Játékadatbázis

Urban Empires

Urban Empires

A Radioactive Software 2001-ben alakult, ez a cucc az első kereskedelmi játékuk. A többes szám tulajdonképpen nem is indokolt, ugyanis az egész biznisz mögött egyetlen fiatal, 23 éves srác áll, Danny Green, aki egy személyben az elnök, webmester, játéktervező, 2D/3D művész és programozó. Elmondása szerint az Urban Empires afféle vizsgamunka: ha bejön, cége igazi stúdióvá nőhet, ha nem, elszegődik egy csapathoz, melyhez eme játék azért jó ajánlólevél lesz. A termék egyébként az első időben Gang Wars néven futott, júliusban nyerte el mostani címét. De miről is van szó? A játék egy online gangszimulátor, fele részben stratégia, fele részben akció. Alapvetésben hasonlít a Ganglandhoz, illetve annak most elkészült kvázi-folytatásához, az Escape from Paradise Cityhez. Egy főgengsztert terelgetünk, a cél természetesen egy város feletti uralom megszerzése, a többi, rivális bűnszervezet lenyomásával. Ehhez minden eszköz megengedett: drogkereskedés, kínzások, rablások, autólopások, hamiskártyázás, megvesztegetés, zsarolás, gyilkolás. Az összekapart pénzt új autókra, fegyverekre drogra, legális, a pénzmosására kiváló üzletek megvásárlására, no és persze új bandatagok megvételére költhetjük. Utóbbiak különféle képességekkel bírnak, így stratégiai döntés lesz, melyik fajta rosszfiút választjuk. Külön izgalmas elem, hogy ha megunjuk a főnökösködést, bármikor bármelyik emberünk bőrébe bebújhatunk egy kis közvetlen akciózásra, hogy testközelből éljük át az eseményeket. A játék teljes szabadságot kínál, a kezünk nem lesz semmilyen módon megkötve. Lássuk pontokba szedve a főbb elemeket: Szerverenként 18 játékos csaphat össze. Perzisztens online lobby statisztikakövetéssel, és saját gangkészítő lehetőséggel. Kilenc különféle, eltérő tulajdonságú banda, többek között ír, orosz, japán, latin és olasz. Tizenkét különböző parancsot adhatunk ki embereinknek. Harminc egyedi, részletesen kidolgozott fegyver (baseballütő, kések, pisztolyok, gépfegyverek, stb.). Beépített AGEIA PhysX rendszer (nem kell a játékhoz, de akinek van, kihasználhatja). Húszféle jármű, eltérő karakterisztikával, sebzésmodellel. Internetes zenelejátszó húsz csatornával. Egy komplett City Editor, melyben a kreatívok elkészíthetik saját városukat, azaz harcterüket. Azt hiszem, meglehetősen vonzó csomag... A képek persze azt is elárulják, nem szépségével fog hódítani a cucc, de hangsúlyozom, ez egyetlen lelkes srác kétkezi munkája, megsüvegelendő vállalkozás, no és persze ha megfelelően hangulatos és pörgős lesz, és a szintén Danny barátunk által írt netkóddal sem lesz semmi gond, kellemes színfoltja lehet a piacnak. A Startegy First kiadó mindenesetre felvállalta a játékot, és 2008 elején, ha minden jól megy, boltokba is kerülhet az Urban Empire. Még valamivel tartozom nektek, az örök kérdésre adott válasszal, íme:Minimum konfiguráció: Pentium4 2.4 GHz CPU 1 GB RAM 256 MB / PixelShader 2.0 GPU 4 GB HDD-hely DirectX 9.0c August update Széles sávú internet kapcsolat Javasolt konfiguráció: Intel Core 2 Duo CPU 2 GB RAM 512 MB GPU

Euro Truck Simulator

Euro Truck Simulator

Darths személyes kedvencévé vált a Bus Driver, melyet a prágai SCS Software kalapált össze. A fiúk azonban igazából a kamionok megszállottjai: van egy "18 Wheels of Steel" franchise-uk, melyben eddig öt cím (Hard Truck: 18 Wheels of Steel, 18 WoS: Across America, 18 WoS: Pedal to the Metal, 18 WoS Convoy, 18 WoS Haulin') jelent meg, sőt még egy képernyőkímélő is.

