Játékadatbázis

Die Young

Die Young

Az Die Young című program az olcsó játékok árusításával foglalkozó IndieGala saját fejlesztése, amiben egy elrabolt nőt kell irányítani a végcélja felé, hogy elmeneküljön arról szigetről, ahol felébredt. A Die Young tartalmaz túlélő elemeket, noha ez nem egy klasszikus túlélő program. A játék főszereplője nem tud fegyvereket használni, viszont állandóan vízre van szüksége, a menekülésben pedig csak akrobatikus (értsd: parkour) képességei segítik. A Die Young rengeteg pozitív véleményt kapott a Steamen, új színt adott az ilyen stílusú játékoknak, érdemes kipróbálni!

Super Mario Odyssey

Super Mario Odyssey

Mindenki kedvenc vízvezeték szerelője visszatér, azonban némi üröm az örömben, hogy az Odyssey csak Nintendo Switch-re lesz elérhető. Mario ezúttal a megszokott díszleteket hátrahagyva sok világban, köztünk a miénkben is megfordul majd, társa pedig a más karakterek irányítására képes sapkája lesz. A Super Mario Odyssey nem akkora ugrás, mint amit a Nintendo 64 hozott, de alapötlete forradalmian zseniális, világa fantasztikus, játékmenete pedig közel tökéletes. Super Mario rajongóknak egyenesen kötelező darab, a Nintendo Switch egyik legjobb címe!

Supreme Ruler: The Great War

Supreme Ruler: The Great War

A Supreme Ruler-sorozatot valahogy mindig elkerülte a rivaldafény, ami nem csoda, hisz egy kis csapat, komoly marketing nélkül évtizedek óta egyetlen témát pedzeget. Egy kevésbé látványos, de annál érdekesebb történelmi tablót a XX-XXI. századról, amelynek az egyik vonzereje, leszámítva az atomrakéták kezünkbe adott kulcsait, hogy a kanadai fejlesztők időrendben visszafelé haladva először a jövő hadviselését (2010, 2020), majd a hidegháborút, aztán a második világégést, végül most a Nagy háborút modellezték le.

Children of Zodiarcs

Children of Zodiarcs

A Children of the Zodiarcs (röviden CoZ) is az internet népe által lett megfinanszírozva, és akárcsak a Hinterland Studios esetében, úgy a Cardboard Utopiánál is neves játékok munkálatain edzett fejlesztők dolgoztak. A sztori önmagában megállná a helyét, azonban a párbeszédek mesterkéltre sikerültek, és ebből kifolyólag az egész szövegkörnyezet élettelennek hat. Egy pillanatra sem szippant be a világ, mert az első perctől érzed, hogy vajmi kevés köze van a valósághoz, ugyanakkor a játékmenet szórakoztató, a kézzel festett hátterek és portréképek csodaszépek, és a kártyás-kockás rendszer is kellően kidolgozott, vagyis jó.

Final Fantasy XIV: Stormblood

Final Fantasy XIV: Stormblood

A Stormblood, a Final Fantasy második kiegészítője a játék negyedik változataként szolgál: a grafika egyszerűen mesés, pedig már a Heavenswardnál sem panaszkodhattunk. Az épületek, dungeonök, ellenfelek, karakterek, mind-mind remekül festenek, nem beszélve a környezetről. A karakterszint-limitet a Square Enix megemelte hetvenre, a két új kaszt, a red mage és a samurai pedig izgalmas színt hoz a világmegmentő kalandba. Változtak a PVP szabályai, de néhány újdonság semmit nem tesz hozzá az élményhez. Kötelező vétel azoknak, akik már elkezdték a játékot évekkel ezelőtt, PS4-en mindenképpen ajánlott!

Solstice Chronicles: MIA

Solstice Chronicles: MIA

A Solstice Chronicles: MIA nem a Red Solstice folytatása, ugyanakkor mégis van kapcsolat a kettő között, bár a játékmenetet is csak részben örökölte meg elődjétől. A csapat új akciójátéka a történet szempontjából egyazon világ része, itt is a Mars a cél a földi pokolnak hála, ám a vörös bolygón is komoly problémákkal kell szembenézni. Az Ironward ráadásul másodszorra is egész jó játékot hozott össze: Nagyon kellemes, jó árazású twin stick shooter, aminél nemcsak a sok gyilok a lényeg, de a fejlesztés és a minimális taktikázás is.

