Játékadatbázis

A Ghost Recon annak idején igencsak kellemes alkotás volt, bár ugye a szokásos "Amerika menni oroszok ellen"-sémát követte. De azért szerettük, játszottunk vele sokat. Szerencsére a játék visszatért, az Advanced Warfighter keretében, ha nem is mindenki örömére.

ÜberSoldier

Az Enter the Matrix hatalmas bukta volt annak idején (legalábbis kritikailag - a játékosok, a Matrix név miatt főleg, vették, mint a cukrot), -=Flatline=- anno 50%-ot adott rá, ami teljesen jogos is volt bugos, unalmas, frusztráló játékmenete és ocsmány grafikája miatt. Így az MDK 1-2 kultikus alkotói nagyot csökkentek a kritika szemében. Azonban az EtM anyagilag nem volt akkora bukás, mint kritikailag, így egy új Matrix játék elkészítésébe fogtak, mely ezúttal nem két másodhegedűs (Niobe és Ghost) kalandjait dolgozza fel, hanem végre magát a Kiválasztottat, Neo-t helyezi előtérbe.

A Herceg harmadszor! A nagysikerű elődök (Prince of Persia: Sands of Time; Prince of Persia: Warrior Within) után értelemszerűen ismét meg kellett lovagolni a Prince of Persia nevet, így 2005-re elkészítették a sorozat harmadik, egyben záró darabját (persze ez csak a Sands of Time időhomokos sztorivonalára igaz, nem hivatalos hírekből és képekből tudjuk, hogy valamikor lesz új Prince of Persia játék - időmanipulálás és homok nélkül feltehetőleg).

A Star Wars: Battlefront annak idején egy tisztességes Battlefield-klón volt, jó hangulatú csatákkal és rengeteg lehetőséggel. A siker nem is váratott magára, ahogy a folytatás sem, amit a Pandemic el is hozott 2005-ben. A Star Wars: Battlefront 2 nagyobb és szebb volt elődjénél, ráadásul több játékmóddal is bírt és még egy egyszemélyes mókát is kapott.

A Half-Life 2: Episode One közvetlen az eredeti Half-Life 2 után veszi fel a fonalat, amelyben Gordonnak és Alyx-nak először stabilizálnia kell a kritikussá vált Citadellát, majd el kell menekülniük a kataklizma közelébe sodródott City 17-ből. Persze mindehhez a Combine-nak is van egy-két szava.

Az utóbbi években az összes Marvel-képregény licencét birtokló Activision több X-men játékkal is megdobta már a rajongókat (fájt is szegényeknek rendesen...). Az X-Men: The Official Game a filmtrilógia befejező epizódjának alkalmából jelent meg, és a Last Stand alcímű film alapján készült. Hogy sommásak legyünk: egy összecsapott, klisékre építő, igénytelen produktumot kaptunk, ami azért bosszantó, mert végtére is egy sok százmillió dollárt kaszáló, világszerte népszerű moziból készült. Gyenge átvezető animációk, lapos játékmenet, elmaradott grafika - az X-Men hősökön kívül sajnos nincs miért végigjátszani ezt a játékot.

Az első Pirates of the Caribbean játékra ugye mindenki emlékszik? Nos, annak a filmekhez nem volt sok köze. Itt-ott elcsíphettünk momentumokat (pl.: a Fekete Gyöngy jelenléte), de igazából ez a játék a Sea Dogs 2 címet viselte volna, a változtatás igazából csak marketing okokból volt eszközölve (minthogy akkor jött ki a nagy sikerű első rész). A Legend of Jack Sparrow, az érthetetlen Pirates of the Carribbean 2 jelzéssel, már teljes egészében a filmekre támaszkodik, meglehetősen suta módon. De legalább a fanatikus rajongók kardozhatnak egy jót a filmben megismert helyszíeneken, illetve néhány fantázia által elképzelt színhelyen. Az irányítás PC-n természetesen borzalmas, a játék kinézete a PS1-es időket idézi, és egy idő után monoton, unalmas és frusztráló kardpárbajokba bocsátkozhatunk. De legalább irányíthatjuk a filmben megismert karaktereket. Pozitívuma a filmmel való kapcsolat, a karakterek jelenléte, és a viszonylag alacsony gépigény. Csak rajongóknak!

A Devil May Cry PC-verziója biztosan nem fogja úgy lenyűgözni a közönséget, mint Playstation2-n tette, de aki rászánja magát, nem fog csalódni – kellemes időtöltés lehet az esős nyári délutánokra.

Az oxfordi székhelyű Rebellion a legnagyobb brit stúdiók egyike - a játékfejlesztés mellett egyébként képregény- és könyvkiadással is foglalkoznak. Legnagyobb sikerük máig a ’99-es bemutatkozó játékuk, az Aliens vs. Predator, azóta elég hullámzó teljesítményt nyújtanak. Most azonban elkészítették a Rogue Trooper című játékot, ami az év meglepetéslövöldéje, egy jó képregény-átirat, ami ritka, mint a fehér holló, a Rogue Trooper képében azonban most éppen egy ilyen érkezett a monitorokra. Nyugodt szívvel lehet ajánlani mindenkinek, aki szeretne egy jót lövöldözni, felderítene egy izgalmas történetet, vagy csak kikapcsolódna pár órára.

Egy újabb minikiegészítő az alapjátékhoz, mely három plusz pályát, hét járművet (vadászbombázók, könnyű helikopterek, civil gépkocsik) tartalmaz, mindezek még ennyi idő után is képesek újdonságot hozni a már kicsit talán túlságosan is megszokott játékmenetbe. Alacsony árfekvés, megfelelő mennyiségű újdonság - rajongóknak kötelező, kocajátékosoknak melegen ajánlott!

