Az első feladatunk egy megfelelő bázis felépítése lesz, ahonnan kiindulva aztán rendszeresen portyáznunk kell a legközelebbi városba élelem, felszerelés, muníció és más túlélők után kutatva, persze vigyázva arra, hogy nehogy felülkerekedjenek a százával bóklászó zombik.

A State of Decay érdekessége, hogy ha a karakterünk meghal, egy másik túlélő veszi át a szerepét, ez pedig egészen addig megy így, míg a bázis ki nem hal. Ez utóbbi pedig könnyen megeshet, ugyanis nem elég, hogy a zombik minden ellátmány-beszerző túrát megnehezítenek, de a környező települések élelmiszertartalékai is hamar megcsappannak.

A State of Decay egy nyílt világú akció-kalandjáték, amiben küldetéseket vehetünk fel, felfedezhetjük a térképet, és a gyalogláson túl járművek is a rendelkezésünkre állnak. A State of Decay eredetileg Xbox 360-ra jelent meg, de később PC-s (Steam) és Xbox One-os verzió is készült (utóbbi pontos címe State of Decay: Year-One Survival Edition).

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!