9th Company: Root of Terror

9th Company: Root of Terror

A 9th Company: Root of Terror lényegesen kisebb spektrumát kínálja a hadviselésnek, mint a fejlesztők előző játéka, a Pacific Storm, mondhatni, afféle "kamaradarab". A srácok ugyanis a közelmúlt egyik legszomorúbb összecsapását elevenítik meg, mely a jövő történelemkönyveibe úgy vonul majd be, mint a modern idők thermopülai ütközete. Az afganisztáni háború során 1988. január 7-én a 345. deszantezredének 9. százada a csak sorszámáról ismert 3224-es hegyen tízszeres túlerőbe szaladt. 39 embernek két véres, átkozott napig kellett tartania pozícióját 400 mudzsahed és pakisztáni zsoldossal szemben. Az osztag 6 embert vesztett, 28-an megsebesültek. A hadvezetés később két bátor katonát poszthumusz Arany Csillag kitüntetésben és a Szovjetunió Hőse címben részesített.

Command & Conquer: Saga

Command & Conquer: Saga

A gyűjtemény a következő játékokat tartalmazza, részleteket lásd az adott programok adatlapján:

Command & Conquer: Generals - Zero Hour

Command & Conquer: Generals - Zero Hour

Ha másban nem, hát a videókban, és a kötelezően elvárható küldetéslemezben nagyon is hasonlított a Generals testvéreihez, a többi C&C játékhoz: a Zero Hour három újabb kampányt - öt-öt küldetéssel - számtalan többjátékos pályát, és főképp on-line optimalizálásokat tartalmazó expanzió azonban arra nem volt elég, hogy az univerzum rajongói szívükbe fogadják, kizárólag az alapjáték szerelmesei lelhettek benne felhőtlen örömöt.

Command & Conquer: Generals

Command & Conquer: Generals

A Command & Conquer: Generals mindig is örökös kakukktojás volt a sorozat darabjai között, ami nem is csoda: a SAGE motort felhasználó (az Emperor: Battle for Dune-ben debütált) stratégiai program egy teljesen új aspektusból közelítette meg a "világot", és a nevén kívül nem is hasonlított az elődeire: Amerika, Kína, és a Globális Szabadságért Mozgalom terroristaszervezete harcolt egymással a "modern világ" - gyakorlatilag napjaink - uralmáért.

Command & Conquer: Red Alert 2 - Yuri's Revenge

Command & Conquer: Red Alert 2 - Yuri's Revenge

A 2001-ben megjelent első - és egyetlen - Red Alert 2 küldetéslemez a maga nevében szokatlan volt: szokatlan, mert ellentétben az összes, addig megjelent C&C folytatással, a közösség egy emberként fogadta el, és üdvözölte az új felvonást. Yuri megszökött a Szovjetek és a Szövetségesek elől, és létrehozta saját hadseregét, telepatikus képességekkel és génmanipulációval megkombinálva.

Command & Conquer: Tiberian Sun - Firestorm

Command & Conquer: Tiberian Sun - Firestorm

A visszafogott rajongói, de egyértelmű üzleti siker után a Tiberian Sun egy remekül összerakott küldetéslemezzel megpróbálta kikalapálni a csorbát a sorozat kissé megtépázott hírnevén. A történet szerint CABAL, a NOD által kifejlesztett mesterséges intelligencia elárulta gazdáit, és cyborgok seregével a világ ellen tört. A GDI-nek, és a NOD-nak összefogásra volt szüksége, hogy elpusztítsa a mind a kettejük életére törő hatalmat...

Command & Conquer: Tiberian Sun

Command & Conquer: Tiberian Sun

A stílusteremtőnek is tartott Command & Conquer valódi második részére rengeteget kellett várni - több, mint öt éves fejlesztési idő után aztán meglehetősen nagy csalódásként materializálódott a legtöbb rajongó szemében. A korához képest meglehetősen elmaradott grafikát, és játékmenetet tartalmazó szoftvert kizárólag a zseniális hangulata mentette meg: 2030-ban jártunk, 30 évvel az első rész történései után, Kane pedig visszatér, hogy elsöpörje a GDI ellenállását...

Command & Conquer: Red Alert - The Aftermath

Command & Conquer: Red Alert - The Aftermath

A Red Alert második küldetéslemeze már inkább kedvezett az egyjátékos örömök szerelmeseinek, mint az első: ebben jelent meg először a Field Mechanic, a Chrono Tank, a Missle Sub, és a Shock Trooper is - nem is beszélve a Tesla Tank-ról. A küldetéslemez elnyerte a rajongók tetszését - számtalan újításának szinte mindegyike helyet kapott a folytatásban is.

Command & Conquer: Red Alert - Counterstrike

Command & Conquer: Red Alert - Counterstrike

A világsikerű Red Alert széria első kiegészítőlemeze, a Counterstrike inkább a többjátékos összecsapásokért rajongók számára jelentett kihívást: számtalan hálózati meccsekre tervezett térképével mai napig mosolyt csalhat a rajongók arcára.

Command & Conquer: Red Alert

Command & Conquer: Red Alert

A Command & Conquer első része minden bizonnyal mérföldkőnek számít a valós idejű stratégiai játékok között. A remek, élő szereplőkkel forgatott videók által elmesélt történet szerint Albert Einstein visszautazik az időben, hogy megfékezze Hitlert, még az előtt, hogy kitörne a második világháború. Ám hazatérése után el rá kell döbbennie, hogy a történelmet nem lehet megváltoztatni: miután a náci birodalom soha meg sem született, a Szovjetek törtek világhatalomra... Sodró lendületű, mai napig letaglózó hangulatú valós idejű stratégiai játék, a műfaj valaha élt egyik legnagyobb fejlesztőitől, a Westwood-tól.

Half-Life 2: Episode Three

Half-Life 2: Episode Three

Készül a harmadik, és egyben befelyező része a Half-Life 2 szappanoperájának, melyben remélhetőleg választ kapunk végre a nagy kérdésekre. Az már biztos, hogy az egyik célunk a Black Mesa konkurenciájának számító Aperture Science szupertitkos fejlesztését becserkészni. Az érdekesség ebben, hogy az Aperture Science állomásán játszódott a Portal is, mely könnyen előfordulhat, hogy csak felvezette azt a bizonyos Portal Gun-t és a HL2: Ep3-ban Gordon Freeman is a kezébe veheti ezt a zseniális találmányt.

Star Trek Online

Star Trek Online

A világszerte ismert és közkedvelt univerzum új dimenzióba lép, az MMOG-k világába, ahol végre mindenki belebújhat a Föderáció egyenruhájába, űrbázisokon vagy csillaghajókon teljesíthet szolgálatot, és eljuthat oda, ahol más még soha nem járt.

Europa Universalis: Rome

Europa Universalis: Rome

A körökre osztott, történelmi-hadi stratégiák egyik utolsó élharcosa a svéd Paradox Interactive, amelynek igényes játékai, mint a Hearts of Iron vagy az Europa Universalis sorozat méltán kerülhetett fel a műfaj rajongóinak polcára.

Project: Snowblind
First Strike - Battlefield 2142 mod

First Strike - Battlefield 2142 mod

A First Strike mod nem más, mint egy Battlefield 2142 konverzió, Star Wars univerzumba ültetve és igyen jelentősen átalakítva/kiegészítve! Szeptember 28-ára készültek el a munkállatokkal a fejlesztők, melynek eredménye, hogy már ingyenesen elérhető a konverzió végleges változata és beüzemelték a játékszervereket is! Természetesen kaptam az alkalmon: átjátszottam vele az éjszakát, és bizony tetszett amit láttam. Persze akadnak benne bugok, kissebb fennakadások, de még így is le a kalappal! Immáron űrcsatákat is vívhatunk, méghozzá olyan emlékezetes eseményeket feldolgozva, mikor a Lázadók a szállítóhajóikat próbálták megmenekíteni a Hoth-rendszerből, át a birodalmi flottán. Nem viccelek, egy rendes repülőgép-szimulátorrá alakítottak át a srácok néhány pályát, amit remekül valósítottak meg; hatalmas csillagrombolók körül manőverezni a Tie Fighterek hada elől tényleg isteni élmény, főleg egy Star Wars-rajongónak! Természetesen a szárazföldi összecsapások sem hiányozhatnak, így többek között az Endoron, a Tatooine-on is öszecsap a Birodalom és a Lázadók Szövetsége egymással!

Cabal Online

Cabal Online

Ismételten egy ingyenes MMORPG-t találtunk nektek, amely ráadásul, ellentétben pár hasonszőrű társával, igen komplex rendszert rejt magában.  A világot egyszer már megtisztították a "gonosztól", majdnem elpusztítva azt. Az erő nagymesterei - már mint azok, akik életben maradtak - az újraépítésen fáradoztak. Ám most, ezer esztendővel később újra szembe kell nézni a gonosz erőivel, és ez az összecsapás lesz a végső!

Tom Clancy's HAWX

Tom Clancy's HAWX

A játék egy légi harcra kihegyezett akciócím, amelyben Tom Clancy világában kell a villámgyors repülő szerkezetek pilótafülkéjébe ülve levadászni a gonosz ellenséget.

Grand Theft Auto 2

Grand Theft Auto 2

Amikor a GTA 2 megjelent, még a széria keménykalapos rajongói közül is sokan megijedtek: tényleg csak ennyi van a fejlesztőkben? Külsőre alig változott a játék, ami azért 1999-ben már elég ciki volt.

Command & Conquer: Renegade

Command & Conquer: Renegade

Noha talán sokan elfelejtették a Command & Conquer széria azon bukását, amely miatt sokáig kétséges volt, hogy elkészülhet-e egyáltalán a C&C harmadik része, azért érdemes néha nosztalgiából egy kicsit visszagondolni a Renegade-ra. Az EA gondozásában kijövő szoftver vízválasztó lehetett volna: a cucc kimozdította volna C&C franchise-t a stratégiai játékok világából, valamint egy újabb, fejőstehénként megdolgozható FPS-sorozatot adott volna a kiadó kezébe, a Medal of Honor mellé, afféle ütőkártyának.

MOTORM4X

MOTORM4X

Nyomulnak a csehek, és most újabb csapattal kell számolnunk. Az ipar egyik alapvetése, hogy a jó bandák osztódással szaporodnak, és most sincs ez másképp, hiszen a The Easy Company alapítói nyolc évet húztak le Csehország első számú stúdiójában, az Illusion Softworks műhelyében, nevükhöz fűződik a legendás Hidden and Dangerous két része és azok kiegészítője, de a Mafia létrehozásában is részt vettek. Most a srácok új csapatot alakítottak, hogy látványos és okos játékokat hozzanak létre saját erőből.

European Street Racing

European Street Racing

A Need for Speed nyomdokain haladó játékban Moszkva, Hamburg, Varsó, London, Párizs, Berlin és Madrid utcáin kell száguldoznunk. Persze a mókázást itt is „természetes akadályok”, járókelők, traffipaxok, útfelbontások és más veszélyek nehezítik, ám hála a játék törésmodelljének ezek legtöbbjén megállás nélkül átrombolhatunk (vagy saját verdánkat amortizálhatjuk le), illetve az ugratókat és más beépített okosságokat használva látványos mutatványokat is végrehajthatunk. A 12 fajta, megfelelően módosított szuperautót tovább tuningolhatjuk, választhatunk nappali és éjszakai versenyek, plusz három játékmód - Drift Racing, City Racing, Challenge Racing - közül, és a haverokkal is összemérhetjük erőnket helyi hálózaton vagy az interneten. Természetesen a cucc nem érhet fel az NFS színvonalára, de ennek megfelelően az ára is szerényebb, a húsz dolláros budgetkategóriában kerül a polcokra.

Napoleon in Italy

Napoleon in Italy

Az 1848-at is fejlesztő Hussar Games új "hatszögalapú", körökre osztott stratégiai játékában ezúttal Napóleont és az ő észak-itáliai hódítását játszhatjuk le. A műfaj tehát ugyanaz, a kijárt ösvényen haladnak tovább a srácok - teljes mértékben logikusan. Szerencsére semmi olyat nem ígérnek, ami megvalósíthatatlan lenne, így számíthatunk egy picit szebb külsőre, okosabb ellenfelekre és némileg összetettebb játékmenetre. A lényeg persze változatlan marad, így a cél az egyes nagyvárosok elfoglalása, valamint az ellenfelek hadierejének leigázása lesz. A játékos szabad kezet kap a hadsereg és a gazdaság irányításában, s ezen kívül nyolc kampányon keresztül kell irányítanunk a francia, az osztrák vagy a piemonti egységeket.