Oxygen Not Included

Oxygen Not Included

Az Oxygen Not Included a Klei Entertainment 2017-ben megjelent túlélőjátéka, amiben a fejlesztők összevegyítették a Dwarf Fortress formuláját a Don't Starve grafikai stílusával és tanulhatóságával valamint a Rimworld közérthető komplexitásával. Az Oxygen Not Included-ben az oxigén a túlélés kulcsa, miközben a stílus ismert elemeit is kibővítették a fejlesztők újakkal. Az ONI lebilincselően szórakoztató, humoros és persze könyörtelen, éppen ezért érdemes kipróbálni. Nagyon sokan ezt már megtették, és nekik bejött a Klei által kínált élmény, nézzétek meg a rengeteg pozitív értékelést!

Cold Waters

Cold Waters

A Killerfish Games tengeri-szimulátort fejlesztett, amiben több tucat hajóval és tengeralattjáróval lehet háborúba vonulni, a tenger felszínén és az alatt. Ennek megfelelően bonyolult játék ez: a tutorialt érdemes végignézni, megtanulni az alapokat, mert anélkül megmozdulni sem lehet. A Cold Waters a második és a hidegháború alatt játszódik, a történet híradókból és újságcikkekből derül ki, az MI abszolút korhű, de a játékélmény és a tálalás egy kissé fapados. A fejlesztők viszont igen aktívak, így a hibákat szinte azonnal javítják, ez pedig igen örvendetes dolog. Egy akcióban érdemes lehet megvenni.

Crash Bandicoot N.Sane Trilogy

Crash Bandicoot N.Sane Trilogy

Crash a Sony saját kabalája, mint Mario a Nintendónak vagy Sonic a SEGA-nak. Csak idővel egy ostoba üzleti döntés eredményeképp a franchise jogai az Activisionhöz kerültek, amely kiadó hogy, hogy nem, eddig ücsörgött rajtuk, hogy szegény Crash és kompániája legfeljebb a Skylanderek társaságában vigasztalódhasson egy kicsit. Crash Bandicoot azonban 2017 nyaárn visszatért, hogy egy felújított kiadásban nyűgözze le a sorozat rajongóit: az Activision az első három részt csomagolta egybe. Azonban a játékok nehézsége brutális, így csak elvakult rajongóknak ajánlható, a többiek fárasztónak fogják érezni, még a csodás látvány ellenére is.

Hell Warders

Hell Warders

A Hell Warders érdekes kis kutyulék: stílusában összefonódik a Tower Defense játékok stratégiai megfontolása. Harcaiban előjönnek a hack and slash alapvetések, a durván aprítós részeknél pedig a Diablo-klónok emlékei. Látványvilágában pedig nem szégyenlősködik, hanem rögtön az utóbbi évek egyik legjobb játéksorozatához a Dark Soulshoz nyúl. Ez a turmix minőségi, bár picit éretlen alapanyagokat tartalmaz. Ez természetesen a játék Early Access megjelenésében keresendő, de ahogy az lenni szokott, egy ilyen játék is finomodik, érlelődik, szóval ajánlott a nyomon követése.

Lifeless Planet

Lifeless Planet

A Lifeless Planet egy egyszemélyes stúdió játéka, amit egy David Board nevű ember álmodott meg, és a Kickstarter segítségével váltott valóra. A történet szerint egy amerikai egy idegen bolygón landol, ahol az élettelen pusztaság közepén szovjet eredetű épületekre bukkan... A Stage 2 Studios játéka egyértelműen a felfedezésre épít, miközben néhány platformelemet is felvonultat. Ez annak az eredménye, hogy a program eredetileg akció-kalandjátéknak indult, de a történet kiterjesztésével megváltozott a koncepció. A Lifeless Planetet érdemes kipróbálni, mert képes volt megújítani a sétálószimulátorok műfaját, ez pedig már önmagában elismerésre méltó. Jó élményt ad.

