Hitman 3 – Sokkal jobban fogy, mint a Hitman 2
A Hitman 3 remekül teljesít a kasszáknál, ennek hála pedig már több mint háromszor annyi fogyott belőle, mint a Hitman 2-ből.
A Hitman 3 remekül teljesít a kasszáknál, ennek hála pedig már több mint háromszor annyi fogyott belőle, mint a Hitman 2-ből.
Vasárnap magyar szinkronnal debütál az HBO Nordic saját gyártású dramedy sorozata, az Isten hozott Senkiföldjén.
Rövid ideig úgy tűnt, hogy több játékipari szereplő is érdeklődik a Square Enix iránt, a japánok azonban határozottan tagadják ezt.
Nem is kell már sokat várnunk rá.
A BioWare megerősítette, hogy virtuális fényképezésre is lesz lehetőség a jövő hónapban megjelenő trilógiában.
Elindult a nevezés az IESF 13th Esports World Championshipre.
A kígyó egyik szereplőjét alakító Fabien Frankel csatlakozott a House of the Dragon című Trónok harca előzménysorozat stábjához.
A megjelenés alkalmából launch trailer kapott az újrahangszerelt verzió.
Gabriel Luna fogja alakítani Tommy karakterét a Sony népszerű játékát feldolgozó televíziós sorozatban.
A Cyberpunk 2077 megjelenése megtette a hatását, a bevétel és az eredmény is soha nem látott magasságokban szárnyal.
A nyár közepén érkezik az idei kiadás, új játékmódokkal.
Gyorsan alakul az utolsó Indiana Jones film szereplőgárdája. Phoebe Waller-Bridge után újabb neves színész csatlakozott a stábhoz.
Kiderült, milyen játékokat ad majd ingyen az Epic Store jövő héten, a felhozatalban pedig egy elég komoly horror cím is helyet kapott.
Amikor beltéri ajtókra gondolunk, alapvetően a hagyományos ajtók jutnak az eszünkbe, pedig van az ajtóknak egy különleges változata is: a tolóajtó. A tolóajtó nagyon hasznos megoldás lehet egyes helyzetekben, de az sem elhanyagolható tényező, hogy nagyon elegáns megjelenést is képes biztosítani az adott térnek.
Az Outriders fejlesztői élesítették a játék legutóbbi frissítését, ami után már nem fognak csak úgy eltűnni a tárgyaink.
Hogyan és miként jelentkezhet annak a hozzáadott értéke, ha egy cég életében beépítésre és használatra kerül egy korszerű integrált vállalatirányítási rendszer? Milyen előnyei lehetnek ennek a lépésnek?
Idén nyáron debütál a Sniper Ghost Warrior Contracts 2, a City Interactive most pedig egy új trailert is villantott a játékhoz.
Grandiózus fantasy sorozatot készít a Netflix a Grishaverzum-regények alapján. Hosszú, interjúkkal tűzdelt előzetes érkezett.
Az Epic Store erre a hétre nem egy, nem is kettő, hanem rögtön három ajándékkal készült, amiket már le is tudtok tölteni.
Ön ismeri a tehertaxi szolgáltatást, vagy más néven a bútortaxit? Lehet, hogy még nem találkozott vele, de lehet lett volna már szüksége rá, csak nem tudta, hogy van ilyen megoldás. Megnézzük, hogy miért is egyre felkapottabb ez a szállítási mód, és miről is van szó tulajdonképpen.
Akcióhorrorral jelentkezik David Cronenberg fia. Az októberi amerikai bemutató után immár Magyarországon is elérhető a Gyilkos tudat.
A Days Gone idén tavasszal PC-re is ellátogat, most pedig a Sony azt is elárulta, mikor érdemes számítanunk a debütálásra.
A webáruházak többsége úgy van megtervezve, hogy ki lehet választani a terméket, meg lehet adni a darabszámot, és a termékeket a kosárba helyezve el lehet indítani a rendelési folyamatot.
Tegnap bemutatkozott a The House of the Dead Remake, egy youtuber pedig már be is mutatta, hogy fest a felújított kiadás.