[Társalgó] Királyi áru a Vagabundtól – Cserekereskedelem
Végre ismét kapható a legendás Alexander Pfister legendásan szórakoztató és egyszerű családi stratégiája, amelyben a középkorban kell iparosként boldogulni.
Végre ismét kapható a legendás Alexander Pfister legendásan szórakoztató és egyszerű családi stratégiája, amelyben a középkorban kell iparosként boldogulni.
Kevin Feige elárulta, hogy mikor debütál a legnézettebb Marvel-sorozat második évada, melynek első epizódját a Holdlovag rendezőpárosa jegyzi.
Egy adatbányász napra pontosan megmondta, hogy mikor fog debütálni a széria gyökereihez visszatérő felvonás, miközben a Ubisoft még több embert állít a franchise-ra.
A múltkori szivárgás után a Universal immáron hivatalosan is elérhetővé tette a hosszú ideje készülő adaptáció előzetesét, amelyben természetesen a mechanikus rémeké a főszerep.
Mike Mignola ugyan nem járt még a forgatások helyszínén, de aktívan bevonják a munkálatokba és ennek nagyon örül.
Akira Yamaoka dallamai is felcsendülnek ebben a horrorjátékban, amely még májusban megjelenik.
Befutott az utolsó előzetes, amelyben Vin Diesel és Jason Momoa egymásnak szólogatnak be.
Monica Bellucci után egy újabb nagy nevet sikerült megnyerni Tim Burton közelgő horror-komédiájához.
Az audiofil berendezések a lehető legtökéletesebb minőségben képesek megszólaltatni a zenét, ugyanakkor igen “kényes szerkezetek” is. Rengeteg olyan tényező akad, ami ronthatja a hang minőségét. Ilyen lehet egy rosszul megválasztott kábel, a nem megfelelő elhelyezés, de még a hálózati áram minősége is befolyásolhatja a zenehallgatás élményét.
Az építkezés során érdemes a lehető legjobb minőségű termékeket és megoldásokat választani, ugyanis így garantálható leginkább a gyártók által garantált leghosszabb élettartam, és érvényesíthető az extra garancia.
Mena Massoud véleményt formált A kis hableány lehetséges sikereiről, majd egyszerűen törölte a fiókját.
Kiderült, hogy mikor érkezik a horrorjáték és megjött a limitált ideig elérhető demo is hozzá.
A Project Sirius-on munkálkodó The Molasses Flood több mint húsz dolgozótól volt kénytelen megválni a fejlesztés újrakezdése miatt.
Maguk a fejlesztők jelentették be nemrég, hogy a játékosbázis nem elég nagy az aktív támogatás folytatásához, a szerverek azonban továbbra is elérhetőek maradnak.
A kereskedelmi szektor nagyon, a technológiai és távközlési ágazat viszont kevéssé bízik a saját kiberbiztonsági ismereteiben.
Brendan O'Brien adta a jól ismert karakter eredeti hangját, valamint más szereplőkért is ő felelt a franchise-ban, 60 éves volt.
Kiderült, hogy mikortól lesz elérhető James Cameron sikerfilmje a szolgáltató kínálatában, emellett bónusz tartalmakat is kapunk.
Nem túl gyakran fordul meg nálunk OLED monitor, olyan pedig, ami kifejezetten játékosoknak készül, annál ritkább madárnak bizonyul.
Tegnap osztották ki a legjobb lengyel fejlesztésű játékoknak járó díjakat, az esemény után pedig leginkább a Techland örülhetett, de a CD Projekt RED sem távozott üres kézzel.
Az FX nemrégiben bejelentette, hogy a 14. évaddal befejeződik az ügynökök kalandos története – az utolsó fejezet nyár végén veszi kezdetét.
Igaznak bizonyultak a szóbeszédek, az EU valóban tegnap hozta nyilvánosságra a döntését, aminek a Microsoft örült, a CMA már kevésbé.
Készül egy új FPS, a Mouse, amely a Cuphead régi rajzfilmeket idéző stílusát vegyíti a retro-lövöldözéssel.
Christopher Nolan nagyon ügyel a részletekre, ezért új filmjében valódi tudósok is feltűnnek a színészek között.
Az Amazon csak nem adja fel a dolgot, és úgy néz ki, hogy most tényleg összejöhet a régóta esedékes MMO.