Játékadatbázis

Weedcraft Inc.

Weedcraft Inc.

A Vile Monarch meglepő témájú játéka valójában egy nagyon komoly szimulátor, melyben a fűtermesztésből kell birodalmat építenünk.

Kenshi

Kenshi

Mi lenne, ha egy játékban csak annyi hatalmat kapnál, mint egy átlagos NPC? Mi lenne, ha már az első percben megtámadnának és kifosztanának a banditák, vagy felzabálnának a húsevő mutánsok? Idegesen kilépnél, vagy összeszedve magad nekiállnál bosszút tervezgetni? A Kenshi ezeket a kérdéseket szegezi neked. A Lo-Fi Games játékában ugyanis nem te állsz a középpontban, nem vagy hős, így kell túlélni az idegen világ által nyújtott kihívásokat. A Kenshi gyakorlatilag új műfajt teremt roppant kreatív megoldásaival, és bár nincs történet, a különböző karakterek sztorija és a világ igencsak képes beszippantani, ugyanakkor kár, hogy egyes megoldásaiban már 10 évvel ezelőtt is elavultnak számított volna.

Lucius 3

Lucius 3

A Lucius 2: The Prophecy nem váltotta meg a világot, sőt kifejezetten rossz volt. A Shiver Games három év után, 2018 végén adta ki a folytatást. Az előző részek ismerői így joggal tehették fel maguknak a kérdést, hogy az új rész hasonlóan sikerült-e? A a történet és a koncepció jó lett, azonban a megvalósítás kegyetlenül rosszul sikerült. Az irányítás darabos és nehézkes, teljesen feleslegesek és idegenek a platformer jellegű részek, rángat a kamera, a képkockaszám folyamatosan hullámzik, fizika konkrétan nincs, a játék teljességgel optimalizálatlan: fizikai fájdalom vele játszani. Tényleg, garantált fejfájás és émelygés, így csak mazochistáknak ajánlott a Lucius 3, óvatosan közelítsetek felé!

Super Smash Bros. Ultimate

Super Smash Bros. Ultimate

A Supe Smash Bros. programok régóta a verekedős játékok legjobbjai közé tartoznak, 2018 végén pedig a Namco Bandai a Nintendoval elkészítette a Nintendo rajongók nedves álmát, ami nemcsak kiváló verekedős játék lett, de egyúttal gyönyörűen tiszteleg a teljes Nintendo történelem előtt is. A játék maximálisan kisajtolja a Switchben rejlő képességeket, nagyobb felbontással ez a látvány bármelyik platformon megállná a helyét. A Nintendo évtizedek óta csiszolja a játékmenetet, a tartalom brutális, technikailag is fullos, így nem kérdés, hogy minden Switch tulajnak egy must-buy cím ez!

Pro Fishing Simulator

Pro Fishing Simulator

A horgászjátékok 2017 után kerültek újra a köztudatba, így 2018 őszén a Sanuk Games is szerette volna a maga részét kivágni a tortából. A játék eurós árcímkével került a boltokba, de az árért a játék nem ad minőséget.A grafika nagyon darabos, szemcsés, és szabályosan bántóvá tud válni körülbelül félóra játék után. Ez nagyon sajnálatos, pedig a tavak felépítése, a horgászhelyek kialakítása, és a halak számára alkalmas búvóhelyek megvalósítása egészen egyedi és hangulatos. Bosszantó még, hogy idióta minijátékokkal kell tölteni az időt, hogy újabb tavak és halak nyíljanak meg, a Pro és a Simulator nem jellemzője az alkotásnak. A fotelhorgászoknak érdemesebb az Ultimate Fishing Simulatorral próbálkozniuk, ez a játék nem éri meg az árát, nagy csalódást okozhat, különösen az impulzus vásárláskor...

Asterix & Obelix XXL 2

Asterix & Obelix XXL 2

Megérkezett a PlayStation 2-es korszakból visszatérő két derék gall, Asterix és Obelix felturbózott kalandozása, erős nosztalgiával fűszerezett ugrálással és pofozkodással. A HD textúráknak és az új animációknak köszönhetően sokkal jobban fest a program, mint annak idején, van kontroller-támogatás, a hangulat is megfelelő. Jókora negatívum, hogy a játék motorjából fakadó hiányosságok még mindig fennállnak, de ez nem meglepő, hiszen az eredeti megjelenéskor is a középszerbe tartozott a játék, amiből sajnos most sem tudott kiugrani.

Atelier Arland Series Deluxe Pack

Atelier Arland Series Deluxe Pack

Az Atelier Rorona, az Atelier Arland sorozat első része volt az a játék, ami a Gust szériáját modern (3D) köntösbe bújtatta. A Rorona premierje után gyorsan jöttek a Totorit és Merurut főszerepbe állító epizódok, és bár a Gust a játékok történetének eltérő helyet és időt álmodott meg, a programok egymással mégis összefüggenek. Az Atelier Arland Series Deluxe Pack 2018 karácsonya előtt jelent meg, a trilógia legteljesebb kiadásaként, ugyanolyan kellemes élményt kínál, mint bármelyik játék a szériában, noha vannak benne alapvető különbségek, különösen a később részekhez (Sophie, stb.) képest. Az Atelier játékok rajjongóinak kötelező vétel, még akkor is, ha egy kicsit drága, de másfél játék áráért így is hármat kapunk.

