időhöz.
Még idén felölthetjük harci páncélunk, hogy szembenézzünk az idegenekkel.
Ezen a napon 5 napi küldetés vár rátok, de egy adag újabb garantált ajándékkal és egy remek fizikai ajándék lehetőséggel is készültek.
A moddereknek sikerült ismét olyat alkotniuk, hogy szinte egy teljesen más játékot kreáltak az eredetiből.