Mortal Kombat 1 – Liu Kang régi barátja is bemutatkozott
Újabb vérgőzös előzetes érkezett a NetherRealm Studios ősszel érkező játékához, amely egy jól ismert karakterről is lerántja a leplet.
Újabb vérgőzös előzetes érkezett a NetherRealm Studios ősszel érkező játékához, amely egy jól ismert karakterről is lerántja a leplet.
Szeptember végén érkezik az új felvonás, az előzetes alapján pedig a Lionsgate-nek igen komoly tervei vannak a szériával.
A Slender: The Arrival végre látványbeli tuningon esik át októberben, de bejelentették a legújabb Slender Man-játékot is.
Egy komor és brutális cseh horror landolt VOD-on, és emiatt jött hozzá egy új előzetes is – csak erős idegzetűeknek!
Néhány napja már elérhető a Twisted Metal sorozatadaptációja, ennek örömére kerestünk pár filmet és sorozatot, melyek vagy inspirálták, vagy inspirálódtak a Sony autós őrületéből.
Az Activision megerősítette, hogy az idei részt (feltehetően a Modern Warfare 3-at) az aktuális CoD-játékokon belül leplezik le.
Az Uzumaki már nagyon régóta formálódik az Adult Swimnél, de végre most megtörték a csendet és bedobtak hozzá egy előzetest.
A The Exorcist Legacy: 50 Years of Fear épp jókor jelent meg, hiszen idén 50 éves minden idők egyik legfélelmetesebb horrorja.
Közelebbről is megnéztük a gyártó belépő szintű rágcsálóját, melynél jobb ár-érték arányú egeret keresve se találnánk.
Egy tehetséges modder a nemrégiben név- és arculatváltáson átesett közösségi oldal tulajdonosát varázsolta az Obsidian klasszikusába, méghozzá a mesterséges intelligencia segítségével.
A játékiparban felettébb otthonosan mozgó Tom Henderson úgy tudja, hogy már javában formálódik a Ubisoft nagy múltú szériájának következő felvonása.
A Path of Exile 2-t egyfajta kiegészítőként jelentették be anno, mostanra azonban olyan nagyra hízott a projekt, hogy inkább tényleges második részként dobják piacra.
Egy rajongó úgy véli, ezen a fotón szerepelt utoljára a színész a híres szörnyvadásznak öltözve, a hangulat pedig felettébb derűsnek tűnik.
A hivatalos plakát után az előzetes is befutott a franchise legújabb, a vártnál hamarabb érkező felvonásához, amelyben ismét Tobin Bell áll a brutális csapdák mögött.
A horrorjáték fejlesztői úgy döntöttek, hogy inkább elkaszálják a PlayStation 4-es verziót.
Egy Assassin's Creed Unity játékos a reneszánsz Párizsban lopakodva egy új animációt fedezett fel.
Yorgos Lanthimos rendkívül szürreális filmje októberben került volna a hazai mozikba, azonban a premiert eltolták.
A 2018-as God of War egyértelműen az akkori év legjobb játéka volt és olyan pillanatokat adott, amelyekbe mindenki beleborzongott – az egyik Kratos régi fegyveréhez köthető.
A The Game Kitchen kiadott egy új előzetest a játékhoz, egyúttal bejelentették, hogy az előrendelések mostantól élnek.
Itt a SteelSeries legújabb dobása, ami ismételten nagyot szól – természetesen szó szerint.
A legnézettebb széria az HBO-tól érkezett, a legtöbb a Netflixtől jött, az Amazon Prime Video pedig fel sem került a listára.
Sokatmondó kép érkezett a legnézettebb Marvel-sorozat folytatásából, melynek első része október elején landol a Disney+ kínálatában.
Bár a nyolcvanas években jóval nehezebb volt eljutni Európa nagyvárosaiba, egy mindenki által ismert film ezt is lehetővé tette. 38 éves lett az Európai vakáció!
Hamarosan egy esztendős lesz a Two Point Studios kiváló menedzserjátéka, ennek apropóján pedig most bárki belevetheti magát az egyetem gondtalan mindennapjaiba.