Pathologic 2

Pathologic 2

A Pathologic 2 szigorúan nézve nem igazán folytatás, hanem az első rész alaposan kibővített és itt-ott újragondolt változata. A játék lényege, hogy 12 napig kell életben maradnunk egy járvány sújtotta kisvárosban, és, ha lehet, arra is fényt kell derítenünk, mi áll a háttérben.

Warlander

Warlander

A szerb Clock Drive Games játéka, a Warlander egy érdekes egyveleg, és nem is próbálják ezt titkolni. A Kratosra már-már pofátlanul emlékeztető hős a vakok számára is nyilvánvalóan fénykarddal szeli több darabra a rá támadó szörnyeket. A kard amúgy a lenti beszélni is tud.

Divinity: Fallen Heroes

Divinity: Fallen Heroes

A Divinity: Fallen Heroes a Larian Studios legújabb játéka, melyet a Logic Artists csapatával együttműködve készítenek. A program az Original Sin taktikus, körökre osztott harcait vegyíti a Dragon Commander döntéshozó mechanizmusaival, ráadásul kooperatívan is nekieshetünk majd az új kalandnak.

Ride 3

Ride 3

A Milestone S.r.l. a 2018-as évben trilógiává bővítette a Ride sorozatot. A harmadik epizód simán a széria legjobbja lett: több, mint 200 vasparipa áll rendelkezésre, a versenyek izgalmasak, és már a legelején öt versenyosztályból lehet választani. A 2018-as motoros játékok királya a Ride 3 lett, hiszen a Milestone alkotása mindent tartalmaz. amit egy ilyen címtől elvárhatunk: rengeteg válaszható motort, szinte végtelen módosítási és festési lehetőséget, egy kifejezetten hosszú karriert. A látvány magával ragadó, a motorok nagyon szépen muzsikálnak - érdemes megvenni a játékot!

Edge of Eternity

Edge of Eternity

Az Edge of Eternity fejlesztése 2015 elején, az összesen 4045 támogatóval és 161 246 dollárral lezárult Kickstarter-kampánnyal kezdődött el igazán. Először úgy tűnt, hogy egy Final Fantasy/Kingdom Hearts klón lesz, de ez szerencsére változott. A Unity motorral életre keltett Edge of Eternity világa egy aktív fejlesztés alatt álló játékhoz képest kifejezetten mutatós. Már semmi nyoma a kezdeti Kingdom Hearts-befolyásnak. A történetből az Early Access premier után csak keveset lehetett megtudni, viszont a harcrendszer ismerősnek hathat más játékokból.

Book of Demons

Book of Demons

A Book of Demons egy, az 1996-os Diablo előtt tisztelgő cím, ami a Paperverse univerzumában játszódik. Egy magányos papírhős érkezik egy papírfaluba, amelynek lakosai a segítségét kérik: szabadítsa meg őket a démonoktól, hogy békében élhessenek. Névtelen papírharcosunk persze igent mond, és elindul, hogy rusnyaságok ezreinek legyőzése után minden szörnyek legfőbb urával, magával az Archdemonnal küzdjön meg! Proceduálisan generált kazamaták, több hős, rengeteg képesség, flexiscope rendszer: fantasztikusan szórakoztató, „pokoli” játék a Book of Demons, amely az első tagja a Return 2 Games címmel ellátott sorozatnak. Az árát megéri!

Call of Duty: Mobile

Call of Duty: Mobile

A mobilos, ingyenes Call of Duty a multiplayerre fókuszál, méghozzá a korábbi játékokból ismerős pályákkal (pl. Nuketown, Crash, Hijacked), fegyverekkel, játékmódokkal (Team Deathmatch, Search and Destroy, Free-For-All stb.) és karakterekkel.

Grip: Combat Racing

Grip: Combat Racing

A Caged Element Inc. alkotása egy izgalmas cím, amelynek világában nemcsak a falon, de akár a plafonon is száguldhatsz a futurisztikus járgányok egész sorával a fizika törvényeit sutba vágó eszeveszett futamokon. A Grip egy nem mindennapi versenyzős cím ötletes koncepcióval és pályákkal, ami a pofás látványvilággal és a futurisztikus hangulathoz jól passzoló zenékkel párosítva egy igazán szórakoztató elegyet alkot. Igaz, van benne pár apróbb hiba, például a testre-szabhatósági lehetőségeket a fejlesztők vehették volna tágabbra. Ennek ellenére érdemes kipróbálni, mert jó élményt ad.

The Colonists

The Colonists

A Codebyfire egy egyszemélyes fejlesztőcsapat, a vezetője pedig az a Richard Wallis, aki több, mint tíz éve a szakmában. A The Colonists az első önálló projektje, amely láthatóan magán viseli az Anno és a Settlers sorozat által lefektetett alapokat. A The Colonists című alkotásban apró robotok életét kell menedzselni, egészen az emberré válásukig. Bejáratott játékmechanikák, könnyen használható kezelőfelület, alacsony gépigény, ezt kínálja a Codebyflre játéka, ami egy-két apróságtól eltekintve semmi újat nem mutat.