MXGP 3 - The Official Motocross Videogame

MXGP 3 - The Official Motocross Videogame

A Milestone 2017-ben is jelentkezett az MXGP sorozat új részével. A sárdagasztás tehát újra elindult, mind négyütemű, mind kétütemű vasparipákon lehet száguldani a sáros, homokos, murvás, durva talajon. A játék nagyon sokat javult az előző rész óta, új grafikus motort (Unreal Engine 4), dinamikus időjárási effekteket kapott, ráadásul a fejlesztők eltüntették az idegesítő kezdőképernyőt. Azonban semmi sem lehet tökéletes: a multin még lehetne javítani, az AI néha furcsán viselkedik, és a fizika is néhol bugyután viselkedik. Ennek ellenére ajánlott az MXGP 3 megvétele, mert jó élményt ad.

God Eater 3

God Eater 3

A God Eater 3 a Shift 2010-ben kezdődő akció-kalandjáték sorozatának a legújabb darabja, melyben a God Eaters nevű elit alakulat tagjai szállnak szembe a világot elpusztítani akaró Aragamival.

MotoGP 17

MotoGP 17

A MotoGP 16 egy remek játék volt, Valentino Rossival lehetett suhanni a versenypályákon, azonban a folytatás sajnos nem tudott felnőni az elvárásokhoz. Miért? A válasz egyszerű: a Milestone által fejlesztett versenyprogram új része egy teljes áras DLC lett, az adatbázis frissítésén és egy új játékmódon túl nem kapott igazán komoly tartalmat. A grafika és a hangok rendben vannak, azonban a kért árat nem éri meg a program, egy komolyabb kedvezmény esetén azonban érdemes lehet elgondolkodni a vásárláson, de csak akkor.

Micro Machines World Series

Micro Machines World Series

A Micro Machines első része 1991-ben került a boltokba, hogy szórakoztasson: apró autókat lehet irányítani, hétköznapi környezetben, konyhaasztalon, munkapulton, hasonló helyeken, miközben teljesen hétköznapi tárgyak is veszélyeztethetik a járművek állapotát. A Codemasters fejlesztette az új részt: a program egyetlen célja a tiszta, felhőtlen szórakoztatás, így a klasszikus játékmódok mellett újak is helyt kaptak a játékban, így például a Battle Arenában nemcsak az MI-vel, de barátokkal is meg lehet majd mérkőzni.

Planet Nomads

Planet Nomads

A Planet Nomads egy túlélőjáték, de annak is az egyszerűbbik fajtájából. Története igazából nincs, egy mentőkapszulában bolygóra lezuhant űrhajóst alakítunk, akinek egy feladata van, hogy életben maradjon. A Cranballs játéka 2017. májusában jelent meg korai hozzáférésben, abszolút játszható formában, de igazi cél és multis játékmód nélkül. Viszont a program építkezős része igazán kiváló, rengeteg mindent létre lehet hozni, ugyanakkor az elemek egymásra és egymás mellé pakolása egy picit nehézkes. A Planet Nomads-nak még évek kellenek, hogy teljes legyen, reméljük, hogy el fog készülni.

Planet of the Apes: Last Frontier

Planet of the Apes: Last Frontier

A Planet of the Apes: Last Frontier tulajdonképpen afféle hidat képez a Forradalom és a Háború című filmek között, és inkább számít olyasféle interaktív filmnek, mint a BEYOND: Two Souls, semmint hagyományos játéknak. A nagyjából három órás történet folyamán több szereplőt is irányíthatunk, embert és majmot egyaránt, s döntéseinkkel befolyásolhatjuk a végkimenetelt.

