Játékadatbázis
God Mode
További platform megjelenések
A God Mode egy fantáziavilágba repít minket. Itt egy, Hadész által közönséges, halandó emberré változtatott ősi isten leszármazottját alakítjuk, aki a túlvilág ura által felállított arénában legfeljebb három társával (minden karakter testre szabható) egyre keményebb ellenfelekkel kell felvennie a harcot, ha el akarja kerülni az örök kárhozatot.
tovább
God of War (PC)
Az Olümposz istenei elleni bosszúhadjáratnak évek óta vége; Kratos egyszerű halandóként él az északi istenek és legendás szörnyek birodalmában. A veszélyes, zord vadonban harcolnia kell a túlélésért... és erre fiát is meg kell tanítania.
tovább
God of War Collection
A Sony Santa Monica-i stúdiója a Twisted Metal-szériát is jegyző David Jaffe vezetésével 2005 márciusában elkészítette a PS2 történelmének egyik legtökéletesebb játékát, amely ebben a műfajban játékmenetét, zenéjét és grafikáját tekintve azóta sem nagyon talált legyőzőre.
tovább
God of War: Ascension
A God of War: Ascension a sorozat előzménye, melyben a megkeseredett hős Kratos családja megmentésének útját kutatja.
tovább
God of War: Chains of Olympus
2005-ben jelent meg PS2-re a God of War című játék, amely elképesztő sikert aratott. 2008-ban a Ready át Dawn fejlesztőcsapat úgy döntött, hogy Kratos kalandjait ideje átültetni a legjobb kézikonzolra, a PSP-re. Ennek eredményeképpen született meg a God of War: Chains of the Olympus, mely elképesztő grafikát, hihetetlen akciót, és nagyon jó...
tovább
God of War: Ghost of Sparta
A legendás God of War sorozat legújabb, PSP-exkluzív epizódjában Kratos múltját küzdhetjük végig lenyűgöző grafika és akciódús játékmenet közepette. A megjelenés 2010 őszén várható.
tovább
God's Trigger
További platform megjelenések
Egy angyal és egy démon összefog, hogy a Mennybe vezető úton legyőzzék az apokalipszis négy lovasát, megfékezve ezzel a világvégét, közben pedig mindent és mindenkit szanaszét lőnek. Nem túl mélyenszántó sztori? Annyi baj legyen, nem minden játéknak kell erős történet. A God’s Trigger nem is szorul rá. A One More Level alkotása ugyanis...
tovább
Gods Will Fall
További platform megjelenések
A Gods Will Fall egy akciójáték, melyben az emberiséget vezetve kell fellázadnunk a minket elnyomó istenségek ellen.
tovább
Godzilla
További platform megjelenések
A Godzilla egy verekedős akciójáték amely egy új történetet mesél el, valamint a szörnyek királyának, azaz Godzillának a különböző változatait irányíthatjuk az 1954-es elsőtől a 2014-es utolsó inkarnációjáig. Sajnos a fejlesztők a mai napig nem tanulták meg, hogyan lehet ezt a témát monitorokra adaptálni: a Godzilla a rajongói igények...
tovább
Golden Axe
A játékipar hőskorának egyik legkedveltebb akciójátéka az 1989-es Golden Axe, amiben különböző képességű és fegyverzetű hősökkel kellett leverni a gonosz Death Adder csatlósait Yuria földjén. Különlegessége volt, hogy hátasokat is meglovagolhattuk és akár többen is játszhattunk vele egy gépen. A játék az Arcade-gépekre történt megjelenése óta...
tovább
Golden Light
Egyél fegyvereket, rettegj és kérdőjelezd meg a saját létezésed ebben a roguelike túlélőhorror FPS-ben. Már online Co-op és Versus móddal is próbádra teheted képességeid, de vigyázz: a falak figyelnek téged!
tovább
GoldenEye 007
További platform megjelenések
A Nintendo 64 legendás FPS-ének remake-je egy hangulatos James Bond játék, melyben a modern Bond, azaz Daniel Craig tesz rendet a már ismert, bár kissé átszerkesztett történet alatt. A játék remekül igazodik a Wii lehetőségeihez (például a speciális irányításhoz), illetve többjátékos módot is nyújt, pont ahogy a klasszikus tette annak idején.
tovább
Gore: Special Edition
A Gore egy ingyenes online lövöldözős játék, amely a Quake 3 alapjaira építkezik. Az eredetileg 2002-ben jelent meg, a Special Edition egy felturbózott, átalakított formája az alapjátéknak, amely 2008 július elején lett nyilvános. Alapjában véve ingyenes a játék, viszont ha kedvünk és pénztárcánk is nyitott erre, akkor vásárolhatunk prémium...
tovább
Gotham City Impostors
További platform megjelenések
A Gotham City Impostors a Monolith Batman FPS-e, melyben a fiatalosabbra tervezett képregénykarakterek csapnak össze többjátékos módban. Fejlődési rendszer és testre szabható karakterek teszik változatossá az egyébként sztenderd játékmenetet.
tovább
Granblue Fantasy: Versus
További platform megjelenések
A Granblue Fantasy, ami először mobilokon hódította meg a játékosokat, megérkezett PC-re és PS4-re is! A Granblue Fantasy: Versus ötvözi az RPG/kaland és verekedős játékok elemeit, hogy egy címben két eltérő játékélményt kínáljon. Az RPG játékmód egy teljesen új történetet kínál a Granblue Fantasy univerzumán belül, míg a Versus mód egy...
tovább
Grand Theft Auto
Maga a GTA játéksorozat története 1997 októberében kezdődött, amikor a DMA Design (a mai Rockstar North) játék fejlesztő cég elkészítette a Grand Theft Auto névre keresztelt akciójátékot PC-re.
tovább
Grand Theft Auto 2
Amikor a GTA 2 megjelent, még a széria keménykalapos rajongói közül is sokan megijedtek: tényleg csak ennyi van a fejlesztőkben? Külsőre alig változott a játék, ami azért 1999-ben már elég ciki volt.
tovább
Grand Theft Auto 3
További platform megjelenések
A GTA 3 a PlayStation 2 egyik legjelentősebb címe volt, mely az addig középszerűnek tartott sorozatot valódi legendává avatta. A játékban egy néma, névtelen karaktert (később derült ki, hogy Claude Speednek hívják) irányítunk, aki a 3D-ben felépített, szabadon bejárható Liberty City alvilágának ranglétráján igyekszik egyre magasabbra jutni.
tovább
Grand Theft Auto 4
További platform megjelenések
Visszatért a legendás környezet -- Liberty City -- , csak rá se ismertünk az ámulattól, hisz' teljesen új alapokra helyezték a cuccot az Xbox 360 és PS3 által fémjelzett konzolgenerációra szabott RAGE motorral. A nagytakarítás teljes, így az animációk sem maradhatnak a régi sablonnal, és itt is egy külön alrendszer dolgozik, amely "Euphoria...
tovább
Grand Theft Auto 4: The Lost and Damned
További platform megjelenések
A GTA 4 első letölthető tartalma egy rendkívül komoly kiegészítő lett, mely egy új főhőst és sztoriszálat vonultat fel, több, mint 10 órás játékidőt biztosítva. Az új főhős Johnny Klebitz, aki egy motorosbanda tagja, találkozik az alapjátékban megismert karakterekkel is (Niko és kuzinja is feltűnik a küldetésekben), de persze rengeteg új...
tovább