MotoGP 19

MotoGP 19

A MotoGP 19 a gyorsaságimotoros-világbajnokság hivatalos játéka, minden eddiginél fejlettebb mesterséges intelligenciával. Ennek megfelelően a Milestone szakijai mindent beletettek, ami csak szerepel a 2019-es szezonban: pilóták, motorokat, versenypályákat. A multis szórakozást dedikált szerverek segítik, így hosszú távon is élményt nyújt a játék. A Milestone nagyon összeszedte magát, hiszen a 2010-es évek közepétől ismét elkezdett minőségi motoros játékokat készíteni, ennek a folyamatnak pedig az egyik csúcspontja a MotoGP 19 lett, ami a premier után csak nagyon pozitív értékeléseket szedett össze.

Stela

Stela

A Stela egy ügyességi feladatokkal és látványos jelenetekkel teli cinematic platformer, melyben egy ősi világ utolsó napjainak lehetünk szemtanúi.

Hellsign

Hellsign

Szerepjátékos elemekkel átitatott vadászat egy modern nagyvárosban szellemek és egyéb túlvilági lények nyomában. Ausztráliából érkezik egy hiánypótló akció-szerepjáték, ahol a Supernatural rajongói rögtön otthon érezhetik magukat – csak legyen elég türelmük hozzá… Azt ugyanis még maguk az alkotók sem tagadhatják, hogy a HellSign a lehető legtöbb dolgot emelte át a Winchester-fivérek viszontagságaiból, legalábbis az alapokat tekintve. a HellSign-ban vadászként kell boldogulni: lőfegyver helyett elsősorban a zseb- és az UV-lámpa, illetve az egyéb kiegészítők nyújtják a legnagyobb segítséget.

Thief Simulator

Thief Simulator

Napjainkban gyakorlatilag bármilyen szimulátor megtalálható a piacon, a buszvezetőtől kezdve a horgászon át egészen a kecskéig sokak bőrébe belebújhattunk már, miért pont a tolvajok maradtak volna ki? A Thief Simulator története nagyon egyszerű: egy besurranót alakítunk, aki tartozik a helyi maffiának, és kisebb-nagyobb lopásokkal törleszt feléjük. A játék fénypontja egyértelműen az egyes rablások kitervelése és kivitelezése, azonban a Noble Muffins alkotása csak kisebb adagokban fogyasztható, hosszabb távon már monotonná tud válni. A koncepció miatt egy próbát megér.

Just Dance 2019

Just Dance 2019

A 2019-ben tizedik életévét betöltő Just Dance-sorozat igazi veteránnak számít a táncolós ritmusjátékok világában, a jelentős évfordulót pedig egy alapos fazonigazítással és arculatfrissítéssel ünnepli meg már most előre, ami szerencsére jó döntésnek bizonyult. A lényeg nem annyira a tánctechnika vagy a profizmus, inkább a közös szórakozás – és ha ennél többet nem vársz tőle, akkor a Just Dance biztosan nem okoz csalódást. Négyszáz dal, saját lejátszási listák, telefonos alkalmazás, csodálatos grafika: ezt kínálja a Just Dance 2019, ami jelenleg az egyik legjobb partijáték, érdemes kipróbálni, mert jó szórakozást ad!

Leisure Suit Larry – Wet Dreams Don't Dry

Leisure Suit Larry – Wet Dreams Don't Dry

A Leisure Suit Larry-sorozat legelső epizódja több mint három évtizede, 1987-ben látott napvilágot, és tulajdonképpen egy évekkel korábbi szöveges kalandjátékot, a Softporn Adventure-t ültette át grafikus környezetbe. Sikerének és népszerűségének köszönhetően több újrafeldolgozást is kapott, 2018 végén pedig megjelent Larry 21. századba helyezett kalandja, amelyben ismét a szoknyavadászat a legfőbb cél. A Wet Dreams Don't Dry ismét remek élményt kínál, a poénok jók, ugyanakkor a felnőtt tartalom miatt gyerekeknek nem ajánlható a játék, azoknak viszont igen, akik szeretnék újraélni a 80-as évek végén tett digitális randijaikat.

F.I.S.T.: Forged in Shadow Torch

F.I.S.T.: Forged in Shadow Torch

A F.I.S.T. egy dieselpunk világban játszódó metroidvania játék, amiben egy veterán nyúlkatonával, Raytonnal kell szétcsapnunk az ellenfelek között egy mechanikus kar segítéségével.

Wrath: Aeon of Ruin

Wrath: Aeon of Ruin

A Wrath: Aeon of Ruin egy sötét horror-fantasy világban játszódó FPS, mely a Quake alapjaira építkezik. Egy halott világban kell másvilágra küldeni a démonokat és egyéb teremtményeket: a 3D Realms játéka a 90-es évek legnépszerűbb FPS programjai által lerakott alapokra építkezik, megfűszerezve a 21. század megoldásaival.