A Hitman: Blood Money a legendás bérgyilkosos sorozat negyedik felvonása, melyben a 47-es ügynöknek saját szakállára kell dolgoznia, lévén az ügynökség, amely korábban állást (és életcélt) adott neki, nem létezik többé. Bár egy átlagos férfiember ilyen esetben leül egy számítógép elé, hogy átböngéssze a legújabb internetes álláshirdetéseket, kopasz cimboránk nincs rászorulva a mekis hamburgersütögetésre, mert hírneve olyan körökbe is elér, amelyek tagjaira vadászott a szebb időkben: maffiavezérek, politikus, mocskos pénzzel fizető gazemberek... hiába, az éhség nagy úr. Persze a történet idővel kiteljesedik, felfedve, hogy a két szálon mesélt sztoriban több van, mint elsőre látszik.

2006. augusztusában a Monolith-es srácok egy szép gesztussal reklámozták tovább játékukat és készítették elő a F.E.A.R. kiegészítőjének, az Extraction Point-nak a megjelenését: ingyenesen letölthetővé tették az alapjáték multiplayer részét!

A Bohemia Interactive jóvoltából egy vérbeli háborús FPS kerül az asztalra, mely a ma már klasszikusnak számító csataszimulátor, az Operation Flashpoint "lelki" folytatása. A bevetés színtere ezúttal a képzeletbeli Sahrani-sziget Atlanti-óceán közepén, melynek északi részén kommunizmus, déli felén pedig parlamenti monarchia uralkodik. Ez természetesen egy véres konfliktusba torkollik, minek vége, mint mindig a háború. A játékos a déli oldalon alakítja egy amerikai osztag katonáját, és csatlakozik a küzdelmekbe, esélytelenül indulva. Egy 20 misszióból álló egyjátékos kampány áll rendelkezésünkre, aminek teljesítése során számítógép által vezérelt társak sietnek segítségünkre. Az igazi móka persze majd multiplayerben fog igazán beindulni, itt akár 100 játékos ronthat egymásnak LAN-on csakúgy, mint interneten keresztül. Rengeteg játékmódban bizonyíthatunk, a teljesség igénye nélkül: Deathmatch, Team Deathmatch, Capture the Flag, Attack & Defend, Capture & Hold.

Frenetikus látvánnyal megalkotott spagetti-western az itthon leginkább Ganxta Zolee fahangja miatt elhíresült Chrome készítőitől: a külcsínnel jelen esetben sincs gond, a hangulat is hibátlan, de valami mégis hiányzik...

Furcsa leírni azt, hogy egy játék a harmadik részben teljesíti igazán azt, amire elméletileg az egész széria épült, és amire a címe is utal. Pedig valahogy ez a helyzet a BIA 3. részével, amit két játékelem is alátámaszt. Az egyik a fejlesztők által "Brotherhood Moments" ("Bro-Mo") néven emlegetett megoldás, mely tulajdonképpen egy félig szkriptelt esemény: ha például arra utasítod egyik embered, hogy másszon át egy kerítésen, de ő közben elesik, a hozzá legközelebb álló bajtársa automatikusan odaugrik, felsegíti. A másik, hogy a karakterek háttere, habitusa, jelleme még jobban ki lesz dolgozva, hogy még jobban kötődj hozzájuk, átérezd egy vezető felelősségét. Mert természetesen ezúttal is Matt Baker őrmester bőrébe bújva, és az ő csapatát terelgetve kell helytállnod, ezúttal a II. világháború - és a történelem - legnagyobb szabású légi hadművelete, az 1944. szeptember 17-25. között zajló Operation Market Garden véres forgatagában.

A SPECNAZ egy, az orosz különleges alakulatot bemutató játék. Titkos küldetéseket fogunk végrehajtani, túlnyomórészt a volt Szovjetunió területén.

Blood, No one lives forever - Monolith játékok, és kiválóak a maguk nemében. Ezek fényében készült el egyik bombasikerük, a F.E.A.R. című horror-shooter, ami a japán rémtörténetek hangulatát keveri a sci-fi művek ridegségével.

Ki ne ismerné a Hitman sorozatot, ki ne lopakodott volna már a Splinter Cellben? Ha ki akarjuk deríteni, ezek a játékok honnan eredeztethetőek, egészen 1998-ig kell visszamennünk. Akkor egy designer-zseni, Warren Spector a néhai Looking Glass élén létrehozta a Thief címet viselő belső nézetű lopakodós játékot... és ez már bizony a trilógia zárófejezete!

A Thief nagy sikert aratott annak idején, egészen újszerű játékmenetével. A perspektíva FPS volt, de ezúttal nem kaptunk a kezünkbe sörétes puskát és egyéb modern csúzlikat. Ennek két oka is volt: a játék a középkorban játszódott, illetve mi egy Garret nevű mestertolvajt alakítottunk, aki inkább hátulról jön, és inkább nem öl, hanem csak lop és lopakodik.

A Thief egészen új színt vitt az FPS-ek világába. Ezúttal mellőzzük a mordályokat és a terroristákat: egy középkori világba csöppenünk, tele ármánnyal és árulással, egymásnak ellentmondó érdekcsoportokkal. Mi Garret-et alakítjuk, a mestertolvajt, aki különféle relikviákat, tárgyakat hivatott ellopni - saját magának, vagy jó pénzért egy megbízónak.