Batman: Arkham Origins Blackgate

Batman: Arkham Origins Blackgate

A Batman: Arkham Origins Blackgate névre keresztelt játék a főfogásnak tekinthető Arkham Origins eseményei után veszi fel a fonalat, s már a nevéből könnyen kitalálható, hogy Gotham City híres intézményét, a Blackgate börtönt vesszük célba, ahol egy lázadás tört ki. Az eseményeket megállítani Batman érkezett meg, akinek folyosóról folyosóra, épületről épületre kell keresztülverekednie magát, hogy rendet tegyen.

A Batman: Arkham Origins mellékhajtása a harcrendszer tekintetében közvetlen rokona az Arkham-játékoknak, hiszen minden pontosan ugyanúgy működik, mint a nagy testvérek esetében, a körítés és a játékmenet egyéb részei azonban már a saját útjukat járják. Kezdetnek már maga a stílus is jelentősen eltér, hiszen oldalnézetből éljük át az eseményeket, s javarész síkban harcolunk, esetenként az előtérbe vagy a háttérbe ugorva valamiért. Másrészt pedig fejlődés és a tapasztalati pontok gyűjtögetése itt nincs, minden eszközünkre úgy tesszük rá a kezünket, ha azt a játékvilágban felkutatjuk.

A játéknak helyszínéül szolgáló börtön és az annak otthont adó sziget részben szabadon bejárható, a repertoárunk pedig megegyezik azzal, amit a többi játékban használhattunk, s a Predator mód itt is jelen van, csak leegyszerűsített formában, ami azt jelenti, hogy a zölden világító ellenfelek nem látnak, míg akik pirosak, tudják, hogy a közelben vagyunk -- játékosként láthatjuk a látóterüket is.