Everspace

Everspace

Az Everspace egy kicsiny fejlesztőstúdió, a Rockfish Games alkotása. Hogy mi ez a program? Egy űrszimulátor, roguelike elemekkel. A program egy igen semmitmondó történettel nyit, a félperces bevezetőből azonban nem tudjuk meg, hogy kik vagyunk, hol járunk, mit és miért cselekszünk. Csupán annyi világos számunkra, hogy egy űrhajóval kell menekülnünk, és csillagrendszerről-csillagrendszerre ugrálva kell elérnünk egy távoli szektorba. Igen ám, de a szóban forgó menekülőút rendkívül kockázatos: állandóan, újra és újra elpusztul a hajó, egy klón pedig folytatja az utat...

Cars 3: Driven to Win

Cars 3: Driven to Win

A Verdák hat év eltelte után nemcsak a mozivászonra száguldottak be újra, de a tévék képernyőjére is, hogy a már régóta ismert, személyiséggel rendelkező autók egy újabb versenyjátékban szórakoztassák autótársaikat és persze a játékosokat. Villám McQueen-nel és társaival lehet versenyezni, feladatokat végrehajtani, hogy a kiválasztott versenyzővel a csúcsra jussunk. Rengeteg versenytípus, szerethető karakterek, osztott képernyős játékmód, ezt kínálja a Cars 3: Driven to Win, aminek egy komoly hibája van nincs benne online verseny, pedig ez a program igényelné.

Worlds Adrift

Worlds Adrift

A Worlds Adrift egy korai hozzáférésben lévő, nyitott világú, túlélős játék, amelyben az apokalipszis három lovasát kell irányítani. A WA olyat tud, amit csak nagyon kevesek: egyedi elemeket felmutatni. A Worlds Adrift nem a földön játszódik, a program színhelye lebegő szigetek sokasága, amik között egy hajóval lehet közlekedni, mármint ha a játékosnak sikerül megépítenie. A Bossa Studios alkotása remek, szórakoztató élményt ad, amit érdemes kipróbálni, mert nem a megszokott túlélős panelekből építkezik, ez pedig mindenképpen üdítő, mert ebben a műfajban tényleg nehéz újat mutatni.

Diablo 3: Rise of the Necromancer

Diablo 3: Rise of the Necromancer

Úgy tűnik, hogy a 2012-ben ezelőtt megjelent Diablo 3 sikerét képtelenség felülmúlni, mai napig nem akadt komoly kihívója a piacon. Most pedig újabb behozhatatlan előnyre tett szert, ugyanis új tartalommal bővült, ami már pénzbe kerül. A Rise of the Necromancer a Diablo 2-ből ismert Nekromantát hozta el a Diablo 3-ba, annak minden tulajdonságával. A 15 euróba kerülő játék csak ezt az egy karakterosztályt adja hozzá a játékhoz, 30 legendary elemet és egy új játékmódot, azonban az ár egy picit sok mindezért a tartalomért, így csak fanatikus Diablo hívőknek ajánlott a kiegészítő.

Raid: World War 2

Raid: World War 2

A World War 2 egy, a második világháborúban játszódó kooperatív FPS. amiben Hitlert és a Harmadik Birodalom vezetőit kell levadászni. Karakterosztályok, személyre szabhatóság, módosítható fegyverek, különleges, fegyverekhez kötött bónuszok, ezt kínálja a Raid: World War 2, amiben ikonikus színhelyeken lehet megküzdeni a dicsőségért és az aranyért.

Left Alive

Left Alive

A Left Alive egy túlélésre kihegyezett akcióprogram, mechekkel és más futurisztikus elemekkel megbolondítva. A történet a Front Mission sorozat világában játszódik, három főszereplővel. A játék mögött igen komoly nevek állnak: a fejlesztést a Final Fantasy-n és a Kingdom Hearts-en is dolgozó producer felügyeli, míg a művészeti munkákért egy Metal Gear veterán a felelős.

Frostpunk

Frostpunk

A Frostpunk című játékban nemcsak egy személy túlélését kell garantálni, hanem egy teljes társadalomét, amit utolért a teljes jégkorszak. A játékos feladata városvezetőként nemcsak az emberek, de az infrastruktúra biztosítása, hogy az emberek túléljék a hideget. A taktika mellett morális döntéseket is meg kell hozni, ezzel színesítve a Frostpunk által kínált